Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Puskás Attila: A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában
PUSKÁS ATTILA A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában kommentárban és a Summa theologiae-ben az erőteljes Krisztus-központúság és a hangsúlyozott üdvtörténeti látószög miatt Tamás az Ószövetségnek csak literális és allegorikus értelméről beszél, és ez utóbbit kifejezetten az Újszövetségre, pontosabban a Krisztusra való irányultsága alapján és ennek megfelelő tartalommal állítja. Nem beszél arról, hogy az Újszövetségnek lenne allegorikus értelme. Az Újszövetség a literális értelmen kívül anagogikus és morális értelemmel rendelkezik, s mind a kettő krisztológiai meghatározottságú. Ez azt jelenti, hogy az Egyház tagjai, mint Krisztus titokzatos testének részei, ezen Test megdicsőült fejében, Krisztusban szemlélhetik életük célba érkezett üdvössé- ges állapotának igazságát, és Krisztus magatartásából, mint példából kiolvashatják, hogy erkölcsi döntéseikben és cselekvésükben milyen utat kell követniük.31 2. 2. A Szentírás négyes értelméről szóló tanítással szemben emelt kifogások megválaszolása Aquinói Szent Tamás szisztematikus teológiai műveiben, elsősorban a Quodlibetum 7- ben és a Summa theologiae-ben, sorra cáfolta a Szentírás többes, illetve négyes értelmével szemben megfogalmazott fenntartásokat. A tamási válaszok közül a legfőbb kifogásokra adottakat vegyük számba. Az első ellenérv azt állítja, hogy ha ugyanazon szövegnek több jelentése lenne, akkor ez a jelentések teljes különbözőségéhez (aequivatio), a jelentés elhomályosodásához és zavarához, a tévedés lehetőségéhez, önkényes értelmezéshez, a Szentírás tekintélyének csorbításához, valamint a helyes és biztos teológiai érvelés és következtetés megakadályozásához vezetne. Tamás válasza a következő. A jelentések többessége nem abból ered, hogy ugyanazon szó több, egymástól teljesen különböző dolgokat jelent, ami valóban aequivoc értelemhez vezetne, hanem abból, hogy a szavak által jelölt dolgok (ipsae res significatae per voces) maguk is jelei lehetnek más dolgoknak (aliarum rerum possunt esse signa). Az egymástól teljesen különböző jelentések (aequivatio) abból adódnának, ha az egyik jelentés semmilyen összefüggésben nem lenne a másikkal. Ám a Szentírás spirituális értelme mindig a szó szerinti jelentésen alapszik és belőle fakad. A teológiai érvelésnek, következtetésnek mindig ebből a literális értelemből kell kiindulnia. Ráadásul, a spirituális értelem nem tartalmaz semmi olyan a hithez szükséges igazságot, amelyet a Szentírás más szövege ne fejezne ki világosan a szó szerinti jelentés síkján.32 A következő kifogás, mellyel Tamás számot vet, arra hivatkozik, hogy valamely szövegnek az a jelentése, melyet a szerző maga nem szándékolt, nem tekinthető a szöveg saját értelmének (sensus proprius). Ám Arisztotelész szerint a szerző egy szövegben több jelentést nem, csakis egyetlen egyet érthet és szándékolhat. Tamás ezen a ponton a Filozófus tekintélyének ellentmondva a Szentírás isteni és emberi szerzőjének a szempontjáSuper epistolam ad Galatas lectura, C. IV, lect. VII: „Et ideo secundum quod ea quae sunt veteris legis, significant ea quae sunt novae: est sensus allegoricus. ... Et ideo secundum quod ea quae sunt in nova lege et in Christo, significant ea quae sunt in Patria: est sensus anagogicus. ... et ideo secundum quod ea quae in nova lege facta sunt in Christo et in his quae Christum significant, sunt signa eorum quae nos facere debemus: est sensus moralis.” Sth I, q.l, a.10: „Secundum ergo quod ea quae sunt veteris legis, significant ea quae sunt nova legis, est sensus allegoricus; secundum vero quod ea quae in Christo sunt facta, vel in his quae Christum significant, sunt signa eorum quae nos agere debemus, est sensus moralis; prout vero significant ea quae sunt in etema gloria, est sensus anagogicus.” 32 Sth I, q.l, a.10, ad 1; Quodl.,VII, q.6, a.14, ad 1—4. 48 TEOLÓGIA 2008/1-2
