Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)

2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében

KUMINETZ GÉZA ■ A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében ebbéli tevékenységükben; b) Tanaikat szabadon hirdethessék, ilyen témájú könyveket kiadhassanak, teijeszthessenek, azokat az érdeklődők olvashassák; c) Szabadon végezhes­sék a nyilvános istentiszteletet; d) a hit teijesztése és a társadalom informálása végett sza­badon használhassák a tömegtájékoztatási eszközöket; e) szabadon létesíthessenek neve­lési és jótékony célokat szolgáló intézményeket; f) a vallási vezetők és a tagok között minden szinten szabad és kölcsönös információáramlás biztosítása. 3. Nemzetközi szinten: Biztosítani kell a vallási jellegű kommunikáció és kooperá­ció, valamint szolidaritás szabadságát, így pl. nemzeti, nemzetközi találkozókon való sza­bad részvétel biztosítása stb. A vallásszabadság jogát nem korlátozhatja, még kevésbé akadályozhatja se egy nép vallási egysége, se az állam esetleges vallási hovatartozása, se nemzeti érdek. A fentiek alapján a vallásszabadságjogát úgy határozhatjuk meg, mint közjogi jelle­gű, negatív-pozitív, abszolút szerkezetű és alkotmányos jogot. Közjogi jellegű, mert, ámbár az egyénre vonatkozik, ám nem úgy mint egyénre, hanem mint a közösség tagjá­ra, polgárára. Negatív és pozitív jog egyszerre, mivel az államnak lehetővé tennie, vé­delmeznie és támogatnia kell a gyakorlását, ám megvalósítása az egyénre tartozik. Ab­szolút szerkezetű ez a jog, mivel mindenkivel szemben kikövetelhető (állammal, polgárral szemben egyaránt) a senkit se sérteni elv (nemini laedere) alapján. Végül alkot­mányos jog, mivel helye ma az alapjogok közt van, s ennek következtében különleges védelmet élvez, s nem kerülhet vele ellentétbe egyetlen más törvény, jogszabály sem. Felfogásunk szerint épp ezért az állam nem utalhatja teljességgel a privát szférába ennek az alapvető jognak a gyakorlását. A vallásosság a közjó része, s a vallásos intézmé­nyek létesítésében, fenntartásában való állami részvétel nemcsak kegy, hanem bizonyos értelemben kötelesség is az államhatalom részéről. A közpénzek közcélra való felhaszná­lásának módja ez. Az állam ezzel tud segíteni polgárai erkölcsi tudatának hatékony neve­lésében és annak tökéletesítésében. Hasonlóképp a közjó és közérdek, valamint a közer­kölcs következetes érvényesítésének hatékony módja ez. A vallások támogatása a kultúra nélkülözhetetlen alapjának támogatását jelenti. E támogató tevékenység elhanyagolása már rövid távon is a kultúra sorvadásának jeleit fogja mutatni. Sajátos problémát vet fel a vallási közösségeknek nyújtandó állami támogatás arányos elosztása, illetve annak alapja. Ezt véleményünk szerint az illető vallási közösséghez tartozó személyek száma, illetve az adott közösség közszolgálati tevékenységének a mértéke kellene hogy meghatározza. Az adott közösséghez tartozást az adott vallási közösség által nyilvántartott anyakönyvek, il­letve a népszámlálás során a vallási hovatartozásról szóló adatok alapján kellene megál­lapítani. Aki később más vallást választana, úgy más vallási közösség számára növelné e tekintetben a figyelembe veendő létszámot. A Katolikus Egyház vonatkozásában is lehet­séges az Egyház formális aktussal való elhagyása (ez nem azonos a teológiai értelemben vett kilépéssel, mivel az lehetetlen). Mindenképp célszerű lenne ilyen formális aktushoz kötni a vallási közösségből való kilépést, ha a támogatás arányos elosztásához szükséges létszámot kívánjuk megállapítani. Csakis ezen a módon lehetünk ugyanis biztosak ab­ban, hogy valaki nem kíván egy adott vallási közösség tagja lenni. Ez tehát azt is jelenti, hogy ha valaki nem vesz részt vallása kultikus életében, az nem jelent automatikusan on­nan való távozást. 12 TEOLÓGIA 2006/1-2

Next

/
Thumbnails
Contents