Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Nemeskürty István: "Deáki bötüről magyar nyelvre"
NEMESKÜRTY ISTVÁN „Deáki bötüről magyar nyelvre" görög eredet fontosságát valló reformáció hívei. Számunkra — főleg pedig, mint látni fogjuk, a reformáció korának magyar bibliafordítói számára — a Biblia egyszersmind üdvtörténet, az emberiség megváltástörténete, hiteles krónika, melyben az események időrendi sorrendje is fontos; kezdődik a teremtéssel, folytatódik a bűnbeeséssel, a Megváltó megjövendölésével, majd eljöttével, és végződik a végítélettel. E három fejlődési korszakban a Biblia fordításai meghatározón befolyásolták az európai gondolkodást, irodalmat és költészetet. „A Biblia lefordítása minden irodalmi nyelvvé fejlődött vulgáris nyelvnek egyik legnagyobb erőpróbája, hiszen új fogalmakat kellett tömegesen meghonosítani s a még iskolázatlan anyanyelven visszaadni a héber, görög, illetve az azokat közvetítő latin nyelv bonyolult szerkezeteit.”2 Kétségtelen, hogy az európai nyelvek szókincse, fogalomvilága a Biblia alapján bővült. Minél hamarabb született meg valamely nyelven az anyanyelvű bibliafordítás, annál korábban indult fejlődésnek az a nyelv és annak a nyelvnek az irodalma. Az első egyértelműen tényszerű adat arról, hogy az evangéliumot magyarul is hirdették, az 1114-es esztergomi zsinat egyik határozata. Eszerint: evangélium et epistola et fides exponantur populo. Az evangéliumot, az (apostoli) leveleket és a hittételeket magyarázni kell a népnek. Az első, töredékesen ránk maradt magyar nyelvű bibliafordítás az 1400-as évek közepén keletkezett. Tehát a Hunyadiak korának magyarságát őrzi. Kétségtelennek látszik azonban, hogy már jóval előbb, Szent István kora óta, de legkésőbb az említett 1114-es esztergomi zsinat határozatai óta közkézen foroghattak magyar nyelvű bibliafordítás részletek. Erre számos közvetett bizonyítékunk van. Az 1150 táján fogalmazott Halotti beszéd, első összefüggő nyelvemlékünk, egy temetési prédikáció, magától értetődő természetességgel hivatkozik nemcsak a bűnbeesésre, idézve Isten fenyegető szavát: ki napon emdöl az gyimilcstül, halálnak halálával halsz — hanem Abrahám- ra, Izsákra, Jákobra is! Hogy kik voltak ők — csak az tudhatja, aki hallotta bibliai történetüket. Benkő Loránd figyelmeztet arra, hogy „a nyilván nagy számban forgalomban lévő Árpád-kori magyar misekönyvek közül (noha) összesen kettő maradt meg, közülük (mégis) az egyikben magyar szöveg (maradt fenn), ami nemigen lehet véletlen”.3 Ebben a vonatkozásban érdemes figyelmet szentelni két ritkán emlegetett nyelvemlékünknek. Az 1310 körül lejegyzett Gyulafehérvári Sorok és az 1350 körül fogalmazott Königsberg Töredékek alapján feltételezhető, hogy a prédikáció magyar hallgatói ismerték az evangéliumot (magyarul); a Königsbergi Töredékek az Üdvözlégy néhány sorát is megőrizték. Ez a két töredék olyan ritmikus prózában fogalmaztatott, ami éppúgy emlékeztet az ősi „regölés” ritmusára, mint amennyire kétségtelen, hogy az olvasni nem tudó ember emlékezetére számit, meg kívánja könnyíteni a szöveg megjegyzését. A Bibliát a honfoglalás óta élő ősi énekek mintájára, énekelhető, verses szövegben fordították — így az olvasni nem tudók is jól megjegyezhették. Kezdeményezője Tinódi Sebestyén. Az élőszóval előadott, megverselt, énekelt Biblia néhány részlete később nyomtatásokban is napvilágot látott. Ezek a leghívebb pontossággal adják elő mondandójukat — sok irodalomtudós ezért a költőiség hiánya miatt elmarasztalja szerzőiket. Mai ismereteink szerint az első „bibliaéneklő” Tinódi Sebestyén volt. (Judit asszony históriája, Dávid és Góliát) Vele időben párhuzamosan működött (az énekelt Biblia fordítójaként) többek között Batizi András és Sztárai Mihály. 2 A magyar irodalom története 1600-ig (szerk. Klaniczay, T.), Budapest 1964, 120. Az Arpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei, Budapest 1980, 29. 28 TEOLÓGIA 2008/1-2
