Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Kránitz Mihály: Vermes G.: Who's who in the Age of Jesus
KÖNYVAJÁNLÓ Mivel az elmúlt évtizedekben megsokasodtak a Jézusról szóló könyvek, ezért amellett, hogy ezek műfajával és állításaival a hívő keresztények gyakran nem értenek egyet, mégis ismernünk kell, mert csak így tudunk helyes választ adni arra a hatásra és kihívásra, amit ezek a most már magyar nyelven is megjelenő kötetek által kifejtenek. Mielőtt a sok szempontból értékes könyvet a kezünkbe vesszük, ki kell mondanunk, hogy a keresztények azt vallják, hogy Jézus nemcsak ember, hanem Istenember, ő az Isten Fia. Ebben az egyetlen isteni személyben két természet van, az isteni és az emberi. Öt nemcsak Jézusnak, hanem Jézus Krisztusnak hívjuk, s ez a megszólítás (amellyel a Názáreti Jézusra alkalmazva a kötetben nem találkozunk) már vallomás is, mert a Jézus Krisztus azt jelenti, hogy a Názáreti Jézus a Felkent, azaz a Messiás, az Üdvözítő, aki elveszi a világ bűneit. Ezt az igazságot tagadják Vermes Géza művei, mert ő mint nem vallásos történész, Jézust egyszerűen besorolja a haszid, karizmatikus, zsidó szent emberek közé (vö. Floni, Hanan vagy Flanin és Hanina ben Dosza), akik tanítottak és gyógyítottak (132—133. old.). Jézuson kívül Pétert, Pált és István diakónust is karizmatikus csodatevőnek íija le (238. old.). Emellett azt vallja, hogy minden mást csak kortársai (főképp a negyedik evangélium szerzője és Pál) és követői („az egyház mind a mai napig”) ragasztottak rá, mert Jézus maga visszautasította a zsidó messiás-szerepköröket (140. old.). Emellett Vermes még a szemére veti a kereszténységnek, hogy — „az egyházi tanítás hatása alatt” {A zsidó Jézus, 245. old.) — Jézus Isten-központú vallásossága helyébe a Krisztus-központú kereszténységet állította, mely a megtestesült Isten természetfölöttiségét hangsúlyozza (140. old.). A szerző, már korábbi műveiben is, Jézust pusztán a zsidó vallásos környezetben tudja elképzelni (Jézus és a judaizmus világa, A zsidó Jézus vallása) és mindent, amit hittel kellene elfogadni, azt elegáns módon, a rendelkezésére álló rabbini- kus és másodlagos keresztény irodalom alapján elutasítja (például a szűztől való születést, vö. A zsidó Jézus, 271—273. old.). Az első évtizedek kereszténységét csak , Jézus-mozgalomként” aposztrofáló szerző szerint „a korai egyház főleg apokrif iratokon alapuló spekulációk révén fejlesztette ki Jézus anyjának szentségét és örök szüzességét” (179. old.). Még az evangéliumi szövegek is azt sugallják, — vallja Vermes —, hogy Máriának öt fia és két lánya volt, mivel egy helyen Jézus is megkérdezi, hogy „ki az én anyám és kik az én testvéreim” (178. old.). Józsefről szólva pedig, történészhez nem éppen megfelelő módon utal arra a IV. század körüli legendára, hogy” a negyvenéves Józsefnek első feleségétől volt négy fia és két lánya, majd nyolcvankilenc évesen vette el Máriát és még huszonkét évet éltek együtt, amikor száztizenegy éves korában a húszéves Jézus eltemette” (157. old.). Ezekután már nem is csodálkozunk, hogy Pál apostol bemutatásánál Vermes Géza váltig állítja, hogy „Pál számára Jézus nem volt Isten, pusztán egy magasra emelkedett emberi lény...” (197. old.). Vermes szerint a negyedik evangélium, melynek nincs történeti értéke, amint azt filozofikus-misztikus prológusa is mutatja, nem a karizmatikus galileai prófétáról, hanem egy Mennyei Idegenről szól, aki egy kis időre emberi testet vett fel az emberiség megváltására, mielőtt földi száműzetéséből visszatért volna Atyjának mennyei hazájába (147. old.). Ráadásul éppen Pál levelei és János evangéliuma — melynek szerzője Vermes szerint nem lehetett Jézus kortársa —, szolgáltatják majd az alapot a keresztény vallás létrejöttéhez (138. old.). Mária Magdolna esetében a szigorú történész nem átall Jézus és a bűnös asszony szoros kapcsolatára, valamint a Da Vinci kódból jól ismert legendára utalni, arra tudniillik, hogy Mária Magdolna, Mártával és Lázárral együtt Marseille-ben kötött ki és így alapította meg Galliában a keresztény egyházat (181. old.). Kaifás történetiségét csak Josephus Flavius beszámolója alapján fogadja el és „szerencsének” tartja, hogy éppen ez a főpap elnökölt Jézus ügyében (68. old.). TEOLÓGIA 2006/3-4 217
