Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Kránitz Mihály: Szabó Ferenc: Prohászka Ottokár élete és műve (1858-1927)
KÖNYVSZEMLE Szabó Ferenc a kötet ötödik fejezetében (Prohászka és a modernizmus, 121—173. old.) Prohászka Ottokár szellemi fejlődését, gondolkodását és teológiai munkásságát dolgozza fel. Mint kiváló szellemi elme, Prohászka ismeretelméleti problémákkal foglalkozik, mely akadémiai székfoglaló beszédében, Az intellectualismus túlhajtásurban mutatkozik meg. Sajnálatos módon, míg beszédében a racionalizmus túlhajtásai ellen küzd, az irracionalizmus felé sodródik, s ez az agnoszticizmus benyomását kelthette (lásd: Hubert Wolf, Index. Der Vatikan und die verboteten Bücher, Verlag C. H. Beck, München 2006, mely friss műre Szabó Ferenc is utal.). A vatikáni titkos archívumok az Index Kongregáció és a római inkvizíció irataival együtt, mely jelenleg a római Hittani Kongregáció gondozásában található, először 1998-ban nyíltak meg a kutatók előtt. Szabó Szádoknak a Kongregációhoz írt bírálata első soraiban mellesleg dicsérő szavakkal szól Prohászkáról (Auctor huius opusculi, Episcopus Albaeregalensis in Hungária Magni nominis orator et scriptor, propter merita sua in vita literali Hungáriáé, a Regia Academia Scientiamm Budapestinensi inter membra sua cooptatus est). Prohászkának végül három művét tették indexre 1911-ben: Modern katholicizmus (1907), Az intellectualismus túlhajtásai (a Hit- tudományi Folyóirat 1910. évi második füzete), valamint a Több békességet (Egyházi Közlöny, 1910. december 23.) című írásait. Prohászkát tudományos munkájának elismeréseként viszont a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1909), majd rendes (1920) tagjává választották. „Antiszemitizmusát” többszörösen vizsgálták, és Szabó Ferenc megnyugtatóan teszi helyére ezt a kérdést (237—256. old.), amikor mindent a „saját kor” szemszögéből vizsgál meg, s mint Prohászka jó ismerője kifejti, „ha tudta volna, hogy ez hová fejlődik, minden bizonnyal sokkal óvatosabban beszélt volna. De az is kétségtelen, hogy elfogadta volna a II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű zsinati nyilatkozatát” (256. old.). Erről a kérdésről kiegészítésként lásd László T. László, Prohászka antiszemitizmusa, in: Egyház és állam Magyarországon 1919—1945, SZÍT, Budapest, 2005, 149—157. A tizedik fejezet a költő és misztikus Prohászkának állít emléket (293—318. old.), s itt talán találkozik a jezsuita szerző személyiségével is, aki teológiai, szerkesztői munkássága mellett szépirodalmi tevékenységet is kifejt. A zárófejezet Prohászka Egyetemi Templom-beli rosszullétéről, majd a Központi Szemináriumban bekövetkezett haláláról számol be, valamint ismerteti végrendeletét, s néhány hiteles tanú (Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök, Shvoy Lajos püspök), illetve Prohászka hatásához Meszlényi Antal és Mindszenty József méltatását. Az Epilógusban Szabó Ferenc összefoglalja Prohászka időszerűségét („akinek lelke- szelleme is tűz volt, mely gyújtott és világít ma is egy évszázad távlatából”, 339. old.). A kötetet részletes Bibliográfia zárja (341—351. old.), majd kiegészítésül jönnek a Függelékek, dokumentumok, fényképek (353-384. old.) Mózessy Gergely gondozásában. Ezek Prohászka római Germanicumban éveitől kezdve esztergomi tanári kinevezésén, képviselőválasztási kérelmén, székesfehérvári püspökké való kinevezése bulláján át egészen az elítélésének dokumentálásáig történeti kiegészítései Prohászka útjának, valamint a harminc fényképfelvétellel méltó illusztrálásai Prohászka gazdag életművének. Az illusztrációkat a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, valamint az Esztergomi Primási Levéltár bocsátotta rendelkezésre. A mindvégig történeti-kritikai alapossággal megírt könyv, mely Szabó Ferenc „Pro- hászka-ébresztésének” megkoronázása, hasznos olvasmány a magyar egyháztörténelem Prohászka által meghatározott időszakának és a 19. század végén és a 20. század elején élt nagy prófétai egyéniségű püspök személyének, úttörő gondolatainak és lelkiségének megismeréséhez. Kránitz Mihály 229
