Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Puskás Attila: A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában
PUSKAS ATTILA ■ A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában dolatból kiindulva el lehetett volna jutni az „aliquid” trinitárius megalapozásáig, hiszen a pozitívan értékelt különbözőség legvégső alapja nem más, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek valós, személyi különbsége. Ez elvileg annál is inkább kézenfekvő lehetett volna, mivel a többi transzcendentálékat, az egyet, igazat, jót (és szépet) ténylegesen állították Istenről, mint ezek eredetének végső forrásáról. Ez a trinitárius megalapozás azonban nem történt meg sem Tamásnál sem a későbbi skolasztikában. Végül meg kell említenünk még Tamásnak egy olyan kijelentését, melyben kifejezetten megfogalmazza a teremtés, valamint a teremtett dolgok sokaságának trinitárius eredetét. Ezt mondja ugyanis: „A megkülönböztetett isteni személyek eredéséből fakad a teremtmények minden eredete és sofélesége”.17 E kijelentéssel kapcsolatban is megállapíthatjuk, hogy ennek tartalmát a későbbiekben nem fejtette ki, és nem állította teremtéstanának középpontjába sem Tamás, sem a skolasztika. A mai trinitárius teremtésteológiát úgy is felfoghatjuk, mint ezeknek a Szent Tamásnál fellelhető gondolati csíráknak a rendszeres kibontását és elmélyítését. A teremtett dolgok különbségeinek és sokféleségének a trinitárius megalapozása még egyszer hangsúlyozza a teremtés jóságát, és megmutatja, hogy a valós sokféleség világa nemcsak átalában Isten nyoma (vestigium Dei), amennyiben megjeleníti valamiképpen Isten lényegi tökéletességeit, hanem egyben a Szentháromság nyoma is (vestigium Trinitatis), amely magából a szentháromságos Isten misztériumából fakad. 3.1.1 Az Egy és a sokaság egymáshoz való viszonya értelmezésének apóriái Greshake és Balthasar meggyőzően bemutatják, hogy a filozófiai reflexió milyen zsákutcákba jut, ha Isten és a világ viszonyát úgy igyekszik értelmezni, mint a minden megkülönböztetés nélküli abszolút Egy kapcsolatát a sokaságban és sokféleségben fennálló világgal. Hogyan alapozhatja meg a minden különbözőségtől mentes végső Egy magát azt a különbözőséget, ami közte és a sokaság világa között húzódik, másrészt a létezők sokféleségét és sokaságát magában foglaló világot? Erre a kérdésre a filozófiák és vallások különbözőképpen kíséreltek meg válaszolni. Az egység és a sokaság egymáshoz való viszonyának kérdéskörét illetően Balthasar két típusát különbözteti meg a vallások és a filozófiák által felkínált válaszoknak. A látszat útját járó vallásbölcseleti megoldás alapgondolata szerint csak a minden sokaságon, megosztottságon, ellentéten és különbözőségen túli Egy lehet az igazi lét.18 Az Isten és a világ közötti különbség nem más, mint az egység és a sokaság, az igazi és nem igazi lét, a lét és a látszat lét közötti különbség. Egy mindent megalapozó és minden különbözőségen túli tökéletes és szükségszerű Egyből az ellentétek, különbözőségek, tökéletlenségek és esetlegességek által megjellegzett világ csak valami eredeti bukás, bűn, hanyatlás és értékcsökkenés által keletkezhetett.19 Ha a véges a felelős az isteni Egyből, az átfogó egységből való kiesésért, akkor a cél és a kötelesség a visszatérés és a kibékülés munkálása: „Ex processione personarum divinarum distinctarum causatur omnis creaturarum processio et multiplicatio.” I Sent I d 2,6 q 2, a 2, ad 2. 18 1 Vö. Balthasar, H. U. v.: Das Ganze im Fragment. Aspekte der Geschichtstheologie, Einsiedeln 1963, 74- 77. A két út részletes bemutatásához lásd: Puskás, A., „A bibliai kinyilatkoztatáson kívüli vallások Hans Urs von Balthasar teológiájában”, in „A szent atyák nyomdokait követve". In memoriam Vanyó László (Szerk. Baán István), Budapest 2003, 293-315. Balthasar így fogalmaz: „Egy minden különbséget nélkülöző Istenből egy különböző világ mindig csak mint csökkent értékű, elbukott világ keletkezhet, amint az összes vallás, amelyik az Isten-világ viszonyt spekulative átgondolni iparkodik, általában meg kellett, hogy állapítsa.” Balthasar, H. U, v.: Wahrheit Gottes. Theologik II, Einsiedeln 1985, 169. 52 TEOLÓGIA 2006/1-2
