Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Rózsa Huba: JHWH az egyetlen Isten - A monoteizmus Izrael vallástörténetében (III. rész)
JHWH az egyetlen Isten -4 monoteizmus Izrael vallástörténetében (III. rész) ■ RÓZSA HUBA Ozeásnál ismert feltételekkel érvel, és vádbeszédében az idegen istenekhez fordulást szintén az Ozeástól ismert képekkel ábrázolja35. A Jer 2,13 a próféta vádját tartalmazza Izrael háza ellen, amelyben feltárja azt, hogy miben áll Izrael bűne, amikor JHWH-t elhagyta és az idegen istenekhez fordult. Jeremiás érvelése azonban egyúttal azt is kimutatja, hogy Izrael számára egyetlen Isten JHWH, mert csak ő tud segíteni és üdvösséget adni: „Mert kétszeres gonoszságot követett el népem: elhagytak engem, az élő vizek forrását, azért, hogy ciszternákat ássanak maguknak, ciszternákat, amelyek megrepedeznek, így nem tarthatják meg a vizet. ” (Jer 2,13) Izrael „kétszeresen” gonosz tette azt jelenti, hogy vétke minden mértéket meghalad. Elhagyta JHWH-t, aki az életet ajándékozza, és olyan istenséghez fordult, aki erre nem képes. Izrael magatartásának fonákságát Jeremiás egy hasonlattal teszi érthetővé, mégpedig a forrásvíz élő és a ciszternák állott, poshadt vizének szembeállításával. JHWH az élő, azaz a friss, folyóvizek forrása, az élet forrása. Baált, a többi isteneket, a ciszternákhoz hasonlítja, amelyekből még poshadt víz is elszivárog, úgy hogy csak sár marad utána. Izrael minden józan megfontolással szemben a ciszterna poshadt vizét részesítette előnyben, ráadásul elsiklott afelett is, hogy a ciszterna nem képes a vizet megtartani. Ahelyett, hogy az élő Istennél maradt volna, a semmit nem érő Baálhoz fordult. A csere érthetetlen, hiszen ellene mond a józan észnek. Jeremiás érvelése hasonló az Illés-hagyományból és az Ozeástól már ismert módhoz. JHWH istenségét hatékonyságával támasztja alá, amikor azt az istenek képtelenségével veti egybe. A kérdés tulajdonképpen az, hogy ki képes életet adni. Ebben az esetben sem közvetlenül az idegen istenek létezését tagadja a próféta, hanem hatékonyságukat vonja kétségbe, ill. tagadja. Az érvelés inkább egy tényállás megállapítására szorítkozik, nem felszólítás vagy parancs, s inkább az érvelés erejével meggyőzni akar. 2° Kijelentések, amelyek az így létrejött viszonyt parancs jelleggel fogalmazzák meg, vagy egy jogi tétel, vagy felszólítás formájában, s végül kiélezve az első parancs általános érvényű megfogalmazásában. A törvényszövegekben is jelen van a kizárólagosság kijelentése. A hit kizárólagosságának valószínűleg a legősibb, törvény formájában és felszólítás jellegű megfogalmazása a Szövetség könyvének nevezett joggyűjteményben maradt fenn36. Az Ex 22,19 35 Stolz, F., Einführung, 165-168. A Szövetség könyve joggyűjtemény feldolgozásátlásd G. Wanke, Art. Bundesbuch, TRE 7, 1981, 412-414. old.; — E. Otto, Wandel der Rechtsbegründungen in der Gesellschaftsgeschichte des antiken Israels. Eine Rechtsgeschichte des „Bundesbuches” Ex 20,20-23,13, Studia Biblica 3, Leiden 1988; - Schwienhorst-Schönberger, L., Das Bundesbuch, Ex 20,22-23,33, Studien zu seiner Entstehung und Theologie, BZAW 188, Berlin—New York 1990;- Y. Osumi; Die Kompositionsgeschichte des Bundesbuches Ex 20-22b-23,33, OBO 105, Göttingen 1991; - P. Weimar, Art., Bundesbuch, NBL I., Zürich 1991, 348—356 kol., — F. CrüSemann, Die Tora. Theologie und Sozialgeschichte des alttestamentlichen Gesetzes, München 1992, 132-231. old.; — Houtman, C., Das Bundesbuch. Ein Kommentar, Leiden 1997. A kutatók általános meggyőződése az, hogy a Szövetség könyvének jelenlegi formája hosszabb, több fokozatú irodalmi folyamat eredményeként alakult ki és került jelenlegi összefüggésébe. A Szövetség könyve legősibb részének a kazuisztikus törvényekből álló részt tekintik (Ex 21,12—22,16), amelynek írásba foglalása a kutatók szerint általában a kora királyság idején történt. A kazuisztikus törvények eredete visszamegy a 10. századra, a királyság kezdetének idejére vagy a királyság előtti időszakra (L. Schwienhorst- Schönberger), más kutatók a későbbi eredet mellett foglalnak állást, 9/8. század (F. Crüsemann), 9. század (Y. Osumi), 8/7. század (E. Otto, P. Weimar.). TEOLÓGIA 2006/3-4 171
