Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)

2010 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése (I. rész)

A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése -1. rész * ROZSA HUBA A megdicsőülés hegyén égi szózat — „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mk 9,7) erősíti meg az apostoloknak (Mk 9,7 párh.; 2Pét 1,17), hogy Jézus az Isten Fia. Az égi szózat ebben az esetben is a Zsolt 2,7 és az íz 42,1 kombinációjából álló idézet, mi­ként a keresztelési jelenetben, amely megerősíti, hogy Jézus mint Isten Fia az Atya aka­ratának engedelmes teljesítésével, a szenvedés által hajtja végre küldetését. A továbbiakban a Zsolt 2 krisztológiai értelmezésénél már nem térünk ki a megke- resztelkedés és megdicsőülés alkalmával elhangzott isteni szózat magyarázatára. 3. 3. A Zsolt 2 krisztológiai értelmezése 3.3. í .Jézus Isten Fiává való deklarálása feltámadásának és megdicsőülésének eseményében (Zsolt 2,7) A Zsolt 2,7-et az Apostolok Cselekedeteiben, Pál apostol pizidiai Antiochiában mondott beszédében (ApCsel 13,17-41) kifejezett idézet formájában találjuk (ApCsel 13,33). Az idézett vers a beszéd krisztológiai argumentációjának fontos részét képezi. A beszéd a zsoltár4 7. versének - „Éti fiam vagy, én ma szültelek” - megvalósulását Jézus Isten által va­ló feltámasztásában és felmagasztalásában látja. Isten Jézust mint Messiás-királyt a feltá­masztásban Fiának deklarálta. Az említett szentírási hely az ősegyházban található jelentős krisztológiai hagyo­mány, szaknyelven az ún. „felmagasztalás krisztológia” tanúja. Eszerint Isten a feltáma­dásban, illetve azzal összefüggésben a mennybemenetelben Jézusnak méltóságot és ha­talmat adott, azaz Jézus felmagasztaltatott. Ide tartoznak azok az újszövetségi szövegek, amelyek szerint Krisztus Isten jobbjára emeltetett vagy Isten jobbján foglal helyet hata­lomban és dicsőségben.14 Ennek a hagyománynak a jelenlétét megtaláljuk az Apostolok Cselekedeteiben, az apostolok beszédeiben15: Péter pünkösdi (ApCsel 2,14-36.38-39), a templomban a bé­na meggyógyításakor (ApCsel 3,11-26), és Komélius megkeresztelkedésekor mondott (ApCsel 10,34—43) beszéde. Ezek a beszédek felépítésükben és teológiai gondolatmene­tükben Pál apostol pizidiai Antiochiában mondott beszédével rendkívül szoros kapcso­latban állnak. Ide sorolhatjuk még Péter főtanács előtti beszédeit is (ApCsel 4,8-12; 5,17-40), noha ezek felépítésükben és bizonyítási módszerükben sokkal egyszerűbbek az előbb említetteknél.16 Ugyanezt az Apostolok Cselekedeteinek beszédeivel közös krisztológiai hagyományt találjuk a Rómaiakhoz írt levélben is (Róm 1, [3—]4), amely szerint Jézus Krisztus, akit Pál Isten Fiának nevez (Róm 1,1): „Test szerint Dávid nemzetségéből született (Róm 1,3), a szentség lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával a hatalmas Isten Fiának bizo­nyult” (Róm 1,4).17 A felsorolt újszövetségi szövegek egy már létező, az ősegyház hagyományában ki­alakult egységes krisztológiai szemléletet tükröznek.18 Lukács és Pál ebből a hagyomány­14 Schnackenburg, R., Christologie des Neuen Testaments, in Mysterium Salutis III/l, 256-257. ,s WlLCKENS, U., Die Missionsreden der Apostelgeschichte, Neukirche-Vluyn 19743. 16 KREMER, J., „Dieser ist der Sohn Gottes” (Apg 9,20). Bibeltheologische Erwägungen zur Bedeutung von „Sohn Gottes" im lukanischen Doppelwerk, in Der Treue Gottes trauen (Fs G. Schneider) (szerk. Bussmann, C.-Radl, W.), Freiburg i. Bg 1991, 137—158; in Die Bibel beim Wort genommen. Beiträge zu Exegese und Theologie des Neuen Testaments (szerk. Küschclm, R.-Stowasser, M.), Freiburg i. Bg 1995, 59-83, 76—78. 17 Schnackenburg, R., Christologie, 227-388; 262-264. 18 Uo. 224-387, 262. TEOLÓGIA 2010/1-2 117

Next

/
Thumbnails
Contents