Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Dolhai Lajos: Gánóczy Sándor: Bevezetés a szentségtanba
KÖNYVSZEMLE kapcsolataiban is nélkülözhetetlenek. A szerző egy ábrával (276. old.) is igyekszik érthetővé és elfogadhatóvá tenni a szentségek funkciójának újszerű értelmezését. A könyv első fejezete (15—54) a szentség fogalmának történeti fejlődését felvázolja, hogy a mai törekvéseket megfelelő összefüggésbe el tudjuk helyezni, és a II. Vatikánum utáni megújulást helyesen tudjuk értékelni. Már a bevezetőből megtudhatjuk, hogy „a jelenlegi katolikus teológia — a modern egzegézis felekezeteken átívelő eredményeitől is ösztönözve — a trienti rendszer átfogó és építő újragondolásán fáradozik” (6. old.). A második fejezet (55—115) a katolikus klasszikus szentségtan hat alapvető kérdését (krisztusi alapítás, szentségi jel, hatékonyság, kiszolgáltató, felvevő, szükségesség) tárgyalja, a jelenlegi teológiai álláspontokat is figyelembe véve. Már itt is rámutat arra, hogy a teológusok évszázadokon keresztül elsősorban a reformátorokkal szemben fogalmazták meg az egyház hitét, és a kontroverz teológiai szemléletnek negatív hatásai is voltak a szentségtanban. Főként Casel, Rahner és Schillebeeckx műveihez kapcsolódva kifejti azt, hogy az újabb szentségtanok a zsinat előtti egyoldalúságokat észrevéve igyekeznek feltárni a szentségi valóság mélyebb értelmét és tágabb összefüggéseit, vagyis az antropológiai, krisztológiai és egyházi alapokat. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ebben a fejezetben, de az egész műben is a szerző hasonlóan a bibliai családatyához „kincseiből újat és régit szed elő”, vagyis nem elégszik meg a hagyományos katolikus tanítás összefoglalásával, hanem az új értelmezési kísérletek illetékességét és korlátáit is bemutatja. A harmadik főrész a „de sacramentis in specie”, az egyes szentségekről szóló katolikus tanítás rövid összefoglalása. A cím (Az egyes szentségekre vonatkozós tanítások súlypontjai egykor és ma) is arra utal, hogy a szerző nem kívánta tankönyvszerűen, teljességre törekedve összefoglalni az Egyház hitét, hanem inkább csak az egyes szentségekkel kapcsolatos teológiai problémákat emeli ki, és azután közérthetően kifejti a megújuló szentségtan sajátos szempontjait (vö. az újabb teológia súlypontjai c. fejezetek). Sajnálatos módon a betegek kenete, az egyházi rend és házasság szentsége esetében ez az összefoglalás túlságosan is rövid lett. Ebben a részben különösen is gyakran találkozunk a Tri- dentinum és a II. Vatikánum dokumentumainak idézésével, az egyházi rend szentsége c. fejezet pedig nem más mint a Trienti Zsinat és a II. Vatikáni Zsinat papságról szóló tanításának összehasonlítása. A szerző ismételten hangsúlyozza, hogy a kontroverz teológiai szemlélet következtében a Trienti Zsinat tanítására a polemikus egyoldalúság a jellemző pl. bűnbánat szentségénél (186—187. old.), ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk annak hangsúlyozottan védekező jellegéről. Gánóczy professzor szentségtani bevezetőjének első kiadása több mint húsz esztendővel ezelőtt (1979) jelent meg. A magyar fordítás a harmadik kiadás (1991) alapján készült. A kötet végén kétféle bibliográfiával találkozunk. Az első, az alapvető szentségtani irodalom, az ajánlott olvasmányok jegyzéke. Ezt követi a magyar kiadás számára külön összeállított, újabb és legújabb munkákat is tartalmazó jegyzék, amely az egyes fejezetek szerint csoportosítva segíti az olvasót a szakirodalmi tájékozódásban. Külön értéke a dolgozatnak a sajátos tárgymutató, amely két részből áll: az első rész „a minimális lista” az alapvető szentségtani fogalmak jegyzéke, a második részben pedig a szerző kiemeli azokat a dimenziókat (antropológiai, ekkleziológiai, eszkatológiai, kommunikáció, krisztológiai, liturgikus dimenzió, missziós, ökumenikus és pneumatológiai), melyeknek vizsgálata nélkül napjainkban nem teljes a szentségek teológiája. Utoljára 1972-benjelent meg katolikus szentségtan magyar nyelven. Cserháti József Az egyház és szentségei című kézikönyve ma már szinte elérhetetlen az érdeklődők és a teológiát tanulók számára. Már Cserháti püspök szentségtana is a II. Vatikáni Zsinat után íródott, és igyekezett érvényre juttatni a zsinat néhány új meglátását (misztérium112 EOLÓGIA 2007/1-2
