Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Puskás Attila: A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése
PUSKÁS ATTILA A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése Folytatva a lehetséges válaszok sorolását, meg kell említenünk azoknak a véleményét is, akik a rendkívüli gyógyulás eseményét a pszichének a testre gyakorolt különleges intenzitású hatásával igyekeznek magyarázni, amit a vallásos hit még inkább felfokozhat. Kétségkívül, az utóbbi évtizedek kutatásai egyre inkább feltárták a lelki folyamatoknak a testre gyakorolt pozitív vagy negatív hatásait, ez különösen a funkcionális jellegű betegségekre és az azokból való gyógyulásra igaz. Ugyanakkor a tudományos kutatások még nem jutottak biztos eredményre abban a kérdésben, hogy vajon a szervi betegségekből, sejtek, szövetek, szervek fizikai sérüléseiből (vakság, rák, tuberkulózis, szklerózis, stb.) való rendkívüli gyógyulás elégségesen magyarázható-e lelki tényezőkkel. A kanonizáci- ós eljárásban azonban kizárólag az ilyen fajta rendkívüli gyógyulások kaphatják meg a csoda teológiai minősítését abban az esetben, ha bizonyítható az egyéb szükséges feltételek teljesülése is (Isten szolgájának közbenjárását kérő ima, erények hősies gyakorlása, életszentség híre stb.). Ezen a területen tehát még folynak a viták. Mindenesetre a pusztán lelki eredetű rendkívüli gyógyulás hipotézise ellen szól az a tény, hogy vannak olyan esetek is, amikor kómában lévő vagy egyenesen hitetlen ember gyógyul meg súlyos szervi betegségéből akkor, amikor mások imádkoznak érte, talán úgy, hogy az illető nem is tud róla. Végül, a rendkívüli gyógyulással szembesülő tudós eljuthat arra a meggyőződésre, hogy az esemény Isten valódi és különleges cselekvésének a jele. Ez az értelmezés érthetővé teszi azt a pozitív tudományok által is megállapítható tényt, hogy az Isten segítségét kérő ima kontextusa az egyetlen konstans elem a rendkívüli gyógyulások esetei sokféleségének közepette. (A kanonizáció nyilvánvalóan ezek közül csak azokat veszi figyelembe, amikor Isten szolgájának a közbenjárását kérve fordulnak emberek imában Istenhez.) Ezt a személyes vallásos meggyőződést világítja meg és mélyíti el a keresztény teológiai értelmezés, mely a kérdés-válasz dialogikus kapcsolat keretében végbemenő, a természetfeletti üdvösség, a megváltás és az eszkatológiai beteljesítés elővételező és érzékelhető jelének tekinti a rendkívüli gyógyulást, s ebben az értelemben mondja azt csodának. A rendkívüli gyógyulás eseményének vallásos értelmezése személyes és egzisztenciális döntést igényel. Ugyanakkor olyan állásfoglalás, mely intellektuális felelősséggel vállalható és erkölcsi bizonyossággal rendelkező meggyőződésen alapszik. A csodás gyógyulás olyan istenijei, mely e személyes döntésre nem kényszeríti, hanem hívja és ösztökéli az emberi értelmet és akaratot. Elegendő fényt ad az igenlő válaszhoz, s elegendő homályt hagy a döntés szabadságához.19 lyon kívül helyezése, hanem a statisztikailag érvényes természeti törvények által megengedett, de előre ki nem számítható és a megszokott rendtől eltérő, „kivételes” mikrofizikai események sorának új, értelmes és Isten által szándékolt üdvös célra irányításának eredménye lehet. A téma részletes tárgyalását lásd: Stosch, K. von, Gott - Macht - Geschichte. Versuch einer theodizeesensiblen Rede vom Handeln Gottes in der Welt, Freiburg-Basel-Wien 2006, 125-146. Megjegyezzük, hogy már Aquinói Szent Tamás is, legalábbis analógiaként utalt a „kivételesre”, ritkán előfordulóra akkor, amikor a megszokott természetes okok rendjén kívüli, közveden isteni cselekvésnek a lehetőségét tárgyalta. Tamás „a fortiori” érve így hangzik: „Si ergo per aliquam virtutem creatam fieri potest ut ordo naturalis mutetur ab eo quod est frequenter ad id quod est raro, absque mutatione providentiae divinae; multo magis divina virtus quandoque aliquid facere potest sine suae prejudicio, praeter ordinem naturalibus inditum rebus a Deo.” ScG III, c. 99. Tamás tehát a természet rendjét, másképpen a természeti törvényeket nem determinisztikusán fogja fel, hanem olyan rendként, mely szerint általában, de nem mindig és mindenütt, szoktak végbemenni a természeti események. Noha Tamás még nem a kivételes és a megszokott rendtől eltérő (mikrofizikai) események előre ki nem számítható játékterébe helyezve magyarázza a csodát létrehozó isteni cselekvést, az általa alkalmazott analógia továbbértelmezhető ebbe az irányba. 19 Vö. Pascal, B„ Gondolatok, Budapest 1983, 597; 599; 637. 202 TEOLÓGIA 2009/3-4
