Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Lukács László: A II. Vatikáni Zsinat a papságról
LUKACS LÁSZLÓ All. Vatikáni Zsinat a papságról 2. AZ EGYETEMES ÉS A SZOLGÁLATI PAPSÁG A zsinat minden további megfontolás alapjaként emeli ki a hívek egyetemes papságának tényét. „Az Úr Krisztus, az emberek közül választott főpap az új népet ’Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tette’.”15 Hasonlóan fogalmaz a PO is: „Az Úr Jézus, akit ’az Atya megszentelt és a világba küldött’ (Jn 10,36), részesült a Szentlélek kenetében, és ő maga is részesíti abban egész titokzatos testét, hiszen a Lélekben a hívők valamennyien szent és királyi papsággá lesznek, Jézus Krisztus által lelki áldozatokat mutatnak be Istennek, és annak dicsőségét hirdetik, aki a sötétségből meghívta őket csodálatos világosságába.”16 A szolgálati papságról csak ezután történik említés: „A hívők egyetemes papsága és a szolgáló, azaz a hierarchikus papság egymáshoz van rendelve, jóllehet a lényegben különböznek egymástól, és nemcsak fokozatban: mert egyikük is, másikuk is a maga külön módján részesedik Krisztus egyetlen papságában.”17 E kettős papságnak létét és lényegét két oldalról is megközelíthetjük. 1. Ha a hét szentség felől nézzük, az egyetemes papságra való fölszentelés, a consecratio a keresztségben történik. A sacerdotium és a consecratio szavakat a teológia korábban kizárólag a papszentelésre használta, a zsinat azonban a keresztségre alkalmazza. A Lumen gentium előbb idézett mondatában: „baptizari per regenerationem et Spiritus Sancti unctionem consecrantur in sacerdotium sanctum”.18 A megkereszteltek nemcsak passzív befogadói az üdvösségnek, hanem aktívan részt vesznek Krisztusnak, a Főnek papi felajánlásában, megváltó tevékenységében. Ez a tény elhalványult a középkor egyházképében, amely az egyházat mereven két rétegre, klerikusokra és laikusokra választotta szét. Az egyházatyák azonban még nagyon is tudatában voltak a hívek egyetemes papságának. Ahogy Nagy Szent Leó iga: „Omnes enim in Christo regeneratos, crucis signum efficit reges, sancti vero Spiritus unctio consecrat sacerdotes.”19 A zsinat világosan leszögezi, hogy a hierarchikus papság az egyetemes papságtól lényegileg különböző önálló szentség, nem egészen világosan határozza meg azonban az ordo szentségének lényegét. A LG szerint a presbiterek az ordo szentsége által „veri sacerdotes Novi Testamenti” lesznek, a PO szerint pedig az apostoli küldetés „alacsonyabb fokon átszállt az áldozópapokra, akik az egyházirend papi fokozatába kerülnek, hogy a püspököknek munkatársai legyenek”. „A papokat az egyházirend szentsége az egyetlen papi rend tagjaivá teszi”, „presbyteri ... per ordinationem in ordine presbyteratus constituti”.20 A zsinat tehát visszanyúl az újszövetségi „presbyter” elnevezéshez, hogy ezáltal jelezze a különbséget: a keresztség az egyetemes papság részesévé tesz, az ordinatio viszont a presbitérium tagjává. A pap szót a zsinat az Újszövetség szóhasználatát követve általában fenntartja Krisztus főpapságára és az egyházra mint papi népre.21 15 Lumen gentium 10. Presbyterorum ordinis 2. Lumen gentium 10. Lumen gentium 10. Lásd még: LG 26; Apostolicam actuositatem 3. 19 Leo, Sermo IV, cap. I: PL 54, 149 A. Idézi: Rajsp, Aleksander: „Priester” und „Laien”, Düsseldorf, 1982. 15. Lumen gentium 28; Presbyterorum ordinis 2; 8. Vö. Rajsp: i. m. 56. Kár, hogy a zsinati dokumentumok 2000. évi, újonnan lektorált új magyar kiadása sem vezeti be a presbiter szót a pap kifejezés helyett, pedig ez lehetővé tenné a zsinati teológia világosabb kifejtését. Legalább annyi módosítás történt azonban ebben a határozatban, hogy az „áldozópap” kifejezés helyett egyszerűen a pap szót, a tisztség helyett a szolgálat szót használja. Sajnos ez a változtatás nem mindegyik dokumentumban történt meg, így a Lumen gentiumban sem. 58 TEOLÓGIA 2007/1-2
