Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)

2009 / 3-4. szám - Puskás Attila: A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése

PUSKAS ATTILA A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése Ha a természettudományos kutatás lényege abban áll, hogy a természeti folyamatok mű­ködését kizárólag más természeti folyamatoktól való függőségükben vizsgálja, akkor ezen a horizonton elvileg eldönthetetlen, hogy egy rendkívüli esemény egyben az egész természet rendjén kívüli esemény-e, vagy csak az általunk eddig ismert természeti tör­vényszerűségekhez képest „rend-kívüli”. A „természeten kívüli” minősítés, ahogy a „pusztán természetes” megnevezés is, előfeltételezné a természet egészének, minden törvényszerűségének a tökéletes ismeretét, amire a tudomány bevallottan és lényegéből fakadóan nem képes. A természettudomány ezért a rendkívüli gyógyulásról nem állít­hatja sem azt, hogy „természeten kívüli”, azaz, hogy természettudományosán elvileg megmagyarázhatatlan esemény, sem azt, hogy „merőben természetes”, vagyis, hogy ter­mészettudományosán biztosan és valaha is megmagyarázható lesz. A természettudomány becsületesen csak azt jelentheti ki róla, hogy az eddigi természettudományos kutatások alapján megmagyarázhatatlan.'6 2. 2. A természettudós viszonyulása a csodához A teológiailag csodának minősíthető és természettudományosán rendkívülinek tekintett gyógyulás döntés elé állítja azt, aki találkozik vele. A természettudóst is. Állást foglalhat úgy, hogy kérdőjelet tesz a rendkívüli esemény mögé, és meg hagyja eldöntetlen kér­désnek. Ekkor tulajdonképpen úgy dönt, hogy csak természettudósként akar viszonyul­ni az eseményhez, és elzárkózik attól, hogy az egzisztenciájában is érintse. Az is lehetsé­ges, hogy azt feltételezi, a rendkívüli esemény valójában általános, de számunkra még ismeretlen természeti erők, törvények működésének a megnyilvánulása, s majd a tudo­mány haladásával egyszer csak fény derül minderre.16 17 Talán még arra is hivatkozik, hogy a múltban is sok mindent tartottak csodásnak, rendkívülinek, amit később a tudomány megmagyarázott. Ha a tudomány fejlődésével a csodás tartomány határai mind szőkéb­bekké váltak, akkor nem joggal várható-e, hogy egyszer csak teljesen eltűnik a csoda, mivel mindennek lesz természettudományos megokolása. Mindez azonban hiten és a történelmi tapasztalatok egy részleges szeletén alapuló feltételezés, melynek megkérdőjelezhető a kellő megalapozottsága. Egyfelől, ha a rend­kívüli gyógyulás eseményében még ismereteden, de általános természeti erők vagy tör­vényszerűségek működnének, akkor érthetetlen lenne az a tény, hogy a fentebb megje­lölt szigorú kritériumok szerint rendkívülinek minősített gyógyulás miért csak vallásos kontextusban, pontosabban az ima szituációjában történik. E ténynek a megállapítására, a rendkívüli gyógyulás és az ima összefüggésének, mint az ilyen rendkívüli események esetében az egyedül konstans elemnek a rögzítésére a külső, tárgyilagos, tudományos elemzés is képes. Ha általános természeti erőről lenne szó, akkor annak a vallási kontex­tuson kívül is működnie kellene. Másfelől a fejlődésre való hivatkozással azt gondolni, hogy a tudomány egyszer majd teljesen megismeri a természetet, s akkor, ami korábban rendkívülinek tűnt, az egy általános természeti törvény eseteként válik érthetővé, szin­tén megalapozatlannak látszik. A természettudomány művelője mindig tudatában van saját tudománya határainak, sőt annak is, hogy a természeti összefüggések feltárásának növekedésével együtt növekszik a még megválaszolatlan kérdések tartománya. A tudo­mány mindentudásába vetett hit inkább vallási pótlékként fellépő ideológia, mintsem 16 Vö. Monden, L., Theologie des Wunders, 334k. 17 A lehetséges állásfoglalások számbavételéhez lásd: Monden, L., Theologie des Wunders, 313—334. 200 TEOLÓGIA 2009/3-4

Next

/
Thumbnails
Contents