Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Schütz Antal, a pedagógiatudós
Schütz Antal, a pedagógiatudós KUMINETZ GÉZA lik a mysterium historicumba, ebben a misztikus éjszakában az egyetlen bíztató világosság az Isten-országának nagy gondolata. Isten-országa Szent Pál meghatározása szerint: iustitia, pax et gaudium in Christo. Az igazi reális emberiség-nevelő program tehát Krisztus megbízása: menjetek, tanítsatok minden nemzeteket!” A tehetséggondozásnak mint sajátos pedagógiai feladatnak is szentelt szerzőnk néhány oldalt. Nem látja szerencsésnek, ha az ún. tehetségeket elkülönítik természetes környezetüktől, mivel az a saját miliő nagy embernevelő tényező. És a tehetséget nem kell jutalmazni, azt gondozni kell, sőt, nem is lehet jutalmazni, mivel az Isten ingyenes adománya. Itt az „aki többet kapott, attól többet is követelnek” és a „teher alatt nő a pálma” szabályai érvényesek. De a legjobb volna, ha a tehetséges diák „természetszerűen a maga igyekezetével, nélkülözésekben immanens törvényszerűséggel izmosodnék, (mely) a koporsóból is kitör és eget kér. Amiért nem dolgoztunk meg keményen, azt nem becsüljük meg helyesen és amit idegenből származó túlságos támogatással elértünk, nem valószínű, hogy meg tudjuk tartani és megfelelően gyarapítani. Ugyanezért a minősítésben és pályakezdésben el kell választani a tehetségesség értékelésétől. Pusztán azon a címen, hogy valaki tehetségesként végezte iskoláját, nem jó kedvezőbb kiinduló állásba tenni. Kedvezőbb szociális helyzetét küzdje ki önerejével. Világos, ezt a problémát* is az élet gazdag változatokban adja a neveléspolitika elé, és a neveléspolitikustól jó judíciumot és sok leleményességet kíván.” Hogy egy pedagógiatörténeti fejezetnek miért is kell helyet kapnia egy neveléselméleti munkában, az alábbi választ adja: „A pedagógia története a múltban felmerült jelentősebb pedagógiai eszméknek, törekvéseknek, intézményeknek foglalata. A pedagógia élő egységben mindig bele volt szőve egy kor kulturális életébe. Ezért a pedagógia története egy darab kultúrtörténet és a kultúrtörténet törvényszerűsége alatt áll. De mert pedagógiai eszmék tárháza, mert a pedagógiai törekvések és intézmények immanens bírálata is és ami a múltnak teherpróbáját kiállotta, a jövőben is eredményt ígér. Ezért a pedagógia története a pedagógia elméletének is forrása és szerves kiegészítő része.” Kimutatja a keresztény nevelés minden más nevelési eszményt felemelő és harmonikus egészbe ötvöző jellegét, ami független a keresztény nevelési eszmény társadalmi erejétől, súlyától. Ez az az új szellem, mely új volt „világnézésében, új célkitűzésében és világalakító erejében. Az egyest új emberré tette Jézus Krisztusban, az emberiséget és minden teljesítményét Isten országába hívta és szervezte. A görög bölcsességgel szembeállította a kinyilatkoztatás bölcsességét, Homérosszal és Vergiliusszal szembeállította a Bibliát, a természet zabolátlanságával és esékenységével Istennek az emberbe szállított erejét: a kegyelmet, a Caesarral szemben Jézus Krisztust. A keresztény nevelés mint ennek az új életnek kiárasztása, mint Isten országába való toborzás jelent meg, nem mint elmélet, hanem a keresztény életáramlat valósága. Nem iskolázás, hanem evangéliumterjesztés, nem római rétorműveltség, non in humanae sapientiae persuasibilibus verbis, sed in ostensione spiritus et virtutis. Ennek keretei: keresztény közösség vallási élete, istentisztelete és igehirdetése szóban és írással, és szentmisében.” Ebből a történelmi eszméből sarjadzott és saijadzik a világ végéig a keresztény nevelés és hozza létre konkrét intézményeit, akár bele tud szólni a nagy közéletbe, akár kevésbé. A katolikus nevelés problémája két pont köré rendezi gondolatait: 1) Van-e sajátosan katolikus nevelés? 2) Mit jelent a katolikus életeszmény és életfeladat? Alaptézise, hogy a katolikus élet alapjellemvonása, hogy az az emberi természetre alapozódik ugyan, de a kegyelemből saqad. De a kegyelem olyan valóság, ami nem nevelhető, hiszen nem a természet része, hanem a természet csak alkalmas és mintegy vágyik a befogadására. Ebből adódóan sajátos értelemben vett katolikus nevelés nincs, inkább a természet felTEOLÓGIA 2010/3-4 199
