Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Török Csaba: "Ismerd meg Önmagadat!" A fundamentális teológia kiindulási pontjának kérdése
,Ismerd meg önmagadat!" A fundamentális teológia kiindulási pontjainak kérdése TOROK CSABA fejlesztés stb.) szinten újabb és újabb módszerek látnak napvilágot. Mindegyiknek az a célja, hogy elvezesse az embert egy igaz, megalapozott önismeretre.6 7 A fenti megközelítések azonban nem foglalkoznak azzal az őskérdéssel, hogy egy- általán miként lehetséges az önismeretre való eljutás. A vallások és ősi bölcseletek mindig is tudatában voltak annak, hogy az ember, aki önnön mélységeibe akar belépni, köny- nyen elveszhet. Ezért mesterre, tanítóra van szüksége, aki vezeti, kíséri őt útján, amely létezése szívébe vezet. Ezeknek a lelki tanítóknak, mestereknek, misztikusoknak a sze- repét napjainkra átvették a tudósok és áltudósok, akik az önismeretet már nem spirituá- lis, hanem pszichológiai kihívásnak tekintik. Eközben azonban továbbra is megválaszolatlan marad a nagy kérdés: Ahhoz, hogy belépjek önnön bensőmbe, szükséges-e, hogy előbb kilépjek önmagambái, s önmagámon kívül megtalálva a stabil külső viszonyítási pontot térjek vissza létezésem bensőjébe (köz- vetett önismeret)? Vagy esetleg képes vagyok közvetlenül, az önmagámból való kilépés nélkül elindulni személyiségem még ismeretlen területei felé (közvetlen önismeret)? 1.1. Az önismeret két útja Az álábbiakban két ellentétes úton fogunk elindulni, hogy megvizsgáljuk, igaz-e az a feltevésünk, miszerint szükségünk van egy külső viszonyítási pontra ahhoz, hogy sí- kerrel vigyük végbe önmagunk megismerésének folyamatát. a) Via negativa Negatívnak nevezzük azt az utat, amelynek révén beláthatjuk, hogy képtelenség közvetlen mó- dón megismerni önmagunkat. Napjainkban közkeletű divattá vált az elemzés, az analízis: már nem csak a termé- szettudományok terén végezzük ezt, de analizáljuk a pszichét, az embert, a gondolatot. Természetesen amikor önmagamat elemzem, nem tudom letagadni, hogy önelemzésem alfája és ómegája én vagyok: én vagyok az értelmező és az értelmezett. ״Én maradok: ma- gam számára börtön, / mert én vagyok az alany és a tárgy, / jaj én vagyok az ómega s az alfa."־’ Önmagam elemzése által ismerem meg önmagamat - ezáltal az önismeret nem más, mint egy totálisan önmagába záruló hermeneutikai kör. Ez az elgondolás mindig is jelen volt az emberiség szellemtörténetében, különös hangsúlyra az ázsiai nagy vallásbölcseleti iskolákban tett szert. A hangsúly itt az egyénen van. Képes vagyok elvonatkoztatni mindentől és mindenkitől, hogy elérkezzek a totális önismeretig, amelyből — ha már képes leszek önmagámtól is elvonatkoztatni — eljutha- tok a teljes megvilágosodásra. 6 Érdekes szempont, hogy mindezen elméleti vagy gyakorlati önismereti segédletek valamiféle célt szolgálnak, eszközei egy praktikus érdeknek: jobb kommunikáció, hatásos befolyásolás, karrier, siker a párkapcsolatban és így tovább. Ez fel kell, hogy vesse a kérdést: ha az önismeret immár nem az emberi létezésért magáért, a létezés hitelességéért, őszinteségéért és igazságáért akart ismeret, hanem eszközévé válik valami másnak, valami haszon- elvűnek és pragmatikusnak, akkor nem válik-e szükségszerűen illuzórikussá? Ha az önismeret célja az, hogy si- keres legyek a szakmámban, a párkapcsolatok terén, a kommunikációban, akkor nem lehetséges-e, hogy tulaj- donképpen nem is önmagamat akarom megismerni, hanem sokkal inkább mesterségesen meg akarok alkotni egy mű-ént, amely elnyeri számomra a vágyott hasznot? így az ״önismereti tréning” nem kiemel önmagámtól való elidegenedettségemből, hanem még mélyebbre taszít abban. 7 Babits, M., A lírikus epilógja. TEOLÓGIA 2011/3-4 237
