Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Perendy László: Athénagorasz a feltámadásról
PERENDY LÁSZLÓ Athénagorasz a feltámadásról - A keresztény antropológia kezdetei Figyelemre méltó, hogy milyen keveset tudunk erről az apologétáról, akinek igényes stílusa messze felülmúlja például kortársáét, Tatianoszét. Az is különös, hogy teológiája milyen csekély hatást gyakorolt a következő századok során.2 A kéziratok keresztény filozófusnak nevezik, aki az uralkodóknak Preszbeiaként, kérvényként adta be apológiáját. Ebben a művében azt igényli, hogy a keresztények is kapják meg a szabad vallásgyakorlás jogát, akárcsak a birodalom többi népe.3 * * * * * A Legatio az „igazság mellett”, az „igazság érdekében” érvel (logosz peri/hüper tesz alétheiasz). Elsősorban nem jogi, hanem kiegyensúlyozott filozófiai érvekkel támasztja alá gondolatait. A pogány vallás és kereszténység közötti legfőbb különbség szerinte az egy Istenbe vetett hit. A világot Isten teremtette. O maga nem keletkezett, hiszen a Létező nem keletkezik, csak a nem létező. Isten mindent a Logosz által alkotott, aki tőle származik. Jusztinoszhoz hasonlóan Athénagorasz úgy véli, hogy a költők (Homérosz, Szophoklész, Euripidész) és a Szókratész előtti filozófusok már valamit megsejtettek Istenről. A prófétákat már a Lélek inspirálta, ezért szólhattak helyesen Istenről és Isten tetteiről. A többi apologétához hasonlóan Athénagorasz is kiemeli Isten kezdetnélküliségét és világfelettiségét. Beszámol a kérészG. Bardy, Athénagore: Supplique au sujet des chrétiens, Paris—Lyon 1943. - G. Bareille, Athénagore, in Dictionnaire de théologie catholique 1/2, Paris 1931, cc. 2210-2214. - L. W. Barnard, The Old Testament and the Authorship of Athenagoras’ De Resurrectione, in Journal of Theological Studies 18 (1967) 432—433; Notes on Athenagoras, in: Latomus 31 (1972) 413—432; The Authenticity of Athenagoras’ De Resurrectione, in: Studia Patristica 15 (= TU 128), Berlin 1984, 39—49. — E. Gallicet, Athenagora o Pseudo-Atenagora? in: Rivista di filológia 104 (1976) 420—435; Ancora sullo Pseudo-Athenagora, in Rivista di filológia 105 (1977) 21-42. — R. M. Grant, Athenagoras or Pseudo-Athenagoras, in: Harvard Theological Review 47 (1954) 121—129; Some Errors in the Legatio of Athenagoras, in: Vigiliae Christianae 12 (1958) 145—146. - H. E. Lona, Bemerkungen zu Athenagoras und Pseudo-Athenagoras, in: Vigiliae Christianae 42 (1988) 352—363. — M. Marcovich, Athenagoras: Legatio pro Christianis, Berlin—New York 1990. — J. K. T. VON Otto, Athenagorae philosophi Atheniensis opera, Jena 1857. — B. Pouderon, L’authenticité du traité sur la résurrection attribué á l’apologiste Athénagore, in Vigiliae Christianae 40 (1986) 226—244; „La chair et le sang”. Encore sur l’authenticité du traité d’Athénagore, in Vigiliae Christianae 44 (1990) 1—5; Apologetica. Encore sur l’authenticité du «De Resurrectione» d’Athénagore, in: Revue des sciences religieuses 67 (1993) 23-40, 68 (1994) 19-38, 69 (1995) 194—201. - D. T. Runia, Verba Philonica, ATAAMATO&OPEIN, and the Authenticity of the De Resurrectione Attributed to Athenagoras, in Vigiliae Christianae 46 (1992) 313-327. - W. R. Schoedel, Athenagoras: Legatio and De Resurrectione, Oxford 1972. — E. Schwartz, Athenagorae Libellus pro Christianis, Leipzig 1891. — N. Zeegers—Vander Vorst, Adversaires et destinataires du De Resurrectione attribué a Athénagore d’Athénes, in Salesianum 57 (1995) 75— 122, 199-250, 415-442, 611-656. Lásd W. R. SCHOEDEL, Athenagoras, Legatio and De Resurrectione, Oxford 1972, ix—xi, xxv-xxvi. — Életével és műveinek kronológiájával kapcsolatban a következő műveket érdemes fellapozni: B. Altaner, Patrologie. Leben, Schriften und Lehre der Kirchenväter, Freiburg-Basel-Wien 19809. -L. W. Barnard, The Embassy of Athenagoras, in Vigiliae Christianae 21 (1967) 88—92; Athenagoras. A study in second century Christian apologetic (Théologie Historique 18), Paris 1972; Apologetik. I. Alte Kirche, in Theologische Realenzyklopädie 3, Berlin—New York 1978, 371-411. — A. Casamassa, Gli apologis ti greci, Roma 1944. — J. H. CREHAN, Athenagoras: Embassy for the Christians, The Resurrection of the Dead, Westminster/Maryland—London 1956. — E. J. GOODSPEED, Die ältesten Apologeten. Texte mit kurzen Einleitungen, Göttingen 1914. — R. M. Grant, The Chronology of the Greek Apologists, in: Vigiliae Christianae 9 (1955) 25-33; Greek Apologists of the Second Century, Philadelphia 1988. - P. Keseling, Athenagoras, in Reallexikon für Antike und Christentum 1, Stuttgart 1950, cc. 881-888. - M. Pellegrino, Gli apo- logeti greci del II secolo, Roma 1947. — G. Porta, La dedica e la data della Tlpeaß0ia di Atenagora, in: Didaskaleion 5 (1916) 53—70. — B. Pouderon, Athénagore d’Athénes. Philosophe chrétien, Paris 1989; Athénagore, Supplique au sujet des chrétiens et sur la résurrection des morts, Paris 1992; Athénagore chef d’école. A propos du témoignage de Philippe de Side, in E. A. Livingstone (ed.), Studia Patristica 26 (1993) 167—176. - A. Puech, Les apologistesgrecs du He siede de notre ere, Paris 1912. — C. SCHÖLTEN, Athenagoras, in: Lexikon für Theologie und Kirche 1 (1993) cc. 1143—1144. - E. Schwartz, Athenagorae Libellus pro Christianis; Oratio de resurrectione cadaverum, Leipzig 1891. Előadásomban számos helyen követem VanyÓ László megállapításait, amelyek a következő művekben jelennek meg az Athénagoraszról szóló részeknél: Az ókeresztény egyház és irodalma, Budapest 1980; Az ókeresztény egyház irodalma I: Az első három század, Budapest 2000; posztumusz: Ókeresztény írók lexikona, Budapest 2004. Az utóbbi műben a szócikkhez teijedelmes bibliográfiát csatoltam. 166
