Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Schütz Antal, a pedagógiatudós
KUMINETZ GÉZA Schütz Antal, a pedagógiatudós Ebben a következetes keresztény magatartás első tekintetre világiszony alakját öltheti. Ha ti, a világot az örökkévalóság pólusáról nézzük, akkor ez a földi élet az Isten színlét- teljessége mellett árnyéklétnek tetszhetik, semminek, hívságosnak tűnik el benne a kultúrmunka is; az embert csak eltereli, illetve tartóztatja az igazi léttől, igazi céltól. Erre utal a Szentírás és a vallási buzgóság, mikor óvakodik a világtól és annak hívságától. A hívő fut is tőle nem egy időszakban történeti arányokban (a keresztény ókorban a puszták remetéi, a középkorban a kolostorok lakói). Mihelyt azonban a katolikus lelkűiét a másik pólusra koncentrálódik, ez a világ nem szeszélyes önkény, nem az alattomos mayának hínáros mocsárba csábító lidérce, hanem a bölcs Isten keze műve, szeretetének az emberhez küldött angyala, ki virágos rétjein keresztül az örök hazába hív. Ez a világ megbecsülésre, teremtmény-szeretésre indít, kultúrmunkára sarkal, mely nagyobb odaadással, melegséggel, áldozatossággal tud dolgozni, mint a merő jelen világ. Ez a polaritásos lelki tréning végre is állandó lelkületet teremt, melynek a föld, a kultúra és kultúrmunka nem válik céllá, hanem mindig eszköz marad, ablak marad, melyen akárhol néz ki, végtelenbe lát, Istenhez talál. Ugyanígy aki hozzá van szokva, hogy viszont mint Isten országának fia hol felülről, hol alulról nézze a világot, ha e siralomvölgynek mélységeiből, de profundis Istenre néz, komoly alázatra hangolódik, ha felülről, a montes Dei magasságából, az Isten-gyermeki méltóság magaslatairól tekint le, eltelik Isten gyermekinek önérzetével. [...] Ebből következik, hogy Isten nagy titok, akinek a színe előtt alázatos, nagy meghódolásnak és imádásnak van helye, nem kicsinyes és sekélyes fontoskodásnak, de egyúttal annak a megsejtésnek is, hogy két ilyen „nemű” mennyiség között összeadásnak, összemérésnek nincs helye. Isten működése és a teremtmény együttműködése között nem olyan a viszony, mintha ketten húznák a hajót. Isten és az ember igyekezete nem konkurál, nem úgy van, hogy minél többet tesz az Isten, annál kevesebb lesz az ember szerepe, hanem a Szentírás bőséges tanúsága szerint a kettő külön rendben mozog: az ember azt teszi, ami embertől telik és emberi feladat. Istennek az jut, ami Istent illeti, a teremtői fenntartás, indítás, irányítás, megpecsételés.” 3. PEDAGÓGIAI MUNKÁSSÁGÁNAK ÉRTÉKELÉSE 1) Schütz Antal nemcsak doktorátusokat szerzett, hanem valódi tudásszomj, helyesebben igazságszomj, azaz életszomj is vezette. Elméletileg helyesnek tartott (tudott, hitt) ismereteit a gyakorlat próbájának vetette alá. Tapasztalatait próbálta az eszmények rostáján megszitálni. Problémaérzékenysége, önálló látásmódja, zseniális egyénisége (mely adottság volt és gyötrelmes munkával kivívott adottság) tette őt képessé arra, hogy bátran kimondja: az igazság jöhet bárhonnan, feltétlen tiszteletben és elismerésben kell részesíteni. Pedagógiatudósi munkásságában, különösen is Pedagógia című munkájában összevetette tapasztalatait eszményeivel, e tudomány immanens elveivel. Ebben a munkában szerves egységben áll hit, értelem, szív és kéz, azaz benne van a filozófus, a teológus, a pszichológus, a gyakorló lelkipásztor, a nagy műveltségű ember, a nagy tanáregyéniség, a lelkiélet mestere és természetesen a pedagógia tudományának teoretikusa is. Hogy pedagógiával is ily behatóan foglalkozott, abban a választott életpálya, a piarista rendi hovatartozása révén tápot kapó pedagógiai hajlandósága is nagy szerepet játszott.3 3 Ez a probléma máris rávilágít a nevelés filozófiai, vallási alapjaira. 202 TEOLÓGIA 2010/3-4
