Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Lukács László: A II. Vatikáni Zsinat a papságról
All. Vatikáni Zsinat a papságról LUKACS LÁSZLÓ ják hasonlítani a zsinati teológiával, a biblikus és patrisztikus gondolkodásnak a zsinat által szentesített reneszánszával. Tudják összekapcsolni az aggiormmento és a ressourcement törekvését, és a kettő szintézisében lássák meg azt a távlatot, amelyet a zsinat megnyitott: a történelem zarándokúján a Szentlélek irányításával immár kétezer éve járó egyházat. Ha a zsinati dokumentumok összességét egybelátjuk, gyönyörű architektúrában rajzolódik elénk az üdvösség története és benne az egyház képe. A zsinat elsősorban az egyházzal foglalkozott, de három dimenzióban, amint ez szintén a zsinati üléseken egyre világosabban kirajzolódott. E háromdimenziós architektúrának négy fő pillére a négy dogmatikus konstitúció. Ecclesia a Patre — in Christo et cum Christo — per Spiritum Sanctum - ad Patrem: DV, SC Ecclesia ad intra: LG Ecclesia ad extra: GS A többi határozatokat és nyilatkozatokat mind beépíthetjük a zsinati teológia hatalmas egészet alkotó szintézisébe. Az egyes dokumentumokat csak akkor érthetjük meg, ha a teljes zsinati teológia kontextusában értelmezzük őket. Ez érvényes a papság szolgálatáról és életéről szóló határozatra is, amely szorosan kapcsolódik több más határozathoz (pl. a papképzésről, a püspökökről, a világiak apostolságáról, a missziókról), valójában azonban csak a zsinati ekkleziológia részeként tárul fel valódi jelentősége. A zsinatot — előtte, alatta és utána is — egyesek veszteségként, mások nyereségként élték meg. Voltak, akik az egyház károkozóját látták benne, mások viszont - és ez a többség — az egyház megújítójaként értékelték. A két ellentétes nézet különösen élesen kirajzolódott a papsággal kapcsolatban. A továbbiakban ezért először a papságot ért (látszólagos) „veszteségeket” vázoljuk fel, majd a „nyereségeket”, a kettő között pedig az egyetemes és a hierarchikus papság viszonyát, ami az egyházképben fontos változást hozott, és kihatott a papi identitás megfogalmazására is. 1. A PAPSÁG TÉMÁJA A ZSINATON: A VESZTESÉGEK Amikor a zsinatot előkészítő szakaszban összegyűjtötték a tárgyalásra kitűzendő témákat, a papság vonatkozóan alig érkeztek be votumok. A püspökök többsége az I. Vatikáni Zsinatot akarta folytatni, és elsősorban két témát támogatott: a püspökök és a világiak helyzetét az egyházban. (A német püspöki kar és a Gregoriana Egyetem sem állt elő javaslattal a papságra vonatkozóan.)4 Ennek oka volt bizonyára az is, hogy — amint a Nemzetközi Teológiai Bizottság 1971-ben megállapította — a Trentói Zsinattól kezdve semmilyen doktrinális változás nem történt a pap státusában. „Kiváltságos feladata a szentségek kiszolgáltatása, elsősorban az Eucharisztiáé és a bűnöktől való feloldozásé; éljen ’papi módon’, bizonyos elkülönültségben, mint az egyháznak amolyan ’funkcionáriusa’.”5 Hogy aztán a zsinat befejezése után éppen a papsággal kapcsolatos nézetkülönbségek ve4 Peter Hünermann megjegyzése. In: Herders Theologischer Kommentar zum Zweiten Vatikanischen Konzil, Bd 4. Freiburg, 2005. 345. Commissione Teologica Internazionale: II sacerdozio ministeriale. Ricerca storica e riflessione teologica. Bologna, 1971. 19. TEOLÓGIA 2007/1-2 55
