Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Mitták Tünde: Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában - a fogalmi, valamint a jogi státusz változása tükrében
élet világtól elkülönülő közösségben való megélése (stabilitas loci et vita communis), hanem éppen a világban, a saját életállapotukban törekednek apostoli életet élni és tökéletesedni keresztényi létükben.11 További eltérés még, hogy a korábbi kódex alapján csak szerzetesrendek alapíthattak harmadrendet, amelyhez apostoh kiváltság és szentszéki jóváhagyás volt szükséges, a hatályos jogban pedig bármely szerzetes intézmény, így kongregációk is létrehozhatnak harmadrendet.12 Ennek megfelelően a belső fegyelmet mindig az alapító szerzetes intézmény határozza meg, míg külső fegyelmi rend tekintetében a helyi egyházi hatóság az illetékes. A CIC (1917) Can. 492 nevesítette a közösségben élő harmadrendeket is, ezek később kapcsolódhattak a kongregációkhoz (aggregatio), amely előtt szintén meg kellett kérdezni az Apostoli Szentszéket. Ez utóbbiak - csakúgy, mint a világi harmadrendek - e kapcsolódás által részesedtek a lelki kegyekben és alkottak lelki közösséget a megszentelt életet élőkkel. MITTÁK TÜNDE Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában... 3. A kodifikáció előtti fogalomértelmezés A kodifikáció előtti időszakban vizsgálva a fogalmi meghatározást, az alábbi megállapítások tehetők. A régi jog szennti egyházi mtézményfelosztásban — Csiky Gergely egyházjogi tankönyve alapján — öt kategónát különböztethetünk meg: 1. szerzetrendek, 2. vallásos társulatok, 3. testvérületek, 4. jótékony intézetek, 5. oktatási és nevelési intézetek. Míg a szerzetrendek tagjai a három evangéliumi tanács követésével az erkölcsi tökéletesség céljára törekedtek, addig a vallásos társulatok (congregationes religiosae) „a szerzetrendek mintájára s utánzására alakult egyesületek” és abban különböztek, hogy tagjaik csak egyszerű, meghatározott időre szóló fogadalmat tettek, így „quasi-regularis”-oknak is nevezhetőek.13 Az ekkor alapított későbbi női rendek inkább vallásos társulati jelleggel bírtak. Egyeseket az Apostoli Szentszék ismerte el, másokat a püspök erősítette meg. Tagjaik egyszerű fogadalmat tettek, általában határozott időre, amely alól a püspök adhatott felmentést. Amennyiben a fogadalmat egész életre tették, ez esetben felmentést a pápa adott alóla. Notter Antal felosztása szerint ebben az időben a kongregációk kétfélék voltak: a) congregationes religiosae (a tagok nyilvános, egyszerű fogadalmat tettek az evangéliu- mi tanácsok követésére, így például a redemptoristák); b) congregationes piae (tagjaik többféleképpen kötődhettek az intézményhez).14 " Gambari, E., Vita religiosa secondo il Concilio e il nuovo Diritto Canonico, Roma 1984, 253—255. A szerzetesi fogadalom jogi státusáról és a fogadalomtétel következményeiről bővebben lásd: FERENCZY R.-Szuromi Sz. A., Mennyiben érinti kánonjogi, illetve polgári jogi szempontból a természetes személy jog- és cselekvőképességét a valamely szerzetesi intézményben tett fogadalom?, in Kánonjog 5 (2003), 77-86. SCHERMANN E., A magyar szerzetesek joßi helyzete és a mostani magyar szerzetek rövid ismertetése, Budapest 1943, 13—14. Grün A., Mindent elhagyni, mert O nem hagy el engem (részletek), in Sapientiana 1 (2008/1), 90—95. Vö. VÁRNAI J., A szerzetesség az egyházban, in Teológia 23 (1998/3—4), 66-78. New Commentary on the Code of Canon Law (ed. Beal.J. P.-Coriden, J. A.-Green, T. J.), 771. 12 Világi harmadrend, in Magyar Katolikus Lexikon, IV., 607. Código de Derecho Canonico (dir. Lombardia, P.-Arrieta, J. I.), Edición bilingüe comentada, Madrid 19832, 233. Vö. Erdő P., Egyházjog, 261. Notter, A., A szerzetesi professio egyházi és világi jog szerint, Budapest 1908, 281—285. 11 Csiky G., Az egyházjog tankönyve III., Temesvár 1873, 194—209, különösen 200-201; vö. Kazaly I., A katholikus egyházjogtan kézikönyve, Vác 18884, 345-350. 14 Az oratoriánusok például nem követték az evangéliumi tanácsokat, míg mások csak néhány tanácsot fogadtak meg, vagy voltak, akik nem fogadalomtétellel követték a hármas evangéliumi tanácsot. Az irgalmas nővéreknél hatá- , rozott idejű fogadalom volt, míg a lazaristák magánfogadalmat tettek. Notter A., A szerzetesi professio, 54—56. 188
