Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Török Csaba: Az iszlám és a kereszténységgel való párbeszéd kérdése
TOROK CSABA Az iszlám és a kereszténységgel való párbeszéd kérdése 2. AZ ISZLÁM ÉS AZ ÚN. „KÖNYV-VALLÁSOK” Ha meg akarjuk érteni az iszlám viszonyát a más vallásokhoz, de leginkább a zsidósághoz és a kereszténységhez, akkor elsőként azt kell világosan látnunk, hogy mit vall ez a hit önmagáról. Az iszlám teológia nem számol a vallások evolúciójával, a vallási pluralizmusban egy isteni behatás eredményeként megjelenő igaz hitről. Abból indul ki, hogy az iszlám eleve adott a világ számára, a teremtés aktusától kezdve ez létezik egyetlen és igaz vallásként. Sajátos kinyilvánítása azért vált szükségessé, mert az emberek az idők során elfátyolozták, megrontották az őseredeti vallást. „Az iszlám nem Mohammed fellépésével kezdődik. »Az (igazi) vallás Istennél az iszlám« — Inn’d-dína ’indA’lláhi’l-iszlámu — mondja a Korán (3:19). Az iszlám már ott van a teremtés hajnalán. Az első ember vallása eleve »iszlám« volt.”1* Ebből természetszerűleg az is következik, hogy a Próféta eleve nem egy a sok vallásalapító közül. O tulajdonképpen nem alapít vallást, hanem megkapva az isteni küldöttől a Koránt, mintegy meghirdeti azt az embereknek. Ez a szempont megmagyarázza azt is, hogy az iszlám miként tudja rangsorolni a vallásokat. Mivel ő maga az igaz hit, minden más vallás annál helyesebb, jobb, minél közelebb áll hozzá. Ezen látásmód világossá teszi, hogy a zsidóság és a kereszténység miért élvez különleges pozíciót a világ vallásainak összképében. Az első fejezetben említettük a történelmi hatásvonalakat — ezeket a muszlimok nem történelmi hatásként, hanem egyfajta sajátos hitbeli előkészítéséként értelmezik. Nem azt mondják, hogy az iszlám ered a zsidóságból és a kereszténységből, hanem sokkal inkább azt, hogy az iszlámból mint őseredeti hitből érthető meg a másik két könyv-vallás. Kivételes helyzetük annak köszönhető, hogy a többi valláshoz képest ezek képviselik a legigazabb módon mindazt, ami az iszlámban felragyog. A keresztény hit a kinyilatkoztatás folyamatát sajátos módon szemléli: egy középpont, Jézus Krisztus személye köré szervezi. O a kinyilatkoztatás teljessége (a kinyilatkoztatás krisztocentrizmusa). Minden, ami volt, minden, ami utána lett és lesz, őrá irányul. Ezzel a centrális látásmóddal szemben a muszlimok egyfajta folyamatosságot képzelnek el a kinyilatkoztatásban (a kinyilatkoztatás iszlámra irányuló linearitása), amelyben a Korán átadása elő-fázisként, megelőző lépcsőfokként feltételezi az ószövetségi és az újszövetségi kinyilatkoztatást. „Mohammedán részről a keresztyénséggel szemben nagyon egyszerű argumentálni, mert az iszlám a folyamatos kinyilatkoztatást vallja Adámtól egészen Mohammedig. Ebben a folyamatban Isten minden prófétájának újabb és újabb kijelentéseket ad, s mindig a legújabb az aktuális. A Mohammedánok a keresztyénséggel szemben kezdettől fogva ezt az álláspontot tartják. ”18 19 A fenti teológiai felfogás alapján van értékkülönbség a világ vallásai között. A muszlint népek szemében így tehát a vallások tengeréből kiválik a zsidóság és a kereszténység, amely épp az iszlámra való irányultsága okán sajátos pozíciót élvezett mindig is — nem csak ideológiai, de sokszor igen gyakorlati szinteken is, mint pl. az hódoltatott területeken élők vallásgyakorlásának szűk keretek közötti engedélyezése, vagy éppenséggel az adófizetésre vonatkozó külön szabályok. 18 Németh, P., A radikális monoteizmus és a politikai radikalizmus összefüggése az iszlám világban, in Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2006 (szerk. Szécsi, J.), Keresztény-Zsidó Társaság, Budapest 2006, 239-262, 240. 19 Cs. Molnár, J., A vallási interferenciák moszlim értelmezése, 79. 234 TEOLÓGIA 2009/3-4
