Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Martos Levente Balázs: "Krisztus, a mi húsvéti bárányunk"
„Krisztus, a mi húsvéti bárányunk’ MARTOS LEVENTE BALAZS A korintusi közösség ugyan elsősorban pogányságból megtértekből állhatott, de Pál minden bizonnyal itt is épített a zsidóságból megtértekre, illetve a korábban zsidósággal szimpatizáló istenfélőkre. A válaszok másik típusa a pászka sajátos teológiai összefüggésében keresi a megoldást, amely szerintük kifejezetten illik a Pál apostol által érintett konkrét helyzetre. Ha nem is zárható ki, hogy a levél megírásának konkrét időpontja és alkalma befolyásolta az apostolt érvelésének alakításában, elsődlegesen a húsvét jelentése az, amelyet Pál a zsidó hagyományból kölcsönöz, átértelmez és használ. Természetesen ennek a második, teológiai jellegű megoldási kísérletnek is fel kell tennie a kérdést, hogy milyen - időbeli, keresztény vagy zsidó hagyománytörténeti, liturgikus-rituális — közvetítéssel váltak alkalmassá a korintusi keresztények arra, hogy Pál ilyen teológiai fogalmakkal érveljen előttük. A közelmúlt biblikus kutatása figyelemre méltó eredményeket ért el a Jézus korab- li zsidóság húsvéti gyakorlatának elemzésében.20 A szerzők az lKor 5,7-tel kapcsolatban azt hangsúlyozzák, hogy az az erkölcsi probléma, amelyet Szent Pál apostol megoldani szándékozott, a korintusi keresztény közösség életében a zsidó húsvéthoz hasonló kérdéseket vetett fel. A zsidó húsvét lényegét a Kivonulás könyve szövegeinek elemzése, Josephus Flavius és Alexandriai Philón húsvétra vonatkozó elbeszélései és törvénymagyarázatai fényében, illetve a Jubileumok könyvének elemzése után a közösség megmenekülésében, a közösség megőrzésében és formálódásában látják. A húsvét elsősorban egyfajta védett teret biztosít a közösség számára, amelyben a gonosz nem működhet. Elemzésük sarokpontja a Kivonulás könyvében rögzített hagyomány (12,7.13), miszerint az Egyiptomból kivonulni szándékozó izraehták életét a leölt húsvéti báránynak az ajtók szemöldökfájára kent vére mentette meg. A vér megmentő, menekülést jelző és eszközlő szerepét az ún. „apotropaikus vérrítus”21 örökíti meg. A húsvéti bárány leölése eszerint nem áldozat. Szerepe az, hogy megvédelmezzen az ólálkodó haláltól, illetve a későbbi irodalomban a gonosz mesterkedéseitől. A pászka ünneplése a zsidó hagyományban az egyént nem tisztítja meg bűneitől, hanem előzetes tisztulást követel. Ebből az is következik, hogy a zsidó húsvét értelme nem a bűnök eltörlése, hanem a közösség megvalósítása és megújulásának kifejezése. A húsvéti bárányok leölése csak egészen sajátos értelemben nevezhető áldozatnak.22 Az lKor 5,7-re vonatkozóan mindez azt jelenti, hogy Pál azért él a pászka képével, mert a közösség életében hasonló fordulópontot lát. A közösség úgy jelenik meg, mint amelyet fenyeget a külvilág tisztátalan erkölcsisége vagy inkább erkölcstelensége (vö. 5,9—13 is), de még inkább a közösségen belül működő rossz. Ahhoz, hogy húsvétot ün20 Colautti, F. M., Passover in the Works of Josephus (SJSS 75), Leiden-Boston—Köln 2002; Prosic, T., The Development and Symbolism of Passover until 70 CE (JSOTSS 414), London—New York 2004; Schlund, C., „Deutungen des Todes Jesu im Rahmen der Pesach-Tradition”, in Frey, J. — Schröter, J. (FIrsg.), Deutungen des Todes Jesu im Neuen Testament, Tübingen 2005 (Unveränderte Studienausgbae 2007), 397—411; sowie Schlund, C., „Kein Knochen” soll gebrochen werden” Studien zu Bedeutung und Funktion des Pesachfests in Texten des frühen Judentums und im Johannesevangelium, in WMANT 107, Neukirchen—Vluyn 2005. 21 Mit értsünk „apotropaikus” alatt? D. Harmening, Apotropaion, in LThK I (1993) 883: „Abwehrmittel, Abwehrzauber; Mittel, Gebräuche und Riten zur Abwehr von Schadenzauber und negativen Einwirkungen seitens Lebender und toter, Dämonen, Teufel und Hexen oder abstrakt aufgefasster Unheilskräfte.” Schlund, C., Deutungen, 411: „Mit der Vergebung der Sünden eines Individuums hat das Pesachfest nichts zu tun. Auch die gelegentlich zu beobachtende Sühnopfertheologie des NT speist sich aus anderen Quellen. Dies zeigt sich schon daran, dass Paulus und der Autor des Hebräerbriefes, die ja jeweils ein Verständnis des Todes Jesu als Sühnopfer kennen, die Pesach-Tradition gerade nicht dafür hinzuziehen. Hebr 11,28 belegt hingegen die traditionelle »apotropäische« Auffassung.” TEOLÓGIA 2008/1-2 19
