Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Puskás Attila: A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában
PUSKAS ATTILA A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában által kifejezetten szándékolt jelentéssel. Valójában azonban Tamásnál a szó szerinti értelemnek tágabb jelentése van. Ez különösen is megmutatkozik a Summa theologiae egyik szöveghelyén, ahol a következőképpen fogalmaz: „Mivel valójában a literális értelem az, amit a szerző szándékol: a Szent Iratok szerzője azonban Isten, aki mindent egyszerre és kimerítően megért, ezért nem jelent nehézséget, ahogy Ágoston mondja a Vallomásokban (12, 31), ha a literális értelem szerint egy szövegnek több értelme van”.46 Anélkül, hogy belemennénk a szöveghely lehetséges értelmezéseinek taglalásába, elfogadhatjuk a megállapítást, hogy Tamás — úgy tűnik — megengedi a literális értelem különböző rétegeit, úgy mint: az emberi szerző által közvetlenül szándékolt egyetlen jelentést; egy szövegnek az emberi szerző által előrelátott, szándékolt és általunk kifejthető több lehetséges szó szerinti értelmét, melyek között azonban nem lehet ellentmondás, s melyek egymást kiegészítik; illetve az isteni szerző által szándékolt teljes értelmet. Összegezve azt mondhatjuk, hogy Tamás felfogásában a literális/historikus jelentés nem azonosítható szükségképpen egy szöveg egyetlen lehetséges, az emberi szerző által eredetileg szándékolt értelmével. A domonkos magiszter számára a szó szerinti értelem ennél jóval tágasabb, az Egyház hitének fényében és a Szentírás egészének az összefüggésében megállapítható egész jelentéssel azonos. Ezzel a szellemi és a literális értelem közötti elvi különbségtétel is elhalványul, mely aztán megmutatkozik Tamás exegetikai gyakorlatában, melynek során a különböző jelentéssíkok egymásba játszanak.47 A fentiekben már láttuk a spirituális értelem létjogosultságának a Tamás által megadott teológiai indokait, valamint a spirituális értelmen belül megkülönböztetett allegorikus, morális és anagogikus jelentés visszavezethetetlenségét a szó szerinti értelem síkjához tartozó metaforikus jelentésre. Azt is láttuk, hogy a lelki jelentések értelmezésében Tamásnál egyre erőteljesebbé és egyértelműbbé vált a krisztológiai szempont érvényesítése. A három spirituális jelentés megkülönböztetésének az alapja az üdvtörténeti korszakok egymásutánja: a zsinagóga korának, az Egyház idejének és a mennyei haza állapotának a különbsége. A spirituális jelentések valamiképpen magából a szentírási szövegből adódnak, vagy úgy, hogy maga a szöveg egy eseményt ezen üdvtörténeti korokkal kifejezetten kapcsolatba hoz, vagy úgy, hogy legalább a lehetősége fennáll annak, hogy egy eseményt ezekkel a korszakokkal vonatkozásba állítsunk. Az egyértelmű tehát, hogy a szó szerinti értelem kell, hogy alapul szolgáljon a lelkinek, de az már nem világos, hogy a három spirituális értelmezés egymással pontosan milyen összefüggésben áll. Mindenesetre az a tény, hogy a különböző szövegekben Tamás más és más sorrendben beszél az allegorikus, a morális és az anagogikus értelemről, azt sugallja, hogy nincsen közöttük szigorúan meghatározott kapcsolatrendszer.48 A három spirituális értelem közül mégis az allegorikus és az anagogikus mutat bizonyos hasonlóságokat egymással. Például mindkettő a helyes hitre, a hitigazságok szemlélésére vonatkozik, és bizonyos gyenge argumentációt megenged, noha ez nem alkalmas a tévedések cáfolására. A morális értelem 46 Sth I, q.l, a.10. c.; vö. De Pót. q.4, a.l. 47 Vö. Reyero, M., Thomas von Aquin als Exeget, 143k. Úgy tűnik, hogy Tamás ingadozik az isteni többlettudásból eredő, az emberi szerző által tudatosan szándékolt és kifejezett értelemhez képest lehetséges többletjelentés kategorizálása kérdésében. A szóban forgó többlettudás és jelentés míg a Sth fent idézett helyén a literális jelentés több rétegűségének az alapja, addig más helyeken éppen a spirituábs jelentéssíkok megalapozására szolgál. 48 A következő sorrendekkel találkozunk a különböző szövegekben. A Szentenciák könyve kommentáijában: morális — allegorikus - anagogikus. A Quodlibetum VII, q.6, a.15-ben kétfajta sorrend olvasható, előbb: morális- allegorikus - anagogikus, majd az q.6, a.15, ad 1-ben: allegorikus — morális - anagogikus. A Galata-levél kommentárjában: allegorikus — anagogikus — morális. A Summa theologiae-ben: allegorikus — morális — anagogikus. 52 TEOLÓGIA 2008/1-2
