Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Puskás Attila: Schütz Antal, a dogmatikus
PUSKAS ATTILA Schütz Antal, a dogmatikus filozófiai szintézis nélkül. Ennek hiányában a teológia fellendülése nem érkezhet meg a teljes virágzásához. Vajon elérte-e a teológia azóta a Schütz által remélt csúcspontját immár negyedszer is a történelme során? - tehetjük fel a kérdést. Nos, azt határozottan kijelenthetjük, hogy a teológia egészének pályája a ’30-as évek közepétől, végétől kezdve a II. Vatikáni zsinatig teijedő időszakban még nagyobb gyorsasággal ívelt fölfelé. A teológia sok mindent teljesített azok körül a feladatok közül, melyeket a piarista teológus éleslátóan a hittudomány elé állított. Kidolgozta a potentia oboedientialis teológiáját (K. Rahner, Az Ige hallgatója), megújította a hitanalízist (Roussellot, de Lubac, von Balthasar), elkezdte és folytatja az ökumenikus párbeszédet protestánsokkal és ortodoxokkal. Az Egyház a II. Vatikáni zsinaton reflektált önnön misztériumának gazdagságára, mely zsinati tanítás recepciója máig tart. Megszülettek a misztériumalapú nagy katolikus ekkléziológiák (Mühlen, Semmelroth, Rahner, Ratzinger, Lubac, Congar, Balthasar). Az evolúciós elmélet teológiai problematikájával való számvetés és teológiai értelmezése jórészt már megtörtént (Teilhard de Chardin, Gánóczy Sándor, Gisbert Greshake), bár az értelmes tervezés körüli vita miatt még ma sem vesztett aktualitásából. A zsinatra beérlelődtek a liturgikus, biblikus, patrisztikus megújulás és a keresztény szociális elkötelezettségű mozgalmak törekvései. A zsinat előtti évtizedekben, a zsinati munka idején és a zsinati tanítás recepciójának első időszakában az Egyház bővelkedett valóban nagyformátumú teológusokban: Guardini, Casel, Jungmann, Danielou, Rahner, Congar, Lubac, Balthasar, Ratzinger, Semmelroth személyében, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Az 1930-as évektől kezdődően a keresztény ihletettségű filozófiát megújító törekvésekkel találkozunk. Keresztény filozófusok (Marechal, Siewerth, Rahner, Lotz, Ulrich, E. Stein) Szent Tamás bölcseletéből (és részben a misztikus hagyományból) kiindulva igyekeztek párbeszédbe bocsátkozni Kant, Hegel, Scheler, Husserl és Heidegger filozófiájával, majd az egzisztencia és perszonalista bölcselettel (Marcel, Mounier). Kialakult a transzcendentális tomizmus filozófiája. Érdekes megfigyelnünk, hogy Schütz Antal az 1940-es években kiadott teológiai és filozófiai műveiben nem reagált sem a megújuló keresztény teológiának, sem a tamási alapokon álló keresztény bölcseletnek ezekre a kezdeményezéseire.38 Talán ez megromlott és meggyengült egészségi állapotával magyarázható? De tegyük fel ismét a kérdést: Vajon a gyorsan felfelé ívelő pálya befutásával el- jutott-e csúcspontjára a teológia? A zsinatot előkészítő és a zsinati teológia sok tekintetben megfelel a virágzás Schütz által megállapított ismérveinek: tartalmi egyetemesség, irodalmi formák gazdagsága, hittartalmak földolgozásának a nagysága, eleven kapcsolat a hitforrásokkal, alkotó kedv és termékenység, kölcsönhatás a hittudomány és az egyházi valamint a világi szellemi élet között, nagyformátumú teológusok, különböző szellemi világok találkozásának megtermékenyítő hatása. Az egyetlen kritérium, melynek megvalósulása kérdéses: a spekulatív szintézis megalkotása. Schütz szerint ugyanis a dogmati38 J. Maréchal, A metafizika kiindulópontja c. öt kötetes munkája már 1926-ban megjelent. K. Rahner, Geist in Welt c. doktori tézise 1939-ben, G. Siewerth, Die Metaphysik der Erkenntnis nach Thomas V. Aquin c. kötete 1933- ban, Der Thomismus als Identitätssystem c. műve pedig már 1938-ban készen állt. Az említett szerzők a tamási ismeretmetafizikát igyekeznek újraolvasni Kant, Heidegger és Hegel felől. E próbálkozások nem találtak visszhangra Schütznél. Ugyanez mondható P. Teilhard de Chardin, Y. Congar vagy H. de Lubac írásairól is, melyek az 1930-as évek második felében már napvilágot láttak. Csak néhány példa álljon itt: H. de Lubac, Catholicisme (1938), Y. Congar, Chretiens désunis (1937), P. Teilhard de Chardin, Krisztológia és evolúció (1933). 188 TEOLÓGIA 2010/3-4
