Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
KUMINETZ GÉZA ■ A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében Visszatérve a vallási közösségekre, ezek is alanyai a vallásszabadságjogának. E jog számukra sokféle jogosultságot biztosít. így a saját szabályok szerinti igazgatás jogát, azt a lehetőséget, hogy a legfőbb Lényt nyilvános kultusszal tiszteljék; hogy tagjaikat a vallásos élet gyakorlásában segítsék, tanítással támogassák; hogy létrehozhassák és működtethessék mindazokat az intézményeket, melyek biztosítják létüket, identitásukat (Vö. DH 4b). 4. A vallásszabadság határai Szándékosan nem korlátokról beszélünk, mivel az ma azt sugallja, mintha valakit szabadságában jogtalanul korlátoznánk. A határ szó ebből a szempontból semleges, minden korlátozó asszociációtól mentesen fejezi ki valami természetes kiteljedési körét, hatályát. Amint maga az emberi lény is adott természet birtokosa, s ez lehatároltsággal jár, úgy a vallásszabadságjogának is megvannak a maga természetes határai. E határokat túllépve jogsértésről kell beszélnünk. Jelen esetben ennek a jognak a gyakorlását két dolog határolja le: 1. Más alapvető emberi jogok gyakorlásának korlátozása és 2. Másoknak (egyén vagy közösség) e joguk jogos gyakorlása. Pl. nem kötelezhetünk valakit a nyilvános istentiszteleten való részvételre, ha ágyban fekvő beteg; vagy nem kötelezhetünk valakit egyházi adó megfizetésére, ha az illető olyan szegény, hogy a saját megélhetése van állandó veszélyben; vagy nem szervezhetünk kötelező iskolai, munkahelyi programot, ha valamely vallási közösségnek államilag elismert ünnepe van. E jogharmonizációs és jogvédő tevékenység az állami hatóságok nélkülözhetetlen feladata. Most pedig azt kérdezzük, hogy miféle kritériumok alapján tudjuk megállapítani e jog gyakorlásának helyes határait, valamint a polgári hatóságok szükségszerű közbelépése kötelezettségének irányelveit. E kritériumok — véleményünk szerint — az alábbiak: 1. A lehető legnagyobb szabadság és a lehető legkisebb korlátozás elve; 2. A diszkrimináció kizárásának elve (a törvény előtti egyenlőség elve), 3. Az önkényesség kizárásának elve: a törvényben előírtak mindenkire és minden vallási közösségre nézve ugyanolyan szellemben alkalmazandók; 4. A helyes közrend, mint korlátozó és egyúttal kibontakoztató elve. Mit foglal magába a közrend fogalma? Carlos Corral szerint ennek a fogalomnak három komponense van: 1. Minden polgárjogának hatékony védelme, s e jogok békés egyeztetése; 2. A tisztességes közbéke fenntartása és 3. A közerkölcsök megőrzése. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezzük, hogy a közerkölcs előírásait ma hasonlóképp kodifikálni kéne, miként az emberi jogokat. Akire rábizonyítható a közerkölcsök súlyos megsértése, célszerű lenne becstelenné nyilvánítani, aminek az lenne a hatása, hogy semmiféle közéleti tevékenységben nem vállalhatna a jövőben részt. Az erkölcsi romlás megállításának ez lenne az egyik leghatékonyabb erkölcsi-jogi módja.15 Persze, ha az államok nem kívánnak az erkölcsi eszme megtestesítői lenni, nem várhatunk tőlük ilyen rendelkezéseket. A modern államok továbbá nagyon meggyengített állapotban vannak.16 Ezen a területen is fontos lenne egy ép állameszme kidolgozása, és hozzá olyan politikai erő toborzása, mely annak megvalósítását tűzi zászlajára17. 15 A katolikus egyház korábbi fegyelmi rendje ismerte a jogi és a tényleges becstelenség kategóriáját, melynek sajátos jogi következményei voltak, így pl. az egyházi hivataltól való megfosztás. Lásd: Molnár Tamás: Liberális hegemónia. Budapest: Kairosz kiadó, 2001. 17 Horváth Sándor: Szent Tamás állameszméje. In Horváth Sándor: Örök eszmék és eszmei magvak Széni Tamásnál. Bölcseleti és hittudományi tanulmányok. Budapest: Szent István Társulat, 1944. 269—336. 8 TEOLÓGIA 2006/1-2
