Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Szuromi Szabolcs Anzelm: Kuminetz Géza: Klerikusok kézikönyve I-II.
KÖNYVSZEMLE KUMINETZ GÉZA: Klerikusok kézikönyve I—II. (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae II/4) Szent István Társulat, Budapest 2012 pp. 797 + 587 Ki is a felszentelt szolgálattevő? Miben áll sajátos küldetése? Mit is nevezhetünk ténylegesen papi hivatásnak, amelynek formálása intézményes és személyes cselekmények által egyaránt történik? Hogyan kapcsolódik a felszentelt szolgálattevő lelkipásztori élete - elsősorban szentség és szentelmény kiszolgáltató, valamint az egyház nevében végzett tanítói tevékenységével — a rábízott knsztushívőkéhez? Ezek azok a kérdések, melyek számtalanszor, sokféle formában fogalmazódnak meg, még a gyakorló katolikusok körében is, de csak ritkán kerülnek megválaszolásra. Pedig már maga az első kérdés megadja a klerikusokra vonatkozó leglényegesebb meghatározást: felszentelt és szolgálattevő. A Krisztus által alapított szentségek közül a keresztségen, a bérmáláson és az Eucharisztia vételén túl, a szent rend valamely fokozatában is részesült és ezzel sajátos szentségi küldetést kapott a többi ember megszentelésére. Ennek a kifejtését adja a szolgálattevő kifejezés, amely magában foglalja a knsztushívők különböző formában történő szolgálatát: a szentségek és szentelmények kiszolgáltatását, a liturgia és az imádság egyes formáinak végzését (különös tekintettel a zsolozsmára), az igehirdetést, valamint a felebaráti szeretet különböző formáinak önzetlen és hiteles gyakorlását. Mindez nem más mint Krisztus kitüntetett követése, amely legtökéletesebben a Szentmiseáldozatban jelenik meg, amelyet a pap Krisztussal személyi egységben mutat be. Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának és Kánonjogi Posztgraduális Intézetének a professzora, aki egyúttal a Budapesti Központi Szeminárium rektora, kétkötetes kézikönyvében arra vállalkozik, hogy a fentebb feltett kérdésekre — több szempontból is megközelítve azokat - hiteles választ adjon. Munkájában egyszerre kap helyet a dogmatikai (szentségtani), az elméleti és gyakorlati lelkipásztorko- dástani (pasztorális), továbbá a kánonjogi elemzés. A munka a Szerzőnek a papi hivatásba, annak sajátos küldetésébe vetett szilárd hitéről tanúskodik, amelyet a szenttudományok széles spektrumának világánál mutat be, logikus rendszerbe foglalva az olvasó számára. Mind a kötetek szerkezete, mind a jegyzetekben és a bibliográfiában megjelenő gazdag és naprakész szakirodalom (II. 527—587) pontosan mutatja Kuminetz professzornak azt a célját, hogy a klenkusi életállapotról, a szemináriunu képzésről és a lelkipásztori küldetés gyümölcsöző ellátásáról szóló — a 19. század vége és 20. század közepe közötti — nagy klasszikus kézikönyvekhez méltó modern műben összegezze a Katolikus Egyház tanítását és fegyelmét, valamint annak gyakorlati megvalósítását a 21. század embere számára. Az I. kötetben, a bevezetést követően azokat a kereteket tisztázza, amelyben a lelkipásztornak tevékenykednie kell (A vallások, az állam és a Katolikus Egyház viszonya [27— 58]); ezután tér rá az egyházi rend dogmatikus hátterére (Az egyházi rend mivolta és rendeltetése [59—72]); majd részletesen elemzi a szent szolgálattevők szenteléséhez megkívánt tulajdonságokat (A lelkipásztor személyisége, vagyis sajátosan papi jellemvonásai [73—130]). Behatóan foglalkozik a papképzés problematikájával (A papságra készülők alkalmasságának vizsgálata [131-154]); de magával a felszenteléssel kapcsolatos liturgikus előírásokkal is (A szent rend kiszolgáltatásának liturgiája [155-183]). A diakónus, ill. papszentelés visszter111
