Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A szemináriumi és szerzetesi növendékképzés alapelvei
SZUROMI SZABOLCS ANZELM A szemináriumi és szerzetesi növendékképzés alapelvei A lelki képzés sajátos területe a latin rítusú szemináriumokban, a celibátusra való felkészítés.31 A növendékek számára szükséges annak teológiai és elméleti megalapozása (vö. Lumen gentium 21—22, 28; Christus Dominius 28; Presbyterium Ordinis 2, 6, 12; Optatam Totius 8, vagy Sacrosanctum Concilium 7). Ezt különösen is kifejezi II. János Pál 1992. március 25-én kiadott Pastores dabo vobis kezdetű buzdítása, melyben jelzi: „sajátosan is fontos, hogy a pap értse a teológiai motivációt, amely a celibátusra vonatkozó egyházfegyelmet magyarázza (...).”32 Mint végső indokot, a kapcsolatot a celibátus és a szent rend között, amely átalakítja a papot, hogy Krisztusban és Krisztussal képes legyen a papi szolgálatát végezni, az Egyház javára.33 Ebben a kijelentésben benne van a teljes ajándékozás, amellyel ajelölt a szentelésben (örökfogadalomban)34 önmagát átadja az Úrnak. Természetesen a megfelelő értelmi megalapozás mellett, épp a lelki nevelés jelentheti a kulcsot az Isten felé megnyilvánuló emberi szeretet sajátos, kitüntetett formájának — vö. celibátus — a mindennapi életben való elsajátítására és megbecsülésére. Amennyiben ez tudatosan megvalósul, alapvetően átalakul a szent szolgálatra rendelt személy viszonya a többi emberhez, mely a 247. kánon megfogalmazása alapján az emberi és természetfeletti értékek megfelelő összhangjára vezet. 2. AZ EGYHÁZI TUDOMÁNYOK ELSAJÁTÍTÁSA A 248. kánon úgy rendelkezik, hogy „Az elméleti oktatásnak arra kell törekednie, hogy a növendékek az illető terület és kor szükségleteivel összhangban álló általános műveltséggel (...) szilárd felkészültséget szerezzenek a szent tudományokban, hogy (...) az evangélium tanítását a kor emberének megfelelően (...) tudják hirdetni.” A „szent tudományok” elsajátítása azonban nemcsak a verbális misszió előmozdítását szolgálja. A „scientia sacra” nem pusztán azért „szent” mert az embernek a Szenttel való kapcsolatát igyekszik megvilágítani különböző szempontokból, a kinyilatkoztatás fényénél, hanem azért is, mivel az azzal foglalkozót és az azt művelőt közelebb viszi „Szent”-hez, így az Egyház céljához, a lelkek üdvösségéhez. Azaz az egyházi tudományok megfelelő lelkületű elsajátítása egyúttal a személy megszentelődését is kell, hogy szolgálja, közvetve az egész hívő közösségét. Ide soroljuk a keresztény filozófiát, a teológiát, vagyis a szentírástudományt, a dogmatikát, a morálteológiát, a lelkipásztorkodástant, a kánonjogot, a liturgikát és az egyháztörténelmet. Kiemeljük az egyházatyák írásainak tanulmányozását, mely alapvető lelki művek, nemcsak a breviárium olvasmányait gazdagítják, nemcsak a szerzetesközösség asztali olvasmányai között találhatjuk meg, és nemcsak a homíliára való felkészülést segítik, hanem tanúságtételük, hűségük és lelki erősségük a szent szolgálat teljesítésének készséges, kiegyensúlyozott végzését is erősítik (vö. a Nevelésügy Kongregáció instrukcióját 1989-ből).35 31 Vö. Ratio fundamentalis 48. (...) Qui ideo ad sacerdotium se praeparant, caelibatum tamquam peculiare donum Dei agnoscant et acceptent; per vitam impense deditam orationi et unioni cum Christo atque sincerae caritati fraternae necessarias creent condiciones, quibus illum integre et laeto animo servare possint, constanter solliciti de sinceritate factae suipsius donationis. (...) Ochoa, X., Leges Ecclesiae, 9071. Valamint: Paulus VI, Litt. Encycl. Sacerdotalis caelibatus, 24 iun. 1967: AAS 59 (1967) 686—690, nn. 72—82. 32 Iohannes Paulus II, Exhort. Ap., Pastores dabo vobis, 25 Mart. 1992: AAS 84 (1992) 657-804. n. 29. 33 Stickler, A.M., The Case for Clerical Celibacy. Its Historical Development and Theological Foundations, San Fransis- co CA. 1995. 83-90. 34 Andrés, D., Leforme di vita consacrata. Commentario teologico-giuridico al Codice di Diritto Canonico, Roma 2005. 389-392. 35 Congregatio pro Institutione Catholica, Instr. Inspectis dierum, 10 Nov. 1989: AAS 82 (1990) 607-636. 68 TEOLÓGIA 2007/1-2
