Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Török Csaba: Schütz Antal: Pedagógia
KÖNYVSZEMLE SCHÜTZ ANTAL: Pedagógia (Szerkesztette: Kuminetz Géza) Szent István Társulat, Budapest 2010. xxx. oldal. A XX. századi magyar teológia kimagasló alakja volt Schütz Antal, akinek dogmatikai és bölcseleti írásai mind a mai napig a hittudósok és a diákság alapvető fontosságú olvasmá- nyát képezik. Ugyanakkor jóval kevesebbet tudunk a piarista szerzetesről, a nevelőről, arról a tehetséges tanárról, aki Würzburgban pszichológiai doktorátust is szerzett, és aki nem csak hittankönyvek írójaként, de a tanári gyakorlatban is foglalkozott a fiatal kor- osztály nevelésével. Életpályájának méltatlanul elfeledett dimenzióját képezi pedagógiai munkássága. A Szent István Társulatnál Kuminetz Géza lelkiismeretes szöveggondozá- sában, előszavával és záró, értékelő tanulmányával jelent most meg — először! — Schütz Antal tanári, professzori pályájának egyik kivételes csúcspontja, mondhatni megkoroná- zása: a Pedagógia című, eddig kiadatlan műve. Schütz 1948-ban vetette papírra e kötetet gyorsírással. A kézirat halála után a piarista rend archívumába került, majd 1965-ben a provinciális kérésére Sima János volt teológiai tanár gépelte le a szövegét. Ezt követően újabb évtizedek következtek a levéltár egyik kartotékjában, mígnem most előttünk áll a könyv. Azt eddig is tudtuk, hogy a második világháború végéig, a kommunista hatalomát- vételig a katolikus nevelők, pedagógusok kimagasló szerepet töltöttek be hazánk közéle- tében és az egyetemi oktatásban (gondoljunk csak Tóth Tihamér vagy Marczell Mihály nevére). Ugyanakkor már a két világháború közén nyilvánvalóvá vált, hogy a pedagógia ideológiák harcának is tere. A Bölcsészettudományi Karról eltávolították az addig ott neveléselméletet tanító szerzeteseket, paptanárokat. Az ott újonnan bevezetett képzési rend szellemi háttere szükségessé tette, hogy a Hittudományi Kar önálló pedagógiai kép- zést indítson, amely a keresztény világnézet talaján áh. Schütz maga is jelentkezett kisebb lélegzetvételű írásokkal, tanulmányokkal a keresztény nevelés kérdésköre kapcsán (Id. a Magyar életerő, Az Ige szolgálatában és az Eszmék és eszmények című köteteket), és foglal- kozott a neveléstörténettel is. Ez utóbbi vizsgálódásainak ékes példája a Pázmány mint nemzetnevelő című tanulmánya. Most kiadott Pedagógia című műve nem csak terjedelme okán haladja meg ezeket, hanem azért is, mert ebben a könyvében összefoglaló, lehető- ség szerint a nevelés teljes területét felölelő elméleti és gyakorlati alapvetést kívánt adni. Ha végigtekintjük a főbb fejezeteket, láthatjuk, miként valósul meg ez a széles látó- kör és szintézisre törekvés. Az első, a témakörbe bevezető Nevelés és neveléstudomány cí- mű fejezet (13—61) után átgondolt rendben halad előre a szerző. A Testi nevelés (62-85) kérdésével kezdi, hiszen csakis ez adhat alapot arra, hogy a szellemi terhelést is hordozni képes gyermekek, fiatalok növekedjenek családjainkban, iskoláinkban. Ezután következik A gondolkodó ember nevelése (86-176), amelyben Schütz foglalkozik a tanítással és a tanú- lássál, az elmebeli képességek fajtáival, fejlesztésével, valamint a tanítás konkrét anyagá- val. A szerző gondolatvilágának érzékenysége és napjainkig ható frissessége tükröződik vissza A Szív nevelése (177-204) címet viselő fejezetben, hol a legfontosabb emberi ér- zelmekkel (hogy csak párat említsünk: alázatosság, kegyelet, fájdalom, öröm, bátorság, szeretet) s az azokhoz kapcsolódó nevelői kihívásokkal találkozunk. A tartós alapok, a lényeges emberi elemek kimunkálása lehetővé teszi, hogy a gyermekben, a diákban ki- fejlődjön a mindig több, a mindig jobb után való vágyakozás. A törekvő ember nevelése (205—247) kapcsán olyan kérdésekről olvashatunk, mint ajellem kiforrása, formálása, az aszkézis fontossága, az akarat és a fegyelem szerepe, vagy éppenséggel a nemiség kapcsán TEOLÓGIA 2011/1■2״ 137
