Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: Tekintély és szentségi jelleg a katolikus egyházban
SZUROMI SZABOLCS ANZELM Tekintély és szentségi jelieg a katolikus egyházban (vö. BW 19. 250). De említhetnénk a BW 5. 18-at is, mely több egyházatyát idézve az oltáriszentség lelket orvosló hatásáról beszél.51 A 74 titulos digesta52 nagyon kevés szöveget vesz át az egyházatyáktól, ezek között azonban ott találjuk Szent Ciprián De ecclesiae unitate című művét, melyet öt kánonban is idéz.53 Ez nem véletlen, hiszen az egyház egysége, illetve a pápai primátus különösen is hangsúlyos területe volt a gregoriánus reformnak. Hozzá kell tennünk, hogy Szent Ciprián írásai olyannyira kedveltek a gregoriánus reform időszakában, hogy például Deus- dedit kardinális 1083 és 1087 között íródott kánongyűjteményének54 prológusában külön méltatja Ciprián tevékenységét.55 A Stickler bíboros által „legjobb gregoriánus munkának” nevezett Collectio Canonum Anselmi Lucensisen belül (1081—1083)56 több, már idézett patrisztikus forrást megtalálhatunk.57 Szent Jeromos Ans. 7. 112-ben olvasható Titusz-levélhez írt kommentáljának részlete egyike az egyház egységét, illetve a hierarchiát értelmező kedvelt szövegeknek, így Anzelmnél ekkléziológiai alap kánonnak is lehet tekinteni, a Cipriántól és Ágostontól származó részletekkel együtt. Az Ans. 6. 56—57 Ciprián 55. levét idézi. A kánonok szövege és a levelek kritikai kiadásának egyezősége alátámasztja azt a gyanút, hogy a cip50 BW 19. 2: Presbyteri admonere debent plebem sibi subiectam, ut omnis qui se sentit mortifero peccati vulnere sauciatum, feria quarta ante Quadragesimam cum omni festinatione recurrat ad viuificatricem matrem Ecclesiam: ubi quod male commisit, cum omni humilitate et contritione cordis simpliciter confessus, suscipiat remedia poenitentiae secundum modum canonicis auctoritatibus praefixum. Non solum autem ille qui mortale aliquid commisit, sed etiam omnis homo quicunque se recognosicit immaculatam Christi tunicam, quam in baptismo accepit, peccati macula polluisse, ad proprium sacerdotem festinet venire, et cum puritate mentis omnes transgressiones, omnia peccata, quibus Dei offensam se incurrisse meminit, humiliter confiteatur: et quic- quid ei sacerdote fuerit iniunctum, ac si ab ipso omnipotentis Dei ore esset prolatum, ita diligenter intendat, et cautissime obseruat. Fransen, G.—Kölzer, Th. (Hrsg.), Burchard von Worms, Decretorum Libri XX, Aalen 1992. BW 5. 18: Sanctus Cyprianus dixit: Eucharistia quotidie ad cibum salutis accipitur. Sanctus Ambrosius dixit : Si quoiescunque effunditur sanguis Christi in remissionem peccatorum effunditur, debeo semper accipere qui semper pecco, debeo semper habere medicinam. Sanctus Hylarius episcopus dixit: Si tanta non sunt peccata ut excommunicetur quis, non se debet a medicina corporis domini separare. Unde timendum est, ne diu abstractus a Christi corpore, alienus remaneat a salute. Nam manifestum est eos viuere, qui corpus eius attingunt, ipso domino dicente: Nisi manducaueritis camem filii hominis, et biberitis eius sanguinem, non habebitis vitam in vobis. Qui enim iam peccare quieuit, communicare non desinat. Fransen, G.—Kölzer, Th. (Hrsg.), Burchard von Worms, föl. 96va. 52 Stickler, A., Historia iuris canonici latini, Torino 1950. 160—165. Erdő, P., Die Quellen des Kirchenrechts. Eine geschichtliche Einführung (Adnotationes in Ius Canonicum 23), Frankfurt am Main 2002, 91-92. Fournier, P., Les collections canoniques romaines de l’époque de Grégoire VII, in Mémoires de VInstitut National de France. Académie des Inscriptions et Belles-Lettres 41 (1920), 271-397. A 74 titulos digesta mindössze 6 patrisztikus kánont tartalmaz, a pápa eredetű patrisztikus anyagot leszámítva. Szent Cipriántól 5 (cc. 18, 19, 20, 207, 208), Torinói Maximustól pedig egy szövegrészletet vesz át, mely a 72. homihájának idézete (c. 23). 54 Vö. Erdő, P., Die Quellen des Kirchenrechts, 94. Munier, Ch., Les sources patristiques du droit de l’Église du VIlF au XIIF siecle, Mulhouse 1957, 30-40. Gaudemet,J., Les sources du droit canonique VIIIe-XXe siecle, Paris 1993. 90. (...) Huic etiam ante illam synodum tantum reuerentie ab antiquis patribus legitur impensum fuisse, ut ille insignis martyr Cyprianus Africanae prouinciae primas legatur in suis epistohs presbiteromm et diaconorum Romanum ecclesiam post martyrium Fauiani gubematium statutis humiliter paruisse et eorum, que apud suam prouinciam gerebantur, directis ad eos epistolis rationem redisse. Quin etiam idem clems legitur in epistohs ad eundem Cyprianum missis et ad Siciliam et diuersas partes epistolas direxisse, et nondum presidente Cornelio pro imminentibus tunc negociis etiam ad celebrandam Rome sinodum episcopos conuocasse (...). Glanvell, V.W. (ed.), Die Kanonessamlung der Kardinales Deusdedit, Paderborn 1905. 2. A gyűjteményről részletesen vö. SZUROMI, Sz.A., Anselm of Lucca as a Canonist (Adnotationes in ius canonicum 34), Freiburg am Main 2006. 57 SzuROMl, Sz. A., Diepatristische Wurzel der bischöflichen Kirchendisziplin in der "Collectio Anselmi Lucensis", in Ri- vista Internazionale di diritto comune 12 (2001), 249-263. 242
