Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Hámori Antal: Az életvédelem kritikus pontjai (abortusz, sterilizáció, drogfogyasztás, "eutanázia")
HÁMORI ANTAL Az életvédelem kritikus pontjai lapotban lévő másik ember (beteg). Az elkövető szőkébb értelemben — mint tettes, illetve társtettes - az orvos (speciális alany), tágabb értelemben — a passzív alanyon kívül — bárki más (ha a passzív alany elkövető, akkor - az ő szempontjából — az emberölésnek az öngyilkossági esetéről van szó, ami a hatályos Codex Iuris Canonici 1397. kánonja és a Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium 1450. kánonjának 1. §-a alapján — értelemszerűen a halálos eredmény hiányában — büntetőjogilag ugyancsak releváns.175 Az „eutanázia” elkövetési magatartása (aktív vagy passzív) a halál közeh állapotban lévő (beteg) másik ember életének — a passzív alany kérésére, egyező szándékával, vagy ennek hiányával (ld. például beleegyezés adására nem képes személy) történő — megrövidítése (kioltása); a passzív (mulasztással megvalósuló) magatartás esetében arról van szó, hogy a beteg életének megmentésére kötelezett személy (orvos) nem fejt ki olyan tevékenységet (nem tanúsít olyan aktív magatartást), amelynek megtételére reális lehetősége van, és amely megakadályozza a halálos eredmény bekövetkezését. Az eredmény a halál közeh állapotban lévő (beteg) másik ember halála. Miután az „eutanázia” eredmény-bűncselekmény, ezért a megvalósulásához szükségszerűen fenn kell állnia az élet kioltására alkalmas elkövetési magatartás és a halál mint eredmény közötti ok—okozati összefüggésnek. A fájdalom (szenvedés) megszüntetésének szándéka (az „eutanázia” indítóoka, motívuma) - tipikusan — egyenes, azaz célzatos (kívánt), de nem zárható ki az eshetőleges- ség sem (belenyugodott szándék). A halálos eredménnyel kapcsolatos szándék célzatos, vagy — ld. a fájdalomcsillapítás mellőzésének, illetve a „duplex effectus" elve valamely konjunktív feltétele hiányának esetét — eshetőleges.176 A „duplex effectus" elve alkalmazásának szabályai177 szerint nincsen szó „eutanáziá”-ról, ha a tudatot korlátozó, életet 175 Vö. CIC 1398k; vö. uo. 1328k 1-2. §, CCEO 1418k 1-3. §; CIC 1184k 1. § 3. sz., 2. §, 1185k, CCEO 877k; ET 811-812.; Hámori, A., Életvédelem a katolikus Egyház jogrendjében világi jogi összehasonlítással, SZÍT, Budapest 2006 (XVIII+475), 59-122. 176 Egyenes szándékkal tanúsítja a magatartást, aki magatartásának következményét kívánja (ebben az esetben az elkövetőnek célja a magatartásának következménye - dolus directus), eshetőleges szándékkal pedig az, aki magatartásának következményébe belenyugszik (ekkor az elkövetőnek nem célja a magatartásának következménye - dolus eventualis). Mindkét esetben - a következmény tekintetében is — fennáll a tudati és az akarati elem, ezért szándékos ekként mindkét magatartás. Tudatos gondatlansággal tanúsítja a magatartást, aki előre látja magatartásának lehetséges következményét, de könnyelműen bízik annak elmaradásában (ebben az esetben ugyanúgy fennáll a tudati elem, de a következmény vonatkozásában hiányzik az akarat - „luxuria”); nem tudatos gondatlansággal tanúsítja a magatartást az, aki magatartása következményének lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle, illetve az adott helyzetben általában elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja (ilyenkor a következményt illetően mind a tudati, mind az akarati elem hiányzik - negligentia). Ld. Btk. 13-14. §, Eütv. 5. § (3) bek. c) és e) pont, Ptk. 339. § (1) bek. 177 A „duplex effectus" elve alkalmazásának szabályai: 1. a magatartás tárgya {finis operis) erkölcsileg (belsőleg) — önmagában - nem rossz (ld. fájdalomcsillapítás); 2. a jó eredmény (a beteg elviselheteden fajdalmának megfelelő csökkenése) közvetlenül következik a magatartásból; a rossz hatás (a beteg életének elfogadható, a kellő fájdalomcsillapító hatás eléréséhez szükséges fájdalomcsillapítónál nem nagyobb „adaggal” történő megrövidítése) ugyanannak a magatartásnak a nem kívánt (eshetőleges, belenyugodott, eltűrt, azaz nem célzatos, nem egyenes - indirekt — szándékú), elkerülhetetlen mellékkövetkezménye (a jó hatás — az elviselhetetlen fajdalom megfelelő enyhülése - nem a rosszon keresztül valósul meg; a rossz hatás nem a jó cél elérése érdekében felhasznált eszköz: a cél nem szentesíti az eszközt - „soha nem szabad rosszat tenni azért, hogy abból jó származzon”; ha az orvos az említettnél nagyobb „adagú” fajdalomcsillapítót ad a betegnek, a szenvedésmegszüntetéstől motiválva, akkor a rossz hatás - akárcsak eshetőleges szándék esetén is - nem mellékkövetkezmény, a jó eredmény közvetett, a „nagyobb adagú” fájdalomcsillapítás rossz); 3. a magatartást tanúsító személy célja (finis operantis) jó (ld. elviselhetetlen fájdalom kellő csillapítása); 4. a rossz hatáshoz képest arányos mértékben súlyos ok, szükség (ld. elviselhetetlen fajdalom) fennállása a magatartás tanúsításához. Vö. GS 27; HV 14; VS 71-83, 119; KEK 1749—1761. „Nem szabad rosszat tenni, hogy jó származzék belőle.”; Id. CastiC, III. 2. d) pont; HV II. 8—9; VS 72, 77-83, 90-92, 95—96; a Magyar Püspöki Kar 1956. szeptember 12-i körlevele („nem szabad bűnt cselekedni azért, hogy könnyítsünk magunkon, sem rosszat tenni, hogy jó következzék belőle.”); vö. Róm 3,8. Ld. Hámori, A., Életvédelem a katolikus Egyház jogrendjében világi jogi összehasonlítással, 44
