Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre
Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre 1 KUMINETZGÉZA A mai katolikus felfogás nemkívánatosnak minősíti, éspedig méltán a halálbüntetést. Sőt, vannak katolikus teológusok, akik tagadják e büntetésfajta elvi megengedhető- ségét,127 és más hatékony büntetési rendszerek bevezetését javasolják,128 mindazonáltal a tanítóhivatali útmutatásokat nem vehetjük úgy, mintha a katolikus egyház elvitatná ma vagy a jövőben a halálbüntetés erkölcsi és jogi megengedettségét, és kétségbe vonná az államnak ilyetén természetes jogát,129 illetve bizonyos körülmények között kötelességét.130 A mindenkori államnak, vagy ha az állam a jövőben nem lesz képes ellátni ezt a feladatát, akkor keletkeznie kell egy olyan hatalmi erőnek, mely egyrészt olyan igazságos társadalmi viszonyokat teremt (legalább helyileg), melyben a bűnözés ezért gyengül, másrészt a bűncselekmények elkövetőit a szükséges és hasznos büntetéssel bünteti,131 hiszen a meg nem torolt bűncselekmény felbátorítja a bűnözőket, s demoralizálja az ártatlanokat. 4. BEFEJEZÉS Tetteinkért egyszerre, de nem egyenlő módon felelősek vagyunk Isten előtt (vallási szankció), a lelkiismeretünk és embertársaink előtt (etikai szankció), illetve a társadalom (állam) előtt (jogi szankció). A vallási szankció védi az isteni törvényeket, és azok megsértését maga az Isten bünteti. Az etikai szankció védi a közerkölcsöket, s a társadalom rosszallása, elítélése jelenti a szankciót. A jogi szankció védi a társadalom jogrendjét, büntetve a bűncselekmény elkövetőjét. A katolikus bölcselet büntetésfogalma harmonikus, mivel minden célt és alapot a helyére tesz, eleve a három normatív rendre és azok egymásra épülésére vezet vissza minden büntetést. Eklektikus felfogás ez a szó legpozitívabb értelmében, mivel egyrészt helyesen állapítja meg az egyes tényezők egymásra való teljes visszavezethetetlenségét, másrészt rávilágít szerves összefüggésükre. A büntetéssel való fenyegetés biztosítja az általános prevenciót, míg a büntetés tényleges kiszabása biztosítja a megtorlást és a bűncselekmény elutasítását, végül a büntetés végrehajtása adja a speciális megelőzést, illetve a tettes erkölcsi méltóságának helyreállítását és a társadalomba való visszavezetését.132 A büntetés végeredményben „a nevelés, a magatartás- és tudatformálás eszköze. Semmiféle nevelés sem nélkülözheti meghatározott hátrányoknak a nevelésre szoruló személy beleegyezésétől függetlenül történő alkalmazását. A nevelés és a büntetés tehát egyáltalán nem egymást kizáró fogalmak... A büntetés nevelés is, kényszerintézkedés is”.133 A társadalom felelősségre vonása az elkövetett tettért, vagy mulasztásért, azért, hogy a bűncselekményt elkövető megutálja a bűnt, azaz szeresse az igazságosságot és gyűlölje a gonoszságot. A büntetésnek céljai tehát: ,,a megtörtént igazságtalanságot a lehetőség szerint bizonyos meg kell semmisítenie és annak hatásaival szembe kell szállnia, vagy azokat ellensúlyoznia, a rossz példa hatalmát meg kell gátolnia és a megsértett meggyőződést a jog 127 Vö. GUZZETTI, G. B., Morale individuale (Compendio di morale 2), Milano 1982, 133. 128 Vö. Az IgazsAgosság és Béke Pápai Tanácsa, Az Egyház társadalmi tanitsának kompendiuma (Szent István Kézikönyvek 12), Budapest 2007, 207. 129 Vö. Dictionarium morale et canonicum III (szerk. Palazzini, P.), Romae 1962, 678. 130 Vö. Peschke, K-H., Christliche Ethik. Spezielle Moraltheologie, Trier 1995, 653. ’31 Vö. GUZZETTI, G. B., Morale individuale (Compendio di morale 2), Milano 1982, 140. 132 Vö. Cattaneo, M. A., Pena. Filosoßa del diritto, in Enciclopedia del Diritto, 709. 133 Vö. Földvári, J., Magyar büntetőjog. Általános rész, Budapest 2003, 244—245. TEOLÓGIA 2010/1-2 61
