Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Harsányi Ottó: A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása
HARSÁNYI OTTÓ ■ A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása ez az igazság. Az ember férfiként és nőként létezik, és ez a kettősség, valamint egymást kiegészítő alaptulajdonság az, amely a test jegy esi jelentéséhez méltó életet követel. Ez az élet valójában egy szövetség, amellyel „a házastársak kölcsönösen átadják és elfogadják egymást” (GS 48,1).34 Az emberi test a maga férfi és női mivoltában, a teremtés titkában szemlélve, nemcsak a termékenység és a nemzés forrása, ahogy ez az állatvilágban megvalósul, hanem a „kezdetektől” magában foglalja a jegyesi jelleget, amely nem más, mint a szeretet kifejezésének képessége. Az a szeretet nyer ilyen módon kifejezést, amelyben a személyként létező ember ajándékká válik, és ezáltal az ajándék által valósítja meg saját létének és létezésének belső lényegét.35 A szeretet és az adomány, ajándék kategóriái egymástól függő és egymást kiegészítő valóságok. Ezért az emberre vonatkozó étosz, amennyiben az emberre vonatkozik, annyiban az ajándékozás étosza. Az adomány, ajándék hiteles megvalósulása két feltételt követel meg: a szabadságét és a transzcendens jellegét, azaz az önmagán túlra mutatás lényegi tulajdonságát. A szexualitást az ajándékozás etikája szerint kell megélni a test jegyesi jellegének tiszteletben tartásával és előmozdításával. Mindehhez egy olyan belső szabadságra van szükség, amely önmagunk birtokba vételét és az odaajándékozás képességét is jelenti. Szabad az az ember, aki önuralommal rendelkezik és képes magát élő ajándékként másoknak adni. Az önátadás szeretetet jelent, vagyis „adni és elfogadni úgy, ahogy nem lehet dolgokat venni és eladni, hanem szabadon, kölcsönösen túláradóan és önzetlenül ajándékozni. Az emberi személy, mint ajándék saját természeténél fogva tartós és visszavonhatatlan. A házasság felbonthatatlansága elsősorban az önátadásnak ebből a belső, lényegi valóságából fakad. A személy önmagát ajándékozza oda egy másik személynek.”36 A szeretet kultúrája az igazi szabadság gyakorlásában valósul meg, amely a fegyelem gyakorlásával is együtt jár. Az önátadással azonos mértékben valósul meg a másik elfogadása.37 A szabadság autentikus értelemben véve az önátadás képességét jelenti. Az adományozás etikájának másik eleme a transzcendens vonatkozás, az önmagán túlmutató jelentés. „Önmagunk odaajándékozásának evangéliumi igazsága nélkül az ember nem tudja önmagát teljes értelemben megtalálni, amely lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk milyen mélyen gyökerezik a teremtő és megváltó Istenben, a Szentlélek- isten kegyelmében ez az őszinte ajándék. A pap ennek a kegyelemnek az új házasokra történő kiáradását kéri az esküvői szertartásban. A kegyelem kiáradása nélkül nehéz lenne megérteni és megélni az embernek ezt a magasztos hivatását. Valójában mégis hány ember rádöbben és megérti! Mennyi férfi és nő érti meg ezt az igazságot és érkezik el annak felismeréséhez, hogy csak ebben találkoznak ‘az igazsággal és élettel’ (vö. Jn 14,6).”38 Magában Istenben, az ő szeretetében és önátadásában található az adományozás etikájának végső alapja és belső dinamikája, amely az ember etikája, amennyiben az ember személyes létező. „A transzcendens vagy vallásos dimenzió olyan szoros egységben van az önátadás etikájával, amilyen szoros a kapcsolat az antropológia és az etika között. Az önátadás etikája az ember Istennel való kapcsolatában találja kiindulópontját, belső mozgatóját, és boldogító végső célját is.”39 34 GS 48,1, in: A4S58 (1966) 1067, EV 1, 1471; IIVZS 692. 35 Vö. II. JÁNOS PÁL, Uomo e donna lo creti, XV. 1, 77. 36 LCS 11,1-2, in: AAS 86 (1994) 883, EV14, 203-204. Vö. E. Ferasin, La veritä della famiglia umana, 261. 38 LCS 11,8 in: AAS 86 (1994) 885-886, EV 14, 210. 39 II. JÁNOS PÁL, Uomo e donna lo creri, VI. 2, 48-49. 120 TEOLÓGIA 2006/3-4
