Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Gárdonyi Máté: A papság a Trienti Zsinat tanításában
szüntetni hivatott általános reformdekrétumban kerül említésre a cölibátus. Talán első pillantásra meglepő, hogy a házasság szentségéről szóló határozat ún. „kiközösítő” kánonjai között találunk kettőt a cölibátussal kapcsolatban.17 Az egyik érvénytelennek mondja a papok házasságát, és ezzel megerősíti a középkori zsinatoknak VII. Gergely pápa kora óta szokásos rendelkezéseit. Ugyancsak itt kerül megerősítésre az a tan, amely a szüzességet és a cölibátust tökéletesebb életállapotnak nyilvánítja a házasságnál. Az általános reform kánonjai között két olyan van, amely a papi cölibátussal foglalkozik, az egyik a konkubinátus ellen küzd, a másik pedig azon szokás ellen, hogy a papok saját — a fentiek értelmében törvénytelen származású - fiaikat igyekeztek egyházi javadalmakhoz juttatni.18 A konkubinátus kárhoztatása kapcsán a zsinat az önmegtartóztatást a feddhetetlen élet garanciájaként állítja a klerikusok elé, és három érvet hoz fel a cölibátus mellett: ez illik az isteni kultusznak szentelt klerikusokhoz (kultikus tisztaság eszméje); az ágyasság megbotránkoztatja a híveket; továbbá gyalázatára válik a „klerikusi hadseregnek” (militia clericalis). Ez utóbbi kifejezés csak első pillantásra meglepő, hiszen a katonáskodás aló. században közkeletű hasonlat volt a lelkiélet területén, gondoljunk Rotterdami Erasmusra (A keresztény katona kézikönyve) vagy Loyolai Szent Ignácra (Lelkigyakorlatok). Végül a zsinati tanítás hatásával kapcsolatban említésre érdemes egy ritkán emlegetett változás, amely a szentek tiszteletének terén jelentkezett. Ha a szentek életrajzait tanulmányozzuk, feltűnik, hogy egészen az újkorig alig találunk a kanonizált személyek között egyszerű papokat. Főként a középkor emberét jobban elbűvölte az uralkodók szentsége, a püspökök vagy a szerzetesek aszketikus életmódja vagy csodatévő ereje, mintha azt gondolták volna, hogy „világi papként” — és most szándékosan használom ezt a jelzőt — nem lehet eljutni az életszentségre. Aztán a 17. századtól megjelennek a szentek között az egyházmegyés papok, és nemcsak azok, akik karriert futottak be, hanem a legegyszerűbb falusi plébánosok is. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha ezt a jelenséget összefüggésbe hozzuk a Trienti Zsinatnak a papságról adott tanításával, hiszen e reformzsinat volt az, amely szolid teológiai alapokat és jól körülhatárolt kereteket biztosított ezen életforma (sőt hivatás!) számára. A papság a Trienti Zsinat tanításában GÁRDONYI MÁTÉ 17 COD 755. 18 COD 792-794. 131
