Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Benkő Antal: A papi lelkiség pszichológiai alapjai
BENKŐ ANTAL S.J. A papi lelkiség pszichológiai alapjai b) Az MMPI fényt deríthet a jelentkező szexuális irányultságra is, és így hasznos lehet az átlagtól elhajló (pl. homoszexuális tendenciájú) személyek kiszűrésére.9 Közismert, hogy az elmúlt évek során több országban súlyos probléma vált nyilvánossá. Sajnos szülőknél és más felnőtteknél is előfordul, hogy szexuálisan visszaélnek gyermekeikkel, vagy homoszexuális kapcsolatokat tartanak fenn. A római katolikus papoknál azonban minden szexuális eltévelyedés súlyosabban esik latba, mivel ők szexuális önmegtartóztatásra kötelezték el magukat, és a pedofilok visszaélnek a beléjük vetett bizalommal. Ugyanis a papi kötelezettségek ismeretében a szülők és nevelők korlátok nélkül rá merik bízni a papok vezetésére gyermekeiket, megbíznak bennük. Fontos tehát a fentebb idézett szentszéki Nevelési Kongregáció alapelve, miszerint „Nem vehetők fel a szemináriumba, és nem engedhetők az egyházi rend szentségeinek felvételéhez azok, akik gyakorolják a homoszexualitást, sem pedig azok, akik mélyen begyökerezett homoszexuális tendenciákat mutatnak vagy támogatják az ún. ’melegek’ kultúráját.”10 11 A dokumentum alapján azonban lehet, hogy valaki csak átmenetileg, nem begyökerezetten — például még be nem fejezett serdülőkorban - tapasztalt ilyen tendenciát, de tanúsítja, hogy ezt a legalább három éven keresztül világosan felülmúlta. Az ilyen személyt lehet diakonátushoz engedni. (I.m. 2. pont.) Konkrét helyzetekben komoly ismeretre lesz szüksége a jelöltnek és vezetőjének, hogy megítélhessék, megvan-e a remény, hogy ajelölt élete végéig hűen megtartsa tisztaságra tett esküjét. A szakemberek (pszichiáterek, pszichológusok, szexológusok...) még mindig nem tudták egyértelműen eldönteni, hogy a homoszexualitásban mekkora a szerepe a biológiai tényezőknek, és mekkora a környezet („tanulás”) befolyásának. Abban megegyeznek, hogy a mélyen begyökerezett homoszexualitás nem, vagy alig gyógyítható, szemben az enyhének tekintett homoszexuális hajlammal. Dr. Fitzgibbons, washingtoni pszichiáter szerint a mélyen begyökerezett homoszexuális hajlamú személyek elismerik homoszexualitásukat, és legtöbbször nem is akaiják megvizsgálni az érzelmi konfliktusokat, amelyeket ez a hajlam okoz, nem akarnak változni. Náluk erős a fizikai vonzalom más férfiak teste és mások férfiassága iránt, ami fejlődésük során alakult ki saját férfiasságuk gyengesége miatt. Az enyhe homoszexuális hajlamúak nem azonosítják magukat a homoszexuálisokkal; ösztönzést éreznek arra, hogy megértsék és felülmúlják érzelmi konfliktusaikat; keresik a rendszeres pszichoterápiát és a lelki vezetést. Több papnál megállapítottuk — írja —, hogy előrehaladnak az életszentség úpán, és boldogok szolgálatukban, mivel kigyógyultak férfiasságuknak gyermek- és ifjúkorban tapasztalt gyengeségükből, magányosságukból, keserűségükből.11 Ebben az összefüggésben érthető, William Skyland spokani püspök, az amerikai püspökkari konferencia akkori elnökének nyilatkozata, miszerint „Számos csodálatraméltó és kitűnő pap van az Egyházban, akik »meleg« irányultságúak, de tisztán és cölibátusban élnek.” 9 PL PLANTE, Th.-ALDRIGE S.: Psychological Patterns Among Roman Catholic Clergy Accused of Sexual Misconduct. Pastoral Psychology. Vol. 54. No. 1 September 2005. 73—80. Az MMPI teszttel megvizsgált 21 személy védekező, érzelmeit elfojtó, mások iránt bizalmadan, elkülönülő és irritálható egyén jeleit mutatta. Azonban a szerzők megjegyzik: az eredményt óvatosan kell kezelni, mivel kevés személy vizsgálatára épült. Ld. a 3. jegyzetben idézett Instmkciót. 11 Fitzgibbons, F. szerint a mélyen begyökerezett homoszexualitás nem az emberi személyiség struktúrája, hanem jelentős érzelmi és viselkedési konfliktusok eredménye, amely igen gyakran együtt jár depresszív, szorongós és szenvedélybetegekre jellemző függőségekkel. In — Lásd még: Catholic Medical Association: Homosexuali- tity and Hope; http://www.cathmed.com/ 6 TEOLÓGIA 2007/1-2