Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Török Csaba: Inkulturáció és ökumené
TOROK CSABA Inkulturáció és ökumené Ezen szempontok hatalmas kihívást jelentenek, hiszen szüntelenül sokak szeme előtt lebeg (nem alaptalanul) a szinkretizmus réme, az identitásvesztés és a kiüresedés veszélye. A helyesen értett, az igazságot és értéket mint objektív, nem pedig mindenestül az emberi szubjektumnak kiszolgáltatott valóságot célzó dialógus és kooperáció hozzájárulhat olyan összkeresztényi magatartásformák és eszmei iskolák kialakulásához, amelyek ezen feladatoknak megfelelő módon eleget tesznek. 5.3. Inkulturáció és ökumenikus potenciál Mindezek után feltehetjük a kérdést, miként valósulhat meg az ökumené szellemében működő inkulturáció/kontextualizáció a mai világban? Ha minden egyes felekezet magányos harcosként akar szembesülni a kulturális-társadalmi valósággal, valószínűleg halálra van ítélve fáradozása. Éppen ezért az összkeresztény szempont, állásfoglalás és elköteleződés mindennél időszerűbb és alapvetőbb. Ha a puszta teológiai szintet nézzük, akkor világossá válik, hogy az önmagát kommunikatív hitközösségként értelmező egyházak és egyházi közösségek számára a (tudományos) hitreflexió útja mindennél világosabban felmutatja azt az igényt, hogy az absztrakció, a konceptualizmus száraz századai után egy új arcú hittudomány lépjen fel. Mind protestáns, mind katolikus részről egyre nyilvánvalóbb a helyi teológiák relevanciája, ám talán ennél is fontosabb az a tény, hogy az elmúlt évtizedekben — szemben a mai napig gyanúsnak ítélt helyi teológiákkal — a gyakorlati vagy lelkipásztori teológia immár pol- gárjogot nyert az egyetemi fakultásokon. Könnyen elképzelhető, hogy bár a keresztény hit metafizikai megfogalmazottságú örök igazságai terén a teológiai princípiumok, módszerek és tételek olykor radikális sokfélesége okán egy ökumenikus áttörés nehezen várható el; addig a gyakorlati teológia egyre nyilvánvalóbban fogja felmutatni a hitegységet a keresztény életstílus, értékrend, kiállás, társadalmi felelősségvállalás terén. Másként megfogalmazva: lehetséges, hogy az ökumenikus megértés útja nagyon göröngyös, és olykor nem kecsegtet sok jóval, ám az ökumenikus megélés szintje hatalmas potenciált rejt magában. Végső soron pedig nem kizárt, hogy épp ez az ökumenikus megélés nyitja majd meg a kaput a mind teljesebb közös megértés felé is. Ha tehát ezek után az inkulturáció főbb területeit vizsgáljuk meg, fellelhetjük az ökumenikus megélés nagy lehetőségeit: 1. Spiritmlitás: a kommunikatív lét lehetővé teszi, hogy a kulturális kontextus fényében folyó lelki útkeresés egyszersmind egymás kincseinek fölfedezéséhez is elvezet. Az, hogy Szent Istvánt az ortodox egyház szentjei közé iktatta, nem csak kulturális vagy ökumenikus áttörés, hanem a felekezetfölötti keresztény spirituali tás útkeresése annak beteljesítésére, amit a hetedik kánonban így imádkozunk: „Add, hogy Egyházad ebben a megosztott világban az egység és a béke eszköze legyen.,m 93 Római Misekönyv, VII/D eucharisztikus ima („Az Egyház az egység útján"). 102 TEOLÓGIA 2008/1-2
