Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Schütz Antal, a pedagógiatudós
KUMINETZ GÉZA Schütz Antal, a pedagógiatudós egészség hiányában megnehezedik, vagy határesetben eUehetetlenedik a nevelés. Ez a fejezet utal arra, hogy ezekért a feltételekért maga a nevelés milyen sokat tehet. Harmadszorra kerül terítékre a gondolkodó ember nevelése három alpontban, melyet további huszonegy kisebb alfejezetre bont. Ez a legrészletesebben tárgyalt fejezet, mely jelzi, hogy az értelmességünknek meghatározó szerepe van nevelhetőségünkben és nevelődésünk- ben, sőt, önnevelésünkben is. Negyedszerre tér át a szív nevelésére, melyen nem annyira a bibliai szív kategóriáját, hanem inkább az érzelmi életünk központját érti. Ennek a fejezetnek nyolc alpontja van. Ötödjére foglalkozik az akarat, vágyás a másik (egyesek szerint a harmadik) szellemi képességünk nevelésének problémájával, a törekvő ember címet adva neki, tizenkét alpontba rendezve. Hatodjára beszél az alkotó és alakító ember neveléséről tizenegy alpontban, melyben alapvető készségeink kialakítását és nevelését tárgyalja, így a tornát, a beszédet, a technikát, a kézügyességet, a művészi képességeket. Talán azért került a sorrend hatodik helyére ez a téma, mert feltételezi az értelem, a szív és az akarat valamiféle kezdeti működését. Hetedjére a fenti logika megtörni látszik a nevelő intézmények téma bevezetésével, melyet tizenöt alpontban részletez. Ám ez a törés csak látszólagos, mivel az első hat témakör főleg az egyént, a nevelő és a nevelt egyént vizsgálta, akik nem izoláltan vannak a társadalomban, hanem a nevelésnek is megvannak a maga sajátos intézményei és azok szakmai-politikai feltételei, vetületei. Erre tehát ki kell térnie egy kézikönyvnek, melynek feladata az adott tudományterület átfogó és szerves bemutatása. Végül ennek az intézményi és politikai témának folytatása és lezárása a nyolcadik fejezet, melyben egy rövid pedagógiatörténet található. Az egyes korokban más és más volt a nevelési eszmény, mások voltak a társadalmi viszonyok, így az oktatás és nevelés lehetőségei, konkrét feladatai, intézményei. Minden tudomány történetének kutatása része kell hogy legyen az adott tudomány elméletének, mivel ami a történelem rostáján fennmarad, azt mint értéket, mint az adott tudomány időtálló örökségét kell tekinteni, kamatoztatva a jelenben. A kötetet egy két részből álló függelék zárja, melyben szó esik a pedagógia alapvető bölcseleti problémájáról, nevezetesen pártosságáról, konkrétabban arról, hogy beszélhetünk-e katolikus nevelésről, majd néhány tanításminta következik Otto Wildmann nyomán, melyben szó esik a nemi felvilágosításról is. A könyv tematikájának áttekintése után most vázlatosan ismertetjük annak főleg nevelésbölcseleti tartalmát. Ha a nevelés lényegét, okát és célját meg akaijuk tudni, az arisztotelészi négyes ok- ság útmutatása szennt kell eljárnunk, hogy lássuk, ki, kit és miért nevel. Ehhez tanulmányoznunk kell főleg a nevelési folyamatot, mely alapvetően nem más, mint az ember ön- és fajfenntartása, mivel „minden új nemzedék átveszi az előző, nemző nemzedék faji jellegét és a neki szabott lét- és időhatárok között ezt teljes korúságra fejleszti és azután hordozza hűséges állandósággal az életáramlás közepett. [..'.] ami kettőt jelent: átvenni az előző nemzedék élettartalmát, elsősorban kultuqavait és ezen közben teljességre érlelni életformáit”. Ebben a folyamatban egyszerre, bár időben eltérő hangsúlyokkal van befogadás és öntevékeny alakítás. Sőt, ez a folyamat egész életen át tart, amiből szerzőnk szerint hat pedagógiai következmény fakad: 1) A nevelés határai az élethatárok: foganás- tól a halálig tart, melyben különböző szakaszok különíthetők el, a szoktatástól az önnevelésig, a tekintély érvényesítésétől az egyenrangú partnerek közti nevelő jellegű megbeszélésig. 2) A nevelés során is tiszteletben kell tartani az életet és jogait, illetve törvényeit, ami azt jelenti, hogy a nevelő „az életnek nem ura, főként nem önkényura, hanem gazdája. A nevelés a gyakorlatban mindig többé-kevésbé hatalom kérdése is, hisz ráhatás; és hatni csak arra lehet, ami fölött hatalmunk van”. 3) Semmi és senki sem törekedhet olyasmire, ami meghaladja képességeit, természetét (nullum ens potest ultra suam 192 TEOLÓGIA 2010/3-4
