Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Karl Linné (szül. 1707) tapasztalati teológiája és etikája a "Nemesis divina"-ban
Kari Linné (szül. 1707) tapasztalati teológiája és etikája a „Nemesis divina’’-ban ROKAY ZOLTÁN számára joggal jelenthette a Sztageirita írása a tudományosság csúcspontját.6 Annál nagyobb döbbenetét idézett elő lelkében, amikor azt olvasta a természettudományok atyjánál, hogy a fecske nem vándormadár — ami ellenkezik azzal, amit a Jer 8,7 mond a Bibliában, és a valósággal is.7 Az ifjú Linné a természet rendjéből megtanulta felfedezni az abban uralkodó törvényszerűséget, a világban uralkodó látszólagos káosz mögött, de ugyanakkor szembesült a „tudomány” és a hit (Biblia — Jer 8,7) lehetséges eltérésének, ellentmondásának kérdésével is, amely a fecskék esetében egyértelműen ez utóbbi javára dőlt el. 2. LINNÉ KORÁNAK „FIZIKOTEOLÓGIÁJA” Hogy jobban megértsük Linné etikáját, amely a természetben uralkodó törvényszerűségre épül, nem elvetendő egy pillantást vetnünk az ún. fizikoteológiára, amely meghatározta Linné korának gondolkodásmódját. Arisztotelész szerint „az emberek most is és először is a csodálkozás miatt kezdtek filozofálni.”8 Ez a csodálkozás növekedett a természettudományok fejlődésével és ennek eredménye, sajátságos formája az ún. fizikoteológia, amely a 17. században bontakozott ki. A fizikoteológia elsősorban nem apologetikai jellegű és nem teodicea (ezeket a vonásokat később vette fel), és nem is etikai, moralizáló hangvételű. Fő jellemvonása a csodálkozás: a természet (teremtés) célszerűsége, rendje, szépsége a teremtő (nem pusztán rendező) Istenről tanúskodik. A fizikoteológia legtöbb művelője egyszerűen elénk akarja tárni a rendet s a Teremtőt, minden indukció vagy redukció nélkül akarja bemutatni. Isten létét és mivoltát (kilétét) feltételezik, amint azt a Szentírás igéi is igazolják. A természettudomány felismerései megerősítenek bennünket ebben. Az ún. „barokk” elem a fizikoteológiában az uralkodó „paradigmájából” származik: ahogyan az uralkodónak, mint az udvar és ország központjának létre kell hoznia a rendet és fenn kell azt tartania az udvarban és az országban, úgy Isten is rendet teremt és fenntartja azt az egész világban, mint a „vérkeringés középpontja”. Nagy csapást jelentett ezen paradigmára nézve és apologetikai mederbe terelte a fizikoteológiát W. Harwey kijelentése I. Károly angol király kivégzése kapcsán (1649-ben), miszerint a vérkeringésnek nincs szükséges központi hatalomra, hanem központ nélküli.9 Mint ennek a kijelentésnek cáfolatát kell tekinteni John Ray (1677—1705) teológus és botanikus művét: The Physico — Theological Discourses (1691/92), amelyet alapos ismereteire épít, s melynek lényege, hogy az isteni együttműködés (concursus) akadályozza a természet szétesését és romlását. Ugyancsak tőle származik a The Wisdom of God manifestes int he Works of Creation (1691). Az ő tanítványa William Derham (1657—1735), aki 1713-ban Physico-Theológiájában elsősorban a természet világának értelmes berendezése felé fordítja figyelmét. Ez a mű jellegét tekintve laikusok számára írt asztrofizika, ezúttal már építő, etikai célzattal. Német nyelv- területen első helyen Albert Fabriciust kell említeni (1668—1736), a Hydro theologia, Pyrotheologia és Aerotheologia szerzőjét. A mű minden 9. természettudományi jellegű könyvét egy teológiai jellegű követi, amelyben az előzők eredményei a „Nagy Teremtő 6 Vö. Knut Hagberg, Carl Linnaeus. Ein großes Leben aus dem Barock. Hamburg, 1946, 32. A továbbiakban: Hag- berg. Arndt, 882; Hagberg 33. 39. 8 Aristoteles, Metaphysica, 982b 12. Ferge Gábor fordítása. Budapest, 1992. 9 Vö. Physikotheologie címszó. In: Theologische Realenzyklopädie, Udol Krokiktól. 191
