Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)

2006 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A magyar katolikus teológia a II. Vatikáni Zsinat után

A magyar katolikus teológia a II. Vatikáni Zsinat után KRANITZ MIHÁLY natot követően először 1967-ben a görög eredeti szövegből magyarra fordítva jelent meg az Újszövetségi Szentírás, mely már kiváló bevezetőt tartalmaz a II. Vatikáni Zsinat tanításáról.72 Ezt követően Szörényi Andor (1951—1966 között az Újszövetség profesz- szora) kiadta az újszövetségi bevezetés, A Biblia világa című könyvét.73 1973-ban magyar nyelven látott napvilágot ugyancsak a Szent István Társulatnál a Szentírás, mely a hívők kezébe adta a kinyilatkoztatás teljes szövegét. A korszerű bevezetőket, magyarázatokat csak 2005-ben váltották fel újak Rózsa Huba (1939—) és Kocsis Imre (1957-) professzo­rok gondozásában.74 Ezt megelőzően Taijányi Béla (1942—) a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat gondozásában kisméretű formában kiadta a Neovulgatára épülő fordítással a teljes Szentírást.75 A zsinatot követően egyre nagyobb számban jelentek meg biblikus publikációk.76 A Szegedi Biblikus Konferenciák pedig immár tizenöt éve szolgálják ma­gyar és külföldi előadók bevonásával a Szentírás egyre jobb megértését.77 A zsinati szövegek lefordítása és egységes kiadása elengedhetetlenül szükséges volt a teológia megújulásához. Ez csak tíz évvel a zsinat után, 1975-ben vált lehetségessé.78 Kiváló bevezetőik hasznos eligazítást jelentenek mindmáig. A szövegek hatástörténeté­hez azonban szükségessé vált 2002-ben, a zsinat megkezdésének negyvenedik évfordu­lójára kiadni a dokumentumok új magyarázatát.79 Külön említést érdemelnek a teoló­giaijegyzetek, melyeket immár a II. Vaticanum alapján kellett megírni és kiadni.80 A zsinatot követően két Teológiai évkönyv is megjelent, melyek igazolták, hogy a Rómából hazaérkezett, teológiai tanárokká vált papok tudásukat készek megosztani a nagyobb olvasóközönséggel is. A Teológiai évkönyv 1975 lelkipásztori megfontolásokkal 72 Újszövetségi Szentírás, SZÍT, Budapest 1967. 73 Szörényi, A., A Biblia világa: Az Újszövetség, Ecclesia, Budapest 1968. 74 Vö. Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, SZÍT, Budapest 1973; Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szent­írás, SZÍT, Budapest 2005. Emellett kiváló bevezetés: Rózsa, H., Az Ószövetség keletkezése, SZÍT, Budapest 1986 (második kiadás: 1995-1996); Tarjányi, B., Biblikus teológia tanulmányok, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 1998. 7:> A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat kiadványai között lásd még. Tarjányi, B., Biblikus teológiai tanulmá­nyok, Budapest 1998; Pápai Biblikus Bizottság, Szentírásmagyarázat az Egyházban, Budapest 1998; Mócsy, 1., Az evangéliumok hitelessége, Budapest 2001. 76 Szentírás-magyarázatok: Liptay, Gy.—Rózsa, H., Krisztus Jézus született. Gyermekségevangélium Lukács és Máté szerint, SZÍT, Budapest 1978; Gál, F., Beszélgetés az evangéliumokról, SZÍT, Budapest 1980; Uő., Az Apostolok cselekedeteinek olvasása, SZÍT, Budapest 1982; Rózsa, H.—Gál, F., Jézus kereszthalála és feltámadása, SZÍT, Bu­dapest 1982; FarkasfalVY, D., A testté vált Szó I—III., Prugg Verlag, Eisenstadt 1986; Gál, F., János evangéliuma, SZÍT, Budapest 1987; Jakubinyi, Gy., Máté evangéliuma, SZÍT, Budapest 1991; Gál, F., Pál apostol levelei, SZÍT, Budapest 1992; Uö., A Jelenések könyve, Agapé, Szeged 1994; Kocsis, I., Lukács evangéliuma, SZÍT, Bu­dapest 1995; Kocsis, I., Lukács evangéliuma, SZÍT, Budapest, 1995; Uő., A hegyi beszéd, JEL, Budapest 1998. Biblikus jellegű írások: Jeleníts, I., Betű és Lélek, SZÍT, Budapest 1978; Barsi, B., Úrjövet, Márton Áron Ki­adó, Budapest 1992; Barsi, B.—Gál, F., Hozsannától Atlétájáig, Márton Áron Kiadó, Budapest 1992; Jeleníts, 1., Elet és Evangélium, Vigilia, Budapest, 1994; Rózsa, H., Üdvösségközvetítők az Ószövetségben, SZÍT, Budapest 2001; Uő., Kezdetkor teremtete Isten. A bibliai őstörténet magyarázata: Tér 1—1 í, JEL, Budapest 2000; Uő., A Bib­lia szerepe az európai és a keresztény kultúrában, SZÍT, Budapest 2005. 77 Lásd még: Benyik, Gy., A magyarországi biblikus irodalom a kezdetektől 1997-ig, JatePress, Szeged 2000. A II. Vatikáni Zsinat tanítása, SZÍT, Budapest 1975. A szerkesztők egyike Cserháti József pécsi püspök, akinek több írása és cikke gazdagította a magyar teológiát. Vö. Cserháti, J., Az Egyház saját tanítása tükrében, SZÍT, Budapest 1964; Uő., Az Egyház szentségei. A liturgikus reform teológiai alapjai, SZÍT, Budapest 1972. Vö. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, (szerk. Kránitz, M.), SZÍT, Budapest 2002. Alszeghy Zoltán írásában hangsúlyozottan említi a „sokszorosított jegyzetsorozatot, amely a papképzés teljes ta­nulmányi programja szolgálatában helyettesíti (legalább ideiglenesen) a tankönyveket: Alszeghy, Z., Bevezetés a teológiába, in Teológiai vázlatok III, SZÍT, Budapest 1983, 63. TEOLÓGIA 2006/3-4 141

Next

/
Thumbnails
Contents