Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Puskás Attila: A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél
PUSKÁS ATTILA A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél A II. Vatikániam dokumentumaiban a „kommúnió” szó 112-szer fordul elő és sokféle, egymástól részben különböző, de egymással mégis szorosan összefüggő jelentéstartalmat hordoz.16 A CN levél első fejezete nem tesz mást, mint megvilágítja a kommúnió fogalom jelentésrétegeinek alapvető viszonyrendszerét és koherens rendjét. Teszi ezt úgy, hogy hivatkozik a LG ebből a szempontból legfontosabb helyeire, de korábbi magiszté- riumi megnyilatkozásokra is, s főként úgy, hogy a fogalom biblikus és patrisztikus használatának gazdag örökségéből merít. Alaptéziseit így foglalhatjuk össze. (1) A kommúnió egyszerre valósul meg vertikális és horizontális síkon: a Szentháromság egy Istennel való (vertikális) kommúnió hozza létre az emberek egymás közötti (horizontális) kommúnió- ját. A vertikális sík miatt a kommúnió alapvetően misztérium és ajándék. (2) A kommúnió láthatatlan és látható: a kereszténynek a háromságos Istennel létrejövő és a megkereszteltek egymás közötti kommúniója egyszerre láthatatlan és látható, mivel a tanításban, a szentségekben és a hierarchikus rendben, mint isteni ajándékokban való látható kommúnió (részesedés/közösség) közvetíti mind a Szentháromsággal való vertikális, mind a keresztények közötti horizontális irányú láthatatlan kommúniót. Az üdvösségja- vaiban való közös részesedés hozza létre a szentek közötti lelki szolidaritás és szeretet kommúnióját, melyet a Lélek munkál. (3) A kommúnió kezdete a hit és a keresztség, gyökere és középpontja az Eucharisztia. (4) A szentek közötti láthatatlan kommúnió átfogja a földön élők, a tisztulok és az üdvösségre jutottak csoportjait, akik kapcsolatban állnak egymással az Egyház üdvözítő, történelmi küldetésének teljesítése szempontjából is (szentek közbenjárása, tisztelete). (5) A fentiekből két követelmény adódik, (a) Mivel a láthatatlan és a látható kommúnió bensőséges kapcsolatban áll egymással s mindkettő az Egyház alkotmányos alapjához tartozik, ezért olyan kommúnió-fogalmat kell kidolgozni, mely eleget tesz az Egyház ezen „szakramentális természetének” és kifejezi Krisztus Testének az egységét, (b) Mivel a Szentháromság Istennel való kommúnió minden ember végső hivatása, ezért az Egyház, mint ennek a kommúniónak (üdvösségnek) a szentsége, egyetemes küldetéssel rendelkezik: arra küldetik, hogy kiteijessze a kommúnió misztériumát és ajándékát. Ugyancsak az Egyház kommúnió természetéből és küldetéséből fakad az ökumenikus elköteleződése. 11.2.2 Az egyetemes Egyház és a részegyházak viszonya (2. fejezet) A második fejezet témája az egyetemes Egyház és a részegyházak viszonya. Ez az a szövegrész, mely azzal, hogy új és sajátos módon értelmezi és gondolja tovább a zsinati tanítást, a legnagyobb visszhangot és egyben kritikákat váltotta ki. Itt most csak a fejezet kulcsfogalmait és alaptéziseit emeljük ki, a szöveg részletesebb értelmezésére később térünk vissza. Az első szakasz az egyetemes Egyház felől kiindulva határozza meg a részegyház fogalmát és fogalmazza meg az egyetemes és a részegyházak kapcsolatot. E kiindulópont megválasztása magában a Hitvallásban találja meg megalapozását, melyben egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak valljuk meg az Egyházat. Krisztus Egyháza egy, egyetlen, egyetemes, az Úr tanítványainak egyetemes közössége. Ez az egyetlen és egyetemes Egyház jelenik meg, fejeződik ki és cselekszik a helyek, korok, személyek és csoportok különbségében és részlegességében. A szakasz tételmondata szerint, a rész16 Néhány jelentése a „communio” gazdag tartalmának a II. Vatikáni Zsinat irataiban: közösség, egység a Szent- háromsággal (LG 2—4); részesedés az üdvösség javaiban, különösen az Eukarisztiában (LG 3); communio fidelium (LG 7; 13); communio hierarchica (LG 21; Nota praevia, 2; PO 7; 15); communio sanctorum (LG 49- 50); communio eucharistica (UR 3;4). Vö. Puskás, A., Az Egyház identitásának megfogalmazása a II. Vatikáni Zsinaton, in: Teológia 3—4/2002, 210. 180
