Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Puskás Attila: A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz - II. rész
fordul az ember felé abszolút engedelmességet követelve tőle. Ez az olvasat nem vet szá- mot a bibliai monoteizmusnak azzal a hitével, hogy az egyetlen Isten egyben teremtő is, aki jónak és szépnek alkotta a világot, aki örömét leli alkotásaiban, aki megáldja az élőket, gondozza a teremtményeket. Nemcsak a teremtéselbeszélések, de a teremtés- zsoltárok himnuszai és a bölcsességi könyvek elmélkedései is az egyistenhívő ember örö- mét, csodálkozását és háláját fejezik ki az egyetlen teremtő Isten iránt műveinek nagy- ságáért. A megváltó és a teremtő Isten egy- és ugyanaz az Isten, az egyetlen Isten. A történelemben cselekvő és önmagát kinyilatkoztató egyben a természetben cselekvő és önmagát kinyilatkoztató Isten, aki az ember üdvösségét már itt és most, a világban akaqa, s majd történelmen túliban beteljesíti. A monoteizmus, a teremtés és az üdvözítés igazsága elszakíthatatlanul összetartoznak a Bibliában. Ugyanígy lényegileg összetartoz- nak az egy Isten transzcendenciája és immanenciája is a világhoz való viszonyában. Világ- tói való gyökeres különbsége nem távolság. Az élet továbbadását folyamatos, de észre- vétlen teremtő cselekvése, áldása teszi lehetővé. Bölcsességén, igéjén és Lelkén keresztül jelen van a világban, a természet törvényeiben, az igazak lelkében, a próféták szavában. Jelen van népe történetének eseményeiben, hol szabadító cselekvésével, hol útmutatás- sál, vezetéssel, hol arcát elrejtve, hol együttérző szeretettel, szenvedéssel. A bibliai mo- noteizmus által tanúsított egyetlen Isten egyszerre teremtő és szabadító, egészen más és közeli, jelenvaló és eljövendő. PUSKÁS ATTILA A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz-II. rész 3. A MONOTEIZMUS AZ EGY DIKTATÚRÁJA? A monoteizmussal szemben megfogalmazott másik rendre visszatérő állítás szerint: míg a politeizmus az élet sokszínűségének, a felfogások pluralitásának és a pluralista demokrá- ciának a metaforája lehetne, mert szerkezetileg megfelel ezeknek, addig a monoteizmus eszméje magában hordja annak veszélyét, hogy az egyformaság, az egyközpontúság, a totalitárius rendszerek létrejöttének kedvez, melyben elveszik a sokféleség, leértékelő- dik az egyes ember, és az egy diktatúrája valósul meg. Még ha nem is vezet politikai ér- telemben diktatúrához, eszmei téren a monoteizmus az egy igazság, az egy történelem, az egy norma szellemi diktatúráját eredményezi. E gyanúsítással szemben mindenekelőtt érdemes észrevenni, hogy a bibliai mono- teizmus egyáltalán nem ״monomitikus”, vagyis nem egyetlen történetet ismer és ismé- telget Isten és ember kapcsolatában. Éppen ellenkezőleg, ahogy a Zsidókhoz írt levél fo- galmaz: ״Sokszor és sokféleképpen szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által...” (Zsid 1,1) A Szentírás sok és sokféle történetet beszél el arról, hogy az egyetlen Isten a legkülönfélébb és állandóan változó, konkrét történeti szituációkban hogyan nyilvánítja ki magát az embernek. Ennek során más és más tulajdonságai tárulnak fel ugyanannak az egy Istennek, a kinyilatkoztatás és annak megértése egyre teljesebbé válik, a korábbi is- tentapasztalatok újraértelmeződnek, többletjelentéssel telítődnek. A sokféle történet las- san-lassan egyetlen vezérfonalra fűződik fel, arra az üdvtörténetre, melynek középpontja a Krisztus-esemény, de ez a fonal nem szegényíti vagy színtelenül el a sokféle isten- tapasztalatot. Elég csak arra gondolnunk, hogy akár ugyannak az eseménynek hányféle, lényegét tekintve egységes, de mégis sajátos hangsúlyú és különböző teológiai értelme- zése fogalmazódik meg (vö. a négy evangélium). A bibliai kánon képződésének a törté- nete önmagában cáfolja a ״monomítosz” vádját. A bibliai egyistenhitben természetesen középponti gondolat az egység és az egyete- messég. Az egyetlen Isten az egész világ teremtője, minden embert saját képmására alko188
