Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Schelling vallásfilozófiájának főbb állomásai
ROKAY ZOLTÁN Schelling vallásfilozófiájának főbb állomásai Lehetséges, hogy ezeknek a gondolatoknak hátterében, az „Ideen”-ben, az „Erster Entwurf’ -ban, valamint a „Weltseele” - ben Platon Timaiosza és neoplatonikus gondolatok állnak, amelyeket Schellingnek még Tübingenben volt alkalma megismerni.25 A célirányosság gondolatával Schelling mindenféleképpen szembehelyezkedett a kanti szkepticizmussal. 3.3. A jénai évek. Az ún. „Identitás-filozófiája” Schelling előbb magántanárként kezdte működését Jénában, majd Fichtét követte a tanszéken. Mindenáron bizonyítani akarta, hogy rendszere a Fichte rendszerének kiegészítése és befejezése. Fichte ezt határozottan elutasította, mondván, hogy a filozófia önmagában megáll és nem szükséges, hogy valaminek a filozófiája legyen, pl. „természetfilozófia”.26 Schelling, hasonlóan a „Philosophische Briefe”-hez, kitér a dogmatizmus és idealizmus kiindulópontjának kérdésére, és miután már természetfilozófiájában rámutatott a szellem és a természet közötti analógiára, a Transzcendentális filozófia rendszerében a transzcendentális- és a természetfilozófia lehetséges kiindulópontjának irrelevanciájáról beszél: „ Vagy az ohjektívet tesszük meg elsőnek és azt kérdezzük: hogyan járul hozzá egy szubjektív, amely megfelel neki... vagy a szubjektivet tesszük meg elsőnek és a feladat abban áll, hogyan járul hozzá egy objektív, amely megfelel neki... Itt nincs első és második, mindkettő egyidejű és egy. Nem lehet megmondani, melyiket illeti meg az elsőbbség.”27 A szellem és természet, a szubjektum és objektum egységének, azonosságának kérdése kerül az érdeklődés középpontjába és ezen az úton jut el Schelling a tiszta identitás, az identitás identitásának gondolatára, amely a különbség és az identitás fölött áll, megelőzi és lehetővé teszi azt,28 tehát egy egészen „vallásos” témát közelít meg. A Transzcendentális filozófia rendszerének IV. főszakaszában, a történelemről szólva meghatározza a vallás helyét a transzcendentális idealizmuson belül és a kinyilatkoztatás időszakairól beszél: „Amennyiben azonban a reflexio felemelkedik addig az abszolútumig, amely a szabadság és az intelligencia közötti összhang közös alapja, úgy számunkra létrejön a gondviselés (Vorsehung = „előrelátás”), vagyis vallás a szó egyedül igaz értelmében. Ha viszont ez az abszolút, amely bárhol kinyilatkoztathatja magát, a történelemben valóban és tökéletesen kinyilatkoztathatta volna magát, vagy ki is nyilatkoztatta, úgy ezzel megnyilvánulna a szabadság.”29 Ez a kinyilatkoztatás (Offenbarung = „megnyilatkozás”) akkor következne be, ha a szabadság és a predetermináció egybeesne. „A történelem az ő teljességében nem más, mint az abszolút folytatólagos és önmagát feltáró kinyilatkoztatása.”30 Schelling ennek a kinyilatkoztatásnak három periódusát vázolja fel: 1. amelyben a sors (Schicksal) mint vak hatalom, hidegen és öntudat nélkül a leghatalmasabbat és legdicsőbbet is lerombolja. Ebben a „tragikus” korszakban semmisültek meg a régi világ csodái és birodalmai. Ezeknek már csak emléke él és a legnemesebb emberek visszatérte mindössze kívánságként létezik; 25 Vö. uo. 84k. 24 Vö. Rokay 2008. 27 Schelling, F. W. J., System des transzendentalen Idealismus, Meiner, Hamburg, 1962 (§1), 7-9. 28 Coreth, E.-Ehlen, P.-Schmidt, J., Philosophie des 19. Jahrhunderts. 29 Schelling, F. W. J., System des transzendentalen Idealismus, Meiner, Hamburg 1962, 270. 20 Uo. 272. 216 TEOLÓGIA 2009/3-4
