Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kránitz Mihály: Chennattu, R. M.: Johannine Discipleship as a Covenant Relationship
KÖNYVSZEMLE Az indiai teológusnő könyvében Jézus és a tanítványok, valamint a tanítványok és az Isten közötti kapcsolat elemzésére (Jn 13—17), illetve a szövetség nyelve és témái feltárására vállalkozik. Ennek érdekében az evangélium teljes anyagát vizsgálja, ott, ahol a tanítványok egyedül vannak Jézussal (Jn 1,35—51; Jn 20-21). Meggyőződve arról, hogy a jánosi tanítványság megértését az ószövetségi „szövetségmotívum” adja, kutatási tevékenységét ennek alapos tanulmányozására szenteli. Ez a kötet ezért egy új fejezetet nyit a János-evangéliumról szóló irodalomban. Az olvasónak nemcsak a jánosi tanítványság- fogalom új paradigmáját megvilágító elméletet ad, hanem az ószövetségi szövetségteológia és -nyelvezet kiváló magyarázatát is. Bár tudatában van a hellén hatás, valamint a szamaritánus és görög keresztények közössége jelenlétének, a jánosi közösséget mégis határozottan zsidó környezetben helyezi el. Az Istennel való kapcsolat Izraelt, és hasonlóképp ajános-evangélium szerint Jézus tanítványait is Isten népévé formálta. A szerző egy korábbi, nyomtatásban már megjelent egyetemi tanulmányából (Ott Becoming Disciples [John 1,35—51]: Insights from the Fourth Gospel, Salesianum 63 [2001], 467—498) kiindulva fordul a jánosi tanítványság lényegének a megragadásához. Az első fejezet az elmúlt három évtized tudományos írásaiból emeh ki a jánosi tanítvány-motívum értelmezéseit (Ramón Moreno, Rudolf Schnackenburg, Marinus de Jonge, Matthew Vellanickal, Jeffrey S. Siker-Gieseler, R. Alan Culpepper, Fernando F. Segovia, Raymond F. Collins, J. A. du Rand, W. Hulitt doer, Dirk G. van der Merve, David R. Beck, Andreas J. Köstenberger). A különböző szerzők, bár foglalkoztak a tanítványság fogalmával, de ezek nem merítették ki annak jelentőségét. A második fejezet az Ószövetségben fellelhető „szövetséghelyeket” veszi sorra, és állítja párhuzamba és jelöli meg forrásként János evangéliuma számára. Itt érzékeljük igazán, hogy a Jn 2—12 miképp nyitja meg folyamatosan Jézus személyét mint Isten szerető jelenlétének a megtestesülését, és a szövetségi megújulás szándékát, valamint ajn 13—17 fejezetekben a tanítványi közösség mintegy felszentelését. A tanulmány ezen a ponton világossá teszi, hogy ajn 13—17 fejezetek struktúrája és tartalma a Józs 24 fejezetéhez hasonlóan egy szövetségi megújulási szertartás. A harmadik fejezet ennek a résznek részletes egzegetikai magyarázatát adja, a szövetségi megújulás irodalmi és teológiai keretén belül. A kutatás kitér a kiválasztás, az Istennel való bensőséges kapcsolat, a Tízparancsolat és az istenismeret szövetségi témáira ajn 13—17 beszédein keresztül, ahol Jézus a tanítványságot az Istennel, az ő Atyjával és tanítványi barátaival való ószövetségi ,,szövetség”-fogalom szókészletével szilárdítja meg. A negyedik fejezetben Rekha Chennattu ajn 20—21 alapján a tanítványság további szövetségmotívumait fejti ki, megerősítve azt a gondolatot, hogy a tanítványok jánosi értelmezése az ószövetségi „szövetség”-metafora keresztény újraolvasása legyen. Ami a Jn 13—17-ben ígéret volt, az valósul meg ajn 20-21 fejezetekben. Jézus halála előtti búcsúbeszéde előkészíti a tanítványok szövetségi közösségét, majd a Jézus megdicsőülése utáni megjelenés-elbeszélések bevezetik, és létre is hozzák az új „szövetségi” közösséget. Az ötödik fejezet a jánosi közösségen belül a szövetségi kapcsolatot mint a tanítványság paradigmáját fogja fel. Ezért a kutatás központi gondolata itt a közösség lesz. A teológusnő először az I. század zsidóságának főbb teológiai megállapításait elemzi, majd pedig történeti összefüggésben reflektál a jánosi evangéliumra, és a szociológiai tudományok eszköztárát is felhasználva igyekszik megérteni a jánosi közösséget és annak tanítványi voltát. A kötet végül a jánosi közösség önazonosság-válságának szociális, pasztorális és teológiai adottságai mellett a tanítványi paradigma új meghatározását adja: az ószövetségi értelemben felfogott szövetségi kapcsolatot mint Isten választott népe közösségének szociális-vallási önazonosságát. 118 TEOLÓGIA 2007/1-2
