Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Puskás Attila: A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában
PUSKÁS ATTILA A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában teremtő Istene nemcsak szavakat használhat valaminek (egy igazságnak) a kifejezésére, hanem hatalma van rá, és ténylegesen úgy rendelkezhet, hogy egy dolog egy másik dolog képe legyen. így a Szentírásban kétféleképpen nyilvánul ki az igazság: úgy, hogy szavak jelölnek dolgokat — ez a szó szerinti értelem; és úgy, hogy maguk a dolgok lesznek képei más dolgoknak — ez a szellemi értelem.21 Vagy ahogy a Summa theologiae még pontosabban fogalmaz: „Azon első jelentés tehát, melynek esetében szavak jelentenek dolgokat, az első vagyis a történeti vagy literális értelemre vonatkozik. Azon jelentést pedig, amikor a szavak által jelentett dolgok ismét más dolgokat jelentenek, szellemi értelemnek mondjuk, amelyik a literálisra épül és azt feltételezi”.22 Megjegyezzük, hogy Tamás a Quodlibetum egyik szövegében e statikus jellegű szemléletmódot kiegészíti egy dinamikus szemponttal, amikor arról beszél, hogy a szellemi értelem a gondviselő Isten terve szerint zajló események történelmi menetében és célhoz érkezésében23 alapozódik meg. Ahogy a tamási helyet értelmező Maximino Reyero fogalmaz: „Az isteni gondviselés célra irányítja a dolgokat. E cél elérését követően ezek a dolgok számunkra új értelmet nyernek. A múltbeli valóságok ekképpen új látószögbe kerülnek, az eljövendő valóság fényében és az elért cél világosságánál lehull róluk a lepel. [...] Kétségtelenül Tamás szerint a jövőbeli konkrét események megismerhetők okaik felől, de hogy ezen események célja bennük már elrejtve jelen van, csak e cél elérését követően ismerhető fel. így világossá válik, hogy a szellemi értelem nem új igazságokat ismertet meg, hanem a Krisztusban már felismert igazságot a múltban tálja fel és erősíti meg.”24 Tamás a Galata-levelet kommentálva, de a szentírási szövegek értelmezéséről szóló szisztematikus műveiben is átveszi ezt az üdvtörténeti látásmódot és az erre épülő tipológiai, s ebben az értelemben spirituális szentírás-értelmezést.25 Az üdvtörténetben három nagy korszakot különböztet meg: a természeti törvény, a régi vagy mózesi törvény, és az új vagy evangéliumi törvény (a kegyelem és a dicsőség törvénye) időszakát.26 Az egyes ember állapotára vonatkozóan pedig a következő szakaszolást adja: a régi törvény ideje — mely magában a foglalja a természeti és a mózesi törvényt -, az új törvény ideje — mely tovább tagolható Krisztus, az apostoli Egyház és az Egyház korára — valamint a mennyei hazába jutás állapota (patria).17 Minden üdvtörténeti korszak vagy egyéni életállapot előfeltételezi a megelőzőket és azoktól függ; bennük tartalmazott és egyúttal meg Quodl.yII, q.6, a. 14. Sth I, q.l, a. 10. Tamás ezzel a megközelítéssel jelentősen kiegészíti Ágoston jelelméletét. A jel fogalmába immár nemcsak a nyelvi jelek tartoznak, hanem maguk a nyelvi jelek által jelölt dolgok (rés), valóságok is. Vö. Mura, G., Ermeneutica e verita. Storia eproblemi dellafilosofia delVinterpretazione, Roma 1990, 103. „res cursum suum peragentes”, „ipsum cursum suae Providentiae subiectarum” QiW/.,VII, q.6, a. 16. 24 Reyero, M., Thomas von Aquin als Exeget, 85k. Vö. Super epistolam ad Galatas lectura, c. IV, lect. VII. A szentírási szövegeknek a szó szerinti értelmen túlmutató szellemi értelmezése kétségkívül magában az újszövetségi iratokban, talán legmarkánsabban a páli levelekben megtörténik. Az apostol számára az ószövetségi történések eleve egy jövőbeli központi jelentőségű történelmi fordulatra, a Krisztus-eseményre és az általa meghatározott új történelmi helyzetre utalnak, azt készítik elő és vezetik be. Az Ó- és az Újszövetség személyei és eseményei között - Pál apostol látásmódjában — az előkép és a megvalósulás tipológiai kapcsolata áll fenn. A Galata-levél szerint a szabad Sára az Egyháznak, a szolga Hágár a zsinagógának, Izsák a keresztényeknek, Izmáéi a zsidóknak az előképe, tüposza. Hasonlóképpen az Izraellel a pusztában történt események a keresztények számára előképek, tüposzok az első Korintusi-levél szerint (lKor 10,1-11), ahogy Ádám is tüposza Krisztusnak a Római-levélben (Róm 5,14). Az ószövetségi szövegek a páli értelmezés szerint túlmutatnak tehát saját szó szerinti értelmükön, és egy az üdvtörténet Isten által irányított tervében megalapozott, Krisztusra és az Egyházra irányuló szellemi, tipológiai értelmet hordoznak magukban. 26 Vö. Sth I-II, q 90-108. 27 Vö. Sth I-II, q. 101, a.2; q. 103, a.3. 46 TEOLÓGIA 2008/1-2
