Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Bácskai Károly: Az alázat mint bibliai paradigma
Az alázat mint bibliai paradigma BÁCSKAI KÁROLY „immanens”. „Azt jelenti, hogy Isten átöleli a lelket szeretetben. Ő a Másik, de távolság nélkül. És rejtett. Alázatosan rejtett, mert ha az ember látná, nem maradhatna szabad. Isten láthatatlansága nem más, mint szabadságunkat tisztelő alázata.”13 Az alázatos pedig nem aláz meg senkit, mert „lényének mélye”14 ezt megtillja neki. Isten alázata maga a létmódja, ebből eredően pedig Jézusé is. Az önmagát így kinyilatkoztató, kicsinnyé ala- csonyító Istenben alakul át lemondássá az ember nagyság utáni vágyakozása, a siker és az elismertség iránti sóvárgás pedig így válik Isten és az ő országa utáni szomjúsággá. Az emberek, a világ szemében — képletesen — az a nagy, aki másokat fel tud emelni. Isten országában azonban az, aki szeretné, hogy felemeljék. Egyes ószövetségi példák szemléletesen mutatják be ezt a paradox isteni mechanizmust: Isten azért aláz meg és alacsonyít le, hogy azután felemeljen. A kiszolgáltatottak (más szóval a bűnüket elismerők) felé is azért fordul különleges figyelemmel, mert felemelhetek, mert segítségre, nevelésre, szeretetre, gondoskodásra szorulnak. Jézus nem másokat, mint a kicsinyeket, az alázatosakat, a gyermekeket, az alacsony sorban élőket nevezi övéinek, az Isten országa várományosainak. Radikálisan fogalmazva kimondhatjuk, hogy a kereszténység voltaképpen az elnyomottak vallása.15 AZ ISTENI ALÁZAT ÉRTELMEZÉSE A FIL 2,5-8 ALAPJÁN Ebben az összefüggésben az a további megállapítás sem tűnik túlzónak, hogy a kereszténység Isten megalázkodásának misztériumából (kenózis16) táplálkozik, amint arra egy őskeresztény himnuszt idézve Pál apostol is hivatkozik (Fii 2,5—11). A praktikus, a korabeli gyülekezeti élet ellentmondásait orvosolni szándékozó apostoli útmutatás alkalmas arra, hogy segítségével kísérletet tegyünk az isteni alázat mint bibliai paradigma bemutatására és értelmezésére. Ennek nyomán kirajzolódik a számunkra az is, hogy az isteni alázat miként válhat a gyülekezet életében az emberi kapcsolatok katalizátorává: Fii 2,5-8 Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert 5 Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vettfel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. A KENÓZIS Az idézett himnusz mondanivalója egy homorú gondolati ívet alkot. Jézus útja a meny- nyei hatalmasságból az emberi létforma alacsonyságán át a kereszthalál mélységéig vezetett. Ez az út azonban nem ért véget a Golgotán. Isten az alázat és a lemondás útját azzal igazolta, hogy Jézust mindenek fölé emelte, Úrrá és Krisztussá tette őt. Amint azt Cserháti Sándor kommentáljában megállapítja: A szolgálat útja mindig lefelé vezet és nem 13 Uo. 14 Uo. 67. Weil, S., Ahol elrejtik az Isten, in Ami személyes és ami szent, Vigília, Budapest 1983, 191. A kenózis szó jelentése üresség, a görög KEVÓCű, kiüresíteni igéből. A Filippi-levél előtt már valószínűleg létezett, a Pál apostol által a levélbe illesztett őskeresztény himnuszban az ÉKÉVCűOEV ige alanya Krisztus. 3
