Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Puskás Attila: A papság teológiájának súlypontjai a II. Vatikáni Zsinat tanításában
■ PUSKÁS ATTILA Az egyház hierarchikus alkotmányáról szóló harmadik fejezet a püspöki és a papi szolgálat tárgyalása után külön szakaszban szól a diakónusokról. A dogmatikus konstitúció lehetővé teszi a diakonátus jövőbeli helyreállítását, mint ,,az egyházi hierarchia sajátos és állandó fokozatát” (LG 29,2). A dokumentum tanítása szerint a diakónusok a hierarchia alsóbb fokán állnak, és „nem a papságra, hanem a szolgálatra kapják a kézfeltételt” (LG 29,1: non ad sacerdotium, sed ad ministerium). A „sacerdotium” az eukarisztikus áldozat bemutatásának és a bűnbocsánat szentségének a megszentelői szolgálatát foglalja magában. E „sacerdotiumban” a püspök és a presbiterek egyek; a presbitereket, jóllehet nem főpapok, a püspökhöz köti a közös papi méltóság (LG 28: sacerdotali honore coniuncti sunt). Ez a sacerdotium nem jellemzi a diakónusokat, s ez különbözteti meg őket a presbiterektől, így a szövegek nem is használják a diakónusra a sacerdos kifejezést.4 Ugyanakkor a zsinat egyértelmű tanítása szerint a diakónusok a kézfeltétel révén szentségi kegyelemben részesednek (vö. AG 16,6; CD 15,1), s így az egyházi rend alsó fokán állva „szolgálnak Isten népének a liturgia, az Ige és a szeretet diakóniájában a püspökkel és papi testületével közösségben” (LG 29,1). A II. Vatikánum nem fejtett ki részletes teológiai tanítást a diakónusok sajátos szolgálatáról, valamint a püspökhöz és a presbiterekhez való viszonyukról. A zsinati szövegek inkább csak felsorolják a diakónusi szolgálat konkrét területeit, ugyanakkor világosan tanítják az egyházi rend egységét, melynek alapja az, hogy maga az az apostoli szolgálat is egy, melynek folytatását jelenti az egyházi rend. A szent rendet olyan egység jellemzi azonban, mely fokozatokat enged meg: a püspöki szolgálat hordozza az apostoli küldetés és egyházi szolgálat teljességét; ebből részesednek a presbiterek és a diakónusok a maguk fokozata és sajátos hangsúlya szerint. A diakonátus teológiájának részletesebb kidolgozása a zsinati tanítás útmutatásai és az újra bevezetését követő tapasztalatok alapján jelenleg is folyamatban van.5 A papság teológiájának súlypontja a II. Vatikáni Zsinat tanításában 2. A PRESBYTER ÉS A SACERDOS KIFEJEZÉSEK HASZNÁLATA A II. VATIKÁNI ZSINATON Eltérően a középkor derekán általánosan elterjedt és a Trentói Zsinaton is érvényesülő szóhasználattól, a II. Vatikánum az egyházi rend második fokán álló papokra általában a presbyter kifejezést alkalmazza, s csak viszonylag ritkán a sacerdos szót.6 4 E különbségtétel abban is megmutatkozik, hogy az egyházi rend szentségében való részesedésüket nem kon- szekrációnak, hanem ordinációnak nevezik. Vö. CD 15,1: „presbyteri... consecrati sunt veri Novi Testamenti sacerdotes... diaconi, qui ad ministerium ordinati populo Dei... inserviunt”. 5 Csak néhány példa az utóbbi évek szakirodaimából: Greshake, G.-Sander, S., Das Amt des Diakons. Eine Handreichung, Herder, Freiburg im Bresgau 2008; Bereit wozu? Geweiht für was? Zur Diskussion um den Ständigen Diakonat (hg. Armbruster, K.-Mühl, M.), QD 232, Freiburg im Bresgau 2009. Többek között különböző modellek fogalmazódnak meg a püspök—pap—diakónus kapcsolatrendszerére vonatkozóan: a hierarchikus alárendeltség, a kiegészítés és a kétpólusú viszony modellje. A tanítóhivatali megnyilatkozások abba az irányba látszanak menni, mely azt hangsúlyozza, hogy Krisztusnak mint a Szolgának a szakramentális reprezentációjáról (repraesentatio Christi Servi) van elsődlegesen szó a diakónus szolgálatában. Vö. Nevelési KONGREGÁCIÓ, Az állandó diakónusok képzésének alapvető normái, 1998, nr. 4—5. ‘A lateráni zsinatok dokumentumaiban érzékelhető a terminológiai változás. Míg az I. Lateráni Zsinat (1123) szövegeiben még egyáltalán nem fordul elő a „sacerdos” kifejezés, hanem csak a „presbyter”, addig a IV. Lateráni Zsinat (1215) már gyakran használja azt azonos jelentésben a „presbyter”-rel. A két szó gyakorlatilag felcserélhető a zsinati dokumentumokban. A teológiai müvek szóhasználatában is hasonló változás ment végbe, melynek eredményeként túlsúlyba került a sacerdos kifejezés alkalmazása. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban kiegyenlítődött ez az arány, és meg is fordult, túlsúlyba került a „presbyter” szó használata. Néhány statisztikai adat: a szolgálati papságra alkalmazva a „sacerdos" (sacerdotes) szó a LG-ban 6-szor, a PO-ban 15-ször, az AG-ben 4-szer TEOLÓGIA 2010/1-2 93
