Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Puskás Attila: A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában
A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában PUSKÁS ATTILA alárendelt szerepet játszik. Itt Tamás elsősorban nem kibontja, elemzi vagy magyarázza a bibliai szövegeket, hanem a szentírási mondatok az eredeti kontextusukból kiemelve úgy jelennek meg, mint a teológiai vitákban egymással szemben álló érvek és ellenérvek igazolási helyeként szolgáló kijelentések. Továbbra is megőrzik ugyan normatív értéküket, de funkciójuk elsődlegesen, néha szinte kizárólag, teológiai álláspontok bizonyítására szűkül. Azt is megfigyelhetjük, hogy Tamás gyakran filozófiai eszközökhöz folyamodik bizonyos nehezen értelmezhető vagy egymásnak ellentmondani látszó szentírási kijelentések magyarázatánál. Ezt teszi például akkor, amikor azt a kérdést tárgyalja, hogy szükségszerű volt-e Krisztus szenvedése az emberi nem megváltásához. Tamás itt Arisztotelészre hivatkozva megkülönbözteti a szükségszerűség (szükségesség) különböző fajtáit. Krisztus szenvedésének esetében kizáija a dolog természetéből fakadó szükségszerűséget mind Isten, mind az ember oldaláról, ahogy a külső ható-okszerű szükségszerűséget is. Egyedül elfogadhatónak a szabadon kitűzött cél megfelelőbb vagy semmilyen más módon nem lehetséges megvalósulásából fakadó szükségszerűséget tekinti.54 Arra a kérdésre, hogy a Szentírás értelmezésének milyen módjával találkozunk a Summa ban, azt válaszolhatjuk, hogy Tamás az esetek döntő többségében a literális/his- torikus értelemben idézi és használja igazoló helyekként a bibliai kijelentéseket. Ez nyilván következik abból az elméleti megfontolásából, hogy a téves nézetekkel szemben egyedül ez a típusú értelmezés szolgáltatja a kellően és elegendően erős argumentumokat. Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy a Summa krisztológiai részében az egyházatyákat követő spirituális értelmezést is alkalmazza mint konveniencia-érvelést, főként akkor, amikor Jézus szenvedéséről beszél, és a passió részleteinek (hely, idő, latrok között stb.)55 megfelelőségéről értekezik. Végül érdemes felfigyelnünk egy párhuzamra Tamás exegézise és szentségtana között. Láttuk, hogy a Szentírás spirituális értelmének a teológiai megalapozását abban látja, hogy Isten szándéka szerint a szavak által jelölt dolgok, valóságok maguk is jelölhetnek más valóságokat; pl. az üdvtörténet ószövetségi eseményei, szereplői előremutathatnak Krisztus misztériumára és a belőle fakadó életre. Nos, végső soron ezen összefüggés alapján beszél Tamás az Ószövetség „szakramentumairól”, vagyis azokról a szent dolgot jelentő szent jelekről56 —pl. körülmetélkedés, az áldozatbemutatás rítusa, a húsvéti bárány leölése és elfogyasztása —, melyek előre jelzik Krisztus misztériumát, értelmük Krisztus húsvéti titkában és az ezt megjelenítő újszövetségi szak- ramentumokban, különösen a keresztségben és az Eukarisztiában teljesedik be. Az ószövetségi szakramentumoknak nem önmagukban volt megigazító kegyelmet közlő erejük, hanem csak annyiban, amennyiben Krisztus szenvedésére előre utaltak.57 Végső soron Krisztus üdvözítő misztériuma az a szent valóság, melynek az ószövetségi szakra- mentumok, túl a közvetlen jelentésükön, mint szent jelek az előképei. Tamás szentségtanában tehát az ószövetségi szakramentumokról szóló megfontolás az ószövetségi Szentírás spirituális, allegorikus jelentésrétegének az elfogadásán alapszik. Ugyanakkor, ha figyelmesen vizsgáljuk a tamási szentségtant, akkor felfedezhetjük, hogy maguknak az újszövetségi szentségeknek a struktúrája is bizonyos szerkezeti hasonlóságot mutat a Szentírás négyes értelmével. Az üdvtörténet különböző szakaszaihoz, a megtörtént Krisztus-eseményhez, a hívő jelenéhez és az örök beteljesedéshez viszonyulva a szentsé54 Sth III, q. 46, a. 1. 55 Sth III, q. 66, a. 9-11. 56 Sth III, q. 60, a. 1-2. 57 Sth III, q. 62, a. 6. TEOLÓGIA 2008/1-2 55
