Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása a középkori (IX-XII. század) papképzés formáira
SZUROMI SZABOLCS ANZELM A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása... Ezek a korai szövegek egyértelműen jelzik a papok számára elengedhetetlen - a képzésük során elsajátítandó, majd azt tovább gyarapító — biblikus ismeretek meglétét is, a BW 2. 67—68. vonatkozásában elsődlegesen is az O- és Újszövetségnek a hívek számára, a szentmise keretében történő megfelelő értelmezést tartva szem előtt. A hitoktatás, a betegek gondozása, a temetés, imádságok, áldások végzése, amelynek a BW 2. 69—74. és 89 van szentelve, szintén rendezett, és személyre szabott felkészítést kívánnak meg a papságra készülőtől. Megjegyzendő, hogy ezen kánonok többsége kitér a szent rend püspöki fokozatához szükséges hasonló tulajdonságokra is. A papságra készülve el kell sajátítani a rendszeres szentírásolvasást, az egyes imádságokat, különösen pedig a zsolozsma végzését, melyek a leg erőteljesebb védelmet jelentik a felszentelt Krisztus-hívők számára a kísértésekkel szemben. Worms-i Burchard ehelyütt, azaz a BW 2. 100—105. kánonokban Szent Ágostont, a 813. évi Mainzi Zsinatot (vö. can. 10.),19 a 896. évi Nantes-i Zsinatot20 és Szent Benedek Reguláját idézi. Burchard klerikusokra vonatkozó kánonjogi anyagának nagy része bekerült a legjobbnak tartott gregoriánus joggyűjteménybe, a XI. század második feléhez tartozó Collectio Anselmi Lucensisbe (1081—1083).21 Anzelm gyűjteményének VII. könyvében gyűjtötte össze a klerikusokkal foglalkozó egyházfegyelmi előírásokat. Ans. 7. 46—52. az egyes klerikusi fokozatok sajátos kötelességeit taglalja, a szentelés egyedi rítusának és lényeges elemeinek ismertetésén keresztül.22 Az említett téma tárgyalásakor Anzelm is az ókon joganyagra épít, azon belül egyértelműen megjelöli a Statuta Ecclesiae Antiqua szó szerinti átvételét. A szent rend egyes fokozatait tehát elsődlegesen a püspök kezéből nyerik el a jelöltek. A diakónus szentelés esetében a kánon szövege kifejezetten beszél a püspök aktív közreműködéséről a szentelés folyamán. A diakónus tehát csakis a püspök által (solus episcopus) kerülhet szentelésre, aki két kezét a jelölt feje fölé terjesztve áldja azt meg. A szubdiakónus szentelése a püspök kézfeltétele nélkül történik, és ajelölt üres paténát és kelyhet vesz át a püspöktől. Az archidiakónus kancsót, kéztörlő kendőt és kézmosó tálat ad át a felszentelt szubdiakónusnak. A papszentelés a püspök kézfeltételével kerül kiszolgáltatásra, aki után minden jelenlévő pap felteszi a kezét az újonnan szentekre. A püspöknek össze kell hívnia a presbiter kollégiumot a papszentelést megelőzően.23 Ezt az általános előírást összekapcsolhatjuk az Ans 7. 78-cal, amely Szent Jeromostól származó idézet biblikus alapon, kifejezett formában említi a diakónus, presbiter és püspök eltérő küldetését, ha tetszik, kötelességét.24 A felhasznált számos ókori forrás idézése ekkorra már nem pusztán a régi egyházi kánonok teljességre irányuló összegyűjtésének a szándékából fakad, amely az egyetemes kánonjogi gyűjtemények egyre bővebb és ezzel együtt sziszteinatikusabban kialakított belső szerkezetét eredményezi. A XI. században tanúi lehetünk egy sajátos reformnak, 19 Sacrorum conciliorum nova et amplissima collectio I—XXXI (ed. Mansi, I. D.), Florentinae—Venetiis 1757-1798, új kiadás folytatással: ed. Petit, L.-Martin, J. M., I-LX, Paris-Leipzig-Arnheim 1899-1927 (továbbiakban Mansi) XIV. 63-76, különösen 67—68. 20 Mansi XIVIII. 165-162, továbbá az uo. 173—174 coll-ban található kiegészítések. 21 Szuromi, Sz. A., Anselm of Lucca as a Canonist (A textual-critical overview on the ‘Collectio Canonum Anselmi Lucensis’) [Adnotationes in Ius Canonicum], Frankfurt am Main 2006. 1—25. 22 Vö. Imbert, J., Les temps Carolingiens (741—891). L’Église: Les institutions (Historie du Droit et des Institutions de l’Église en Occident V/l), Paris 1994. 91—124. 23 Vö. Concilia Galliae a. 314-a 506 (Corpus Christianorum. Series Latina 148, ed. Munier, Ch.), Turnholti 1963. 162-188. 24 Szuromi, Sz. A., Anselm of Lucca as a Canonist. Critical summary on importance of the Collectio Anselmi Lucensis, in Index et Magister. Miscelánea en honor al Pbro. Nelson C. Dellaferrera I (ed. Pinto, V. E.). Buenos Aires 2008. 57-70. 140
