Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)

2009 / 3-4. szám - Perendy László: A páli iratok recepciója a korai apologetikában

PERENDY LÁSZLÓ I A páti iratok recepciója a korai apoiogetikában A fordításba foglalt utalásokon kívül érezhető még a 2Kor 10,3 és a Fii 3,20 hatása. A fentin kívül további egyezések is felfedezhetők a levélben. H. Schlier kimutatta, hogy a 4,5-ben található jellemzése a zsidóságnak függ a Gál 4,10-től.26 R. Brändle szerint a 9. fejezetben található fejtegetés Isten igazságosságáról és arról, hogy Fiát adta megváltásul, lényegében a Róm 1,18—4,24, ezen belül is a 3,25 köv. parafrázisa.27 Brändle kimutat továbbá teológiai egyezéseket az Efezusiakmk és a Kolosszeieknek írt levéllel, például az eszkatológia, a szótériológia és az etika terén.28 Az eddigiek alapján E. Dassmann megáll­apítja, hogy a levél szerzője nemcsak páli fordulatokat idéz vagy fejt ki, hanem már a pá- li teológia legfontosabb törekvéseivel is azonosul. A szerző nemcsak hallgatólagosan fogadja el a megigazulásról szóló páli tanítást, hanem kifejezetten a keresztény etika tar­talmi alapkérdésévé teszi.29 Ugyanakkor kérdéses, hogy a páli teológiában kulcsszerepet játszó GÓpí;, OCúga és virux1! fogalmak valóban a páli értelemben szerepelnek-e. Némely szerző úgy véli, hogy az 5. fejezetből idézett nevezetes részben található szembeállítása a világnak és a benne élő keresztényeknek magában hordozza a markionita interpretáció veszélyét. A levél keletkezési idejének meghatározása már sok vitát váltott ki. Sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy a markionita krízis után egy ortodox szerző olyan negatívan nyilatkozott volna az Ószövetségről és a zsidóságról, mint ahogyan ezt a levél szerzője teszi. Tehát a levelet korai időszakra datálják, vagyis úgy vélik, hogy a II. század első felében keletke­zett, tehát nagyjából egykorú lenne Arisztidész Apológiájával, illetve Polikárp működésé­vel. E megközelítés szerint tehát a valódi apologetikai művek azért hallgatnak Pálról, mert Markion és követőinek interpretációi a II. század második felében már elbizonyta- lanították az ortodox szerzőket, és nem tartották célszerűnek Pál leveleinek túl gyakori idézését. Megjegyzendő továbbá, hogy még ennek a levélnek az ismeretlen szerzője sem nevezi néven soha Pált. Ez a jelenség azonban nem olyan különös, ha felfigyelünk arra, hogy más személyt sem nevez néven, mégjézus Krisztust sem.30 A páli levelek recepcióját vizsgáló művében, az apologétákról szóló fejezet végén Dassmann felteszi a kérdést, hogy beszélhetünk-e Pál elhallgatásáról az apologéták mű­veiben. Összefoglalásként megállapítja, hogy jelentős különbség figyelhető meg a kü­lönböző apologétáknál. Arisztidész művében egyetlen páli levélről sem lehet biztosan állítani, hogy a szerző utalna rá. Jusztinosz már felhasznál néhány páli levelet, de az Apostol megnevezése nélkül, illetve anélkül, hogy bármilyen tekintélyt tulajdonítana a felhasznált iratoknak. Athénagorasz az első, aki használja az „Apostol szava” kifejezést és felhasználja a pasztorális leveleket. Theophilosz már idéz páli szövegeket, és „isteni szó”- nak nevezi őket, az evangéliumok és a próféták könyveivel együtt. Egyik apologétáról sem állítható ugyanakkor Dassmann szerint, hogy a páli teológia valóban hatást gyako­rolt volna műveikre. Ezt egyedül csak a Diognétoszhoz írt levélről állíthatjuk, azonban név szerint ez a mű sem hivatkozik Pálra. Egy dologban tehát tagadhatatlanul közösek az apologéták: Pálra hivatkozva egyik sem próbál a hit védelmére kelni.31 26 Schlier, H., Der Brief an die Galater, Göttingen 1962, 204. 27 Brändle, R., Die Ethik der „Schrift an Diognet". Eine Wiederaufnahme paulinischer und johanneischer Theologie am Ausgang des zuzeiten Jahrhunderts (Abhandlungen zur Theologie des Alten und des Neuen Testamentes 64), Zü­rich 1976, 67. 28 Uo. 224 és 291. A páli teológiának a Diognétoszhoz írt levélben kimutatható hatásával foglalkozik még: Roasen- da, R., IIpensiero paolino nell’epistola a Diogneto, in Aevum 9 (1935), 468—473. 29 Dassmann, i. m., 255-256. 30 Uo. 256-259. 31 Uo. 259-260. 194 TEOLÓGIA 2009/3-4

Next

/
Thumbnails
Contents