Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Hankovszky Tamás: Az idő és a történelem keresztény felfogása
Az idő és a történelem keresztény felfogása HANKOVSZKYTAMÁS vallásos ember ugyanis a szertartás alatt nem a XXI. században van, hanem az események kortársává válik, és azért kell sírnia, mert éppúgy, mint az apostolok, nem ismeri a jövőt: nem tudhatja, hogyjézus ügye nem vallott végérvényesen kudarcot, hiszen harmadnap- ra dicsőségesen fel fog támadni. A hívő tehát nem visszaemlékezik Jézus kivégzésére, ha- nem jelen van azon. Mindez persze a keresztény időfellogásnak csak az egyik aspektusát jelenti. Elvét- jük az idő és a történelem keresztény felfogásának antinomikus teljességét, ha túlhang- súlyozzuk ezt az aspektust. Ez történt például Kierkegaard esetében, aki állítja ugyan a szent idő történelmi jellegét,5 de az egész történelemből csak egyetlen kitüntetett pon- tot, Jézus életének szent idejét hajlandó jelentőségteljesnek elfogadni. Azt az időt pedig, amely elválaszt bennünket Jézustól, Kierkegaard értéktelennek, jelentéktelennek tekm- ti. Szerinte Krisztus ״földi jelenléte sohasem válik múlttá, így aztán mind elmúltabbá sem — ha egyáltalán van még hit a földön, mert ha nincs, akkor persze máris hosszú idő telt el azóta, hogy élt." A hívőnek ugyanis ״éppoly egyidejűnek kell lennie az ő jelenlé- tével, mint a korabelieknek: ez az egyidejűség a hit feltétele, közelebbről meghatározva pedig maga a hit.”6 Kierkegaard valójában azt a követelményt fogalmazza meg, hogy él- jünk állandóan az ünnepben, és nem akar tudomást venni a hétköznapok realitásáról. Azáltal szünteti meg a szent és a profán váltakozásából adódó ciklikusságot, hogy elvitat- ja a profán, vagyis a hétköznap létjogosultságát, sőt létét. Úgy vélem, a Krisztussal való egyidejűségnek az ünnepekben és az imádságban átélhető valóságát feltétlenül el kell is- merni, de egy teljesebb keresztény időtapasztalat alapján tiltakozni kell az ellen, hogy a történelemnek a minket Jézustól elválasztó szakasza az üdvösség, vagyis az Istennel való kapcsolat szempontjából jelentéktelen, hétköznapi életünk pedig egyenesen illegitim lenne. Egy teljesebb, de bonyolultabb időfelfogás a ciklikusságot nem úgy haladja meg, hogy megtagadja a profán hétköznapokat, hanem úgy, hogy felértékeli, vallásilag je- lentőssé teszi őket. A hétköznapi és a történelmi idő felértékelésének gondolata a kereszténység zsidó gyö- kereiből származik. Az ószövetségi időélmény ugyanis két komponensből ötvöződött össze. Egyrészt a zsidóság sem szakított teljesen az imént vázolt archaikus vallásos idő- szemlélettel és megőrizte az ünnep, vagyis a szent események megismétlésének hitét. Amikor például a Misna úgy rendelkezik, hogy ״minden időben mindenki tekintse kö- telességének, hogy úgy nézzen magára, mint aki maga vonult ki Egyiptomból",7 akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a zsidóság is ismeri a szent múlttal való egyidejűség lehetősé- gét. Az ünnepek állandó ismétlődése pedig bizonyos mértékig ciklikus struktúrát ad az időnek. Van azonban az időélménynek egy másik, sokkal jelentősebb eleme is. Ez pedig azt eredményezi, hogy a zsidó időszemlélet alap szerkezetét mégsem a ciklikusság szabja meg. Az idő a zsidók számára már csak azért sem lehet alapvetően ciklikus, mert az az idő, amelyet a visszatérő ünnepek megszakítanak, nem áll olyan éles ellentétben az ünnep ’ Kierkegaard, S., Filozófiai morzsák (ford. Hidas, Z.), Göncöl, Budapest 1997, 20. 6 Kierkegaard, S., A keresztény hit iskolája (ford. Hidas, Z.), Atlantisz, Budapest 1998, 15. Vö. 79—83., Kierke- gaard, S., Filozófiai morzsák, 90—91, 133. 7 Idézi: VArnagy, A., Liturgika, Lámpás, Abaliget 1995, 23. 2011/3 153
