Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anelm: A krisztushívők társulásai a katolikus egyház hatályos jogában
SZUROMI SZABOLCS ANZELM ■ A krisztishívők társulásai a katolikus egyház hatályos jogában 4. A TÁRSULÁSOK VISZONYA A MEGSZENTELT ÉLET INTÉZMÉNYEIHEZ ÉS APOSTOLI ÉLET TÁRSASÁGAIHOZ, VALAMINT A LELKISÉGI MOZGALMAKHOZ Az egyházi társulások történetében alapvető átalakulás ment végbe az új Egyházi Törvénykönyv hatálybalépésével. Ennek ellenére továbbra is fennmaradt annak a hagyományos kapcsolatnak a lehetősége, amely egyes társulásokat egy meghatározott szerzetesrend, apostoli élet társasága, vagy lelkiségi mozgalom sajátos lelkiségéhez köt. Ezek a lelki családok az adott intézmény tágabb imádságos környezetét is jelentik, amelynek fenntartásában és gazdagításában az intézmény vagy mozgalom tagjai — az intézmény jellegének és saját jogának megfelelően — tevékenyen részt vehetnek, lelkigyakorlatok, liturgikus cselekmények, vagy egyéb lelki programok vezetésével. Az egyes társulások megszervezése nagyon gyakran első lépés egy új - az egyház illetékes hatósága által elismert - lelkiségi mozgalom, megszentelt élet intézménye vagy apostoli élet társasága megalapításának jogi folyamatában. Ilyen esetekben az alapítás, bár a társulásra vonatkozó kánonjogi normák keretei között történik, mégis a tagok elköteleződése és közösségi élete már a kezdeteknél a szerzetesi intézményeknek megfelelő tulajdonságokkal rendelkezik. Hasonlójelenség figyelhető meg az utóbbi évtizedek új lelkiségi mozgalmainak a fejlődésében.42 Ezekre a lelkiségi mozgalmakra jellemzők a közös célok, a rendszeres összejövetelek, a közösségi vallási élet, a missziós jelleg, és sok esetben a nemzetköziség.43 Az egyes lelkiségi mozgalmakhoz tartozó krisztushívők - a mozgalom jellege szerinti — saját életállapotuk alapján törekszenek keresztény hivatásuk gyümölcsöző teljesítésére.44 Ameny- nyiben egy mozgalom tagsága és működése eléri azt a méretet, amely az adott egyházmegye területén komoly befolyással tud lenni az ott élő krisztushívők mindennapi vallásos életére, úgy a megyéspüspöknek súlyos felelőssége, hogy bölcs atyai felügyelettel megtalálja azt a keretet, amely az új lelkiségi mozgalmat és a hozzájuk tartozó krisztushívőket az egyház tanításának követésében, és a többi ember megszentelődésében az egyház javának szolgálatába illesztheti be. Az evangelizáció újabb formáinak teijedése és az újabb eszközök alkalmazása különböző utakon igyekszik eleget tenni a krisztushívők tökéletes életre irányuló közös törekvésének és az egyedi karizma nyilvános istentiszteleten történő megjelenítésének. Ezek a célok teljes mértékben megfelelnek az egyházi társulások tevékenységi körét megfogalmazó 298. kánon előírásainak. A kánonilag biztosítottjogi keret - akár társulási, akár a megszentelt élet új formájaként45 — természetesen azt is magában foglalja, hogy a szerveződés különböző fokain álló lelkiségi mozgalmak komoly odafigyeléssel kövessék az illetékes egyházi hatóság iránymutatását és az egyház normatív fegyelmét, hűségesen megőrizve a hierarchiával való kommuniót.46 42 Vö. Mateo López, J. O., Los movimientos eclesiales y su reláción con la iglesia particular, Romae 2009, 30-57. 43 Erdő, P., Lelkiségi mozgalmak Európa evangelizációjában - Egyházjogi szempontok -, in Erdő, P., Az élő egyház joga. Tanulmányok a hatályos kánonjog köréből, Budapest 2006, 303-311, különösen 304-306. 44 Szuromi, Sz. A., A plébánia viszonya a megszentelt élet intézményeihez és az apostoli élet társaságaihoz, valamint egyes lelkiségi mozgalmakhoz, 53. 43 CIC Can. 605. “ Ghirlanda, G., Carisma e statuto giuridico dei movimenti ecclesiali, in I movimenti nella Chiesa (Atti dei Congresso mondiale dei movimenti ecclesiali, Roma 27—29 maggio 1998), C.itta dei Vaticano 1999, 129—146. 228 TEOLÓGIA 2009/3-4
