Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Tarjányi Béla: A Vatikáni Kódex
A Vatikáni Kódex TARJÁNYI BÉLA A Sixtina kinyomtatása 1582-ben kezdődött. Noha a címben az 1586-os dátum szerepel (gyakran kézzel 1587-re javítva), csak a következő év májusában fejezték be. Utána következett egy latin fordítás, az egyházatyák műveiből származó bőséges megjegyzésekkel, amelyet Nobili készített. Ezek a mesteri munkák, melyeket a B kiadásának és fordításának lehetett tekinteni, elegendők voltak a kor bibhkusai számára. Az érdeklődés ezután már csak az Újszövetség felé fordul. Pl. Walton Polyglottája, amely a Sixtina szövegét nyomtatja ki és bőségesen használja Nobilit, nem idézi B-t az Ószövetség vonatkozásában (holott ezt megteszi az Újszövetséget illetően, a VI. kötet egyik függelékében). 2. 2. A szöveg jellemző jegyei és értéke 2. 2. 1. KÜLÖNFÉLE VÉLEMÉNYEK A B-RŐL Semmiféle egyszerű megfogalmazás nem alkalmas arra, hogy meghatározzuk a B értékét. A Septuaginta szövegének egészét tekintve a szövegtanúk sorában általában a B a legkevésbé revideált, és az eredeti megfogalmazáshoz a legközelebb áll — ennél többet nem mondhatunk. E téren a Sixtina kiadóinak megállapítása nem avult el, éppen ellenkezőleg: jobban alá van támasztva. A mai tudósok véleményalkotása a B-t illetően nagymértékben azoknak az elgondolásoknak tulajdonítható, amelyek a Septuagintával kapcsolatban korábban kialakultak. A kutatók régtől fogva arra törekedtek, hogy az egyes szövegtanúkat besorolják a Szent Jeromos által leírt három kategória egyikébe. Ő a Krónikák könyvéhez írt előszavában (Si Septuaginta) trifaria varietasról beszél, amelyek a következők: Hesychius Egyiptomban, Pamphilius (Órigenész) Caesareában, illetve Lucianus Antiochiában és Konstantinápolyban. 1857-ig (ekkor jelent meg A. Mai kiadása) ezek a vélemények szinte mind azon az általánosan igazolt feltételezésen alapultak, hogy V. Sixtus kiadása képviseli B-t. E nézetek közül néhányat, amelyeket Jacques Le Long35 jelzett, pontosítottunk, másokat azonosítottunk. Andreas Masius Józsuéról szóló kommentáljában úgy véli, hogy a Vaticanus kiváló tanúja szövege a Septuaginta „egyszerű” (Theodotion által nem kiegészített) változatának, de a lucianusi recenzió rontott rajta36; Masius (1514—1573) 1574-ben már nem élt. Időközben megjelent a római kiadás (1586—1587). Ekkor azonban egy fontos esemény történik: 1628-ban megérkezik az Alexandrinus Londonba, s természetesen az angol tudósoké az első termés. Az egész XVII. században, s később is, azon verseng a két fél, hogy be tudják-e bizonyítani zz Alexandrinus felsőbbségét a Vaticanus felett, vagy fordítva. így például Jean Morin oratoriánus szerzetes (1591—1659), aki, mivel meg volt győződve a római kiadás kitűnő voltáról, és azt újra ki is nyomatta 1628-ban, Nobili latin fordításával együtt — azt írhatta Patrick Young - vagy Junius - angol tudósnak, amikor az elküldte neki az Alexandrinus szerinti Jób-kiadását és egy teljes kiadást is tervezett, hogy az A-t Hesychius revíziójához kell sorolni, a B pedig inkább órigenészi. Ez az ő felfogásában azt jelentette, hogy nincs benne retusálás), és nem lucianusi, amint azt az általa Masiusnak tulajdonított tézis állítja.37 35 Le Long,]., Bibliotheda Sacra I, Párizs 17233, 150—160. 36 A. Masius, Iosuae imperatoris historia illustrata atque explicata, Anvers, 1574, első rész, 6., 123. és 125.0., főként a 125.0.: Continet autem Vaticanus codex, longe ille quidem vetustissimus, editionem simplicem eß8ogr|KOVTa ÖW), neque suppletam aliena interpretatione: sed nisi fallor, a Luciano martyre, emendandi studio nonnihil contaminatam, hoc est eam, quam KOlVTfV vocare solebant. 37 Morin, J., Antiquitates Ecclesiae Orientalis, London 1682, 54. docum., 272—288. 261
