Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - Tarjányi Zoltán: A család a személlyé érlelődés alapvető bázisa
A család a személlyé érlelődés alapvető bázisa TARJÁNYI ZOLTÁN Természetesen nem szabad elfeledkezni a szülők gyermekeikkel szembeni kötelességeiről sem. „A szülőknek úgy kell tekinteniük gyermekeiket, mint Isten gyermekeit, és úgy kell tisztelniük őket, mint emberi személyeket.”29 Hogyan kell a szülőknek felfogniuk nevelési kötelességüket? „Elsősorban a szülők felelősek gyermekeik neveléséért. E felelősségükről főként egy olyan család megteremtésével tegyenek tanúságot, amelyben a gyengédség, a megbocsátás, a tisztelet, a hűség és az ingyenes szolgálat magától értetődik. A család az erényekre nevelés alkalmas helye. Ez megkívánja az önmegtagadás, a helyes ítélet és az önuralom — melyek minden igazi szabadság feltételei — begyakorlását.”30 Részletezve ez a fontos feladat a következő dolgokból áll: „Kicsi korukban a szülők gyermekek iránti tisztelete és szeretete mindenekelőtt a törődésben és a túláradó figyelemben nyilvánul meg, amelyet gyermekeik fölnevelésére, a testi és lelki szükségletekről való gondoskodásra fordítanak. Növekedésük során ugyanez a tisztelet és ugyanez az odaadás vezeti el a szülőket arra, hogy ráneveljék gyermekeiket értelmük és szabadságuk helyes használatára.”31 A régi felfogással szemben egy újdonság is megjelenik korunk egyházi gondolkodásában: a keresztény nevelésben részesült, felnőtté vált gyermeknek joga a foglalkozás és az életállapot megválasztása. A szülőknek csak a bölcs tanácsadás tiszte marad meg ebben az esetben.32 •A kinyilatkoztatás fényében való családfelfogás és gyermeknevelés így találkozik össze a személyek közösségében. A szeretet tapasztalatait összegzi. Mindenki életében vannak átmeneti megingások, tévedések, gyengeségek - de a hűség és az irgalom mindig meg tudja újítani a családban élő idősek, felnőttek, gyermekek, közeli és távoli rokonok közötti köteléket.33 Korunk egyik vezető francia bíborosa így ír erről: „Egyetlen tett, bármilyen különleges, jó vagy rossz legyen, nem szakíthatja el azt a szálat, amely eredetünk és életterünk... Gyakran előfordul, hogy hiányzik számunkra a kölcsönösség, amely mindenkinek a boldogság forrását kellene, hogy jelentse. Mivel a család felbonthatatlan, egyetlen mentség mulasztásainkra az irgalom, a megbocsátás. Ki kell békülnünk családunk minden tagjával, és nekünk is bocsánatot kell kérnünk, amikor alkalom adódik. Nem lehetséges a család a szüntelenül megújuló, adott és kapott megbocsátás tapasztalata nélkül. Márpedig a hűséges és irgalmas szeretet megtapasztalása a lehető legjobb beavatás az Istennel való kapcsolatba.”34 A Család Pápai Tanácsának irata is fontos, jelen-látószögű figyelmeztetést és tanulságot tartalmaz: „A családi közösség csak nagy áldozatkészséggel őrizhető meg és tökéletesíthető. Valójában minden családtagtól megköveteli, hogy megértőek, toleránsak, megbocsátok legyenek, s nagylelkűen törekedjenek a kiengesztelődésre. Minden család tudja, milyen súlyos, olykor halálos sebeket okoznak a közösségnek az önzések, a viszályok, a feszültségek és a konfliktusok: ezért van annyi széthúzás a családok életében. Ugyanakkor a béke Istene minden családot folytonosan hív: tapasztalják meg a kiengesztelődés, a helyreállt közösség, az újra megtalált egység boldogságát és megújító erejét.”35 29 KEK 2222. 30 KEK 2223. 31 KEK 2228. 32 KEK 2230. 13 Tribouille, A. de la, L'éducation a la lumiere de la révélation, MAME/CERP, 1996, 92—94. 34 Vingt-Trois, A., A család (ford. Bodnár, Z.), Új Ember, Budapest 2007, 94. 35 A CsalAd Pápai TanAcsa, A keresztény család mint a harmadik évezred örömhíre (ford. Paulik, P.), Szent István Társulat, Budapest 2010, 26. TEOLÓGIA 2012/1-2 121
